Milyen műhelymunka és személyes „kutatás”, felkészülés előzte meg a Tóth Ilonka próbafolyamatát?
– Számomra nagyon hasznosak voltak az összeülős, beszélgetős próbák. Többek között olyan színészek játszanak a darabban, akik elmondták a forradalomhoz fűződő személyes élményeiket. Így teljesen máshogy kezdett rám hatni ez a történet. ,,Az egész Rákóczi út tele volt üvegtörmelékkel” – mesélte Bodrogi Gyula, aki akkor a Színművészetire járt. Én is ott járok nap mint nap. Belegondoltam, hogy az akkor velem egyidős fiatalok miként élhették át azokat a napokat. Szilágyi Andortól, a darab írójától kaptam egy könyvet, amely Tóth Ilonát és a családját mutatja be régi fotográfiákon keresztül. A fényképek segítenek, mert sok mindent megtudni belőlük egy emberről. Volt alkalmam Tóth Ilonka barátnőjével is találkozni, aki sokat mesélt róla: milyen volt mint nő, osztálytárs és orvostanhallgató. Láttam Ilonka leckefüzetét. Csak jelesei voltak.
Milyen ismeretei vannak ’56-ról akár a családja, akár az iskolai tanulmányai révén?
– A gimnáziumban nemcsak tanultunk róla, de ünnepi műsort is készítettünk. Megtanultuk a tananyagot, de a műsorra készülve már személyes történetek is előkerültek. Ezek révén kerültünk közelebb ’56-hoz. Egyébként maga a forradalom mint jelenség számomra mindig is vonzó volt: olyan emberekről szól , akik a jövőjükért, a szabadságukért küzdenek, és nem félnek az utcára vonulni, fellázadni. Szeretem, ha az ember siránkozás helyett inkább cselekszik. A forradalom persze ennek a szélsőséges megnyilvánulása.
A Tóth Ilonka előadás a koncepciós pert állítja középpontba, a 24 éves medikát pedig mint a Kádár-rendszer áldozatát. A per ugyanakkor ma is megosztja a történészeket és a jogászokat. Ezzel mennyire kell számolni a szerep megformálásánál?
– A darab koncepciója szerint nem követett el semmi olyat, amivel megvádolják. Egy 24 éves orvostanhallgató lány, akinek gyerekkora óta az a vágya, hogy embereket gyógyíthasson. Még egyetemista, de már kinevezik egy kórházi részleg vezetőjének. A forradalomban úgy vesz részt, hogy gyógyítja a sebesülteket. Később menedéket nyújt a felkelőknek azzal, hogy betegállományba veszi őket… Ismerem már a történelmi hátteret, de nekem meg kell találnom ennek a lánynak a személyiséget.
A Színművészeti Egyetem hallgatójaként kezdi „belakni” a Nemzeti Színházat, a Körhintában Törőcsik Mari egykori legendás szerepét alakítja, a Galilei életében vele játszik. Két eltérő stílusú, markáns rendezővel is dolgozott.
– Nem belakásnak mondanám ezt, inkább újdonságnak, hogy ötödévesként – már majdnem az egyetem után, de még a diploma előtt –, találkozhatok szimpatikus, kíváncsi rendezőkkel és színészekkel, akiktől rengeteget tudok tanulni. Zsótér Sándorral az egyetemen dolgozhattam először. Megrendezte nekünk Csehov Sirályát. Nehéz volt. Rá kellett jönnünk, hogy tényleg semmit nem tudunk. Azt kérte, hogy ne magunkat játsszuk, hanem a szerepet, legyünk kíváncsiak arra az adott emberre, és hogy ezen a pályán soha sem szabad megsértődni, hanem minden konfliktus, kudarc után menni és kutatni kell tovább. A Galieliben csodálatos volt látni Törőcsik Marit próbálni Zsótér Sándorral. Debrecenben akkor voltam gimnazista, amikor Vidnyánszky Attila vezette a Csokonai Színházat. Az ő előadásain és az ő színészein nőttem fel. Néha elképzeltem, hogy na majd egyszer… hátha... velük! És most együtt játszom Szűcs Nellivel, Trill Zsolttal, Kristán Attilával. A Körhinta pedig azért is nagy élmény volt, mert egy velem egyidős fiatal lányt alakítottam tele érzelmekkel, vággyal, kitörni akarással, félelmekkel. Mindezt egy hatalmas színpadon. Végig alig megszólalni, de a végén aztán kitörni! A Körhinta Marija is „forradalmár”. Tóth Ilonka másként lesz az…
Társulatban – esetleg a Nemzetiben – képzeli el a jövőjét?
– Fél lábbal még egyetemen vagyok, bármi lehet. Sokat akarok dolgozni és tanulni. Kíváncsi ember vagyok, aki szeretne minél több rendezővel és színésszel megismerkedni, minél több izgalmas alakot eljátszani, és olyan előadásokban szerepelni, amelyek rólunk és nekünk szólnak.
Szentgyörgyi Rita
(2016. szeptember 28.)