(2005. június 14.) Megöltek egy lányt… – 1957-ben! És?! Sok ember meghalt azokban a napokban… Jó is, rossz is… Ki tudja ki ő és mit csinált… Mindenféléket beszélnek az emberek… Zűrös idők voltak azok, uram… Csak hálát adhatunk az égieknek, hogy most nem olyan napokat élünk… Különben is, nincs jobb dolga, mint ilyen történeteket előkaparászni?
(2006. december 1.) Megöltek egy lányt… – Hát igen… De tudja… Csak meg kell magától kérdeznem, hogy nem talált valami egyszerűbb ügyet? Erről a lányról csak bebizonyosodott, hogy gyilkolt… Na, jó… Hogy semmilyen bizonyítékot nem találtak?… De ő csak elvállalta… Ahogy a többi is… Beismerték, kérem… Töviről hegyire… Hát akkor?!…
(2007. február 7.) Megöltek egy lányt… – Hagyjuk a süketelést. Ezt úgy magyarázzátok, ahogy akarjátok… Ebből nem fogjátok kimosdatni a kiscsajt… Lehet, hogy a többit, így vagy úgy sikerül felmentetni, de ezt soha… Lehet itt hadoválni… De ez az ítélet olyan szinten megáll, mint a sörnyitó a Gellért-hegyen… Így marad…
(2007. június 11.) Megöltek egy lányt… – Megöltek… De azt ne felejtse el, hogy azért előtte ő is megölt valakit… Vajszínűárnyalat, de árnyalat! Tehát a halálával csak fizetett… Kvittek vagyunk! Mi az, hogy honnan tudom?! Jegyzőkönyvek, periratok, tárgyalási felvételek… Miért, maga honnan tudja, hogy nem igaz?! Ugyan… Lehet itt rizsázni, de ő egy gyilkos volt… Kész… El lehet jogászkodni ezen egy darabig, de mindenki tudja, hogy a történelem tele van ilyenekkel… Nem olvas könyveket?… Hát olvasson… Én azt ajánlom magának, olvasson… Akkor majd máshogy látja ezt is…
(2008. április 24.) Megöltek egy lányt… – Ugyan… Bent is mindenki tudta, hogy megtörtént… A börtönben… Úgy, úgy… Azt, hogy a dolog úgy történt, ahogy azt a vádiratban leírták… Mi az, hogy a bentiek honnan tudták?… Beszélték… Minek ide szemtanú?!… A börtönben mindenki tud mindent, kedves uram… Higgye el nekem… Maga már volt börtönben? Nahát… Akkor elhiheti…
(2009. október 23.) Megöltek egy lányt… – Meg bizony… Sokan meghaltak akkoriban… Ártatlanok is, meg bűnösök is… Ha akkor élt volna, maga is így gondolná, abban biztos vagyok, drága barátom…
(2010. augusztus 4.) Megöltek egy lányt… – Úristen, maga még mindig ezen rugózik?!… Miért nem fordul pszichológushoz?! Ezt most komolyan kérdezem… Magának nincs valami más problémája?! Se kutyája, se macskája? Esetleg devizahitele? Nézzen csak körül… Semmi? Csak ez az egy gondja van? Hát uram, nagyon irigylem magát… Akkor én most felvilágosítom magát, hogy ennél sokkal fontosabb problémák is vannak ebben az országban… De ha ezek nem jönnek be, akkor gondoljon arra, hogy minden azért történt, mert a lány áldozattípus volt… Vagy, mert ez volt a sorsa… Vagy, mert ezt dobta neki a gép! De most komolyan, forduljon szakemberhez, mert ez magának se jó… Ez olyan, mintha már becsípődés lenne…
(2011. február 1.) Megöltek egy lányt… – Igen, elítéltek egy lányt… Igen, feltehetőleg koholt vádak alapján… Tudja, hogy egy évben hány embert ítélnek el tévedésből az egész világon? Pontosan ezért jó, hogy ma már nincsen halálos ítélet… Hogy lehet korrigálni…
(2012. szeptember 26.) Megöltek egy lányt… – Mit akar? Hogy lelkiismeret furdalásom legyen? Nekem, mindenkinek, az egész országnak?! Akkor úgy intéződtek a dolgok… Ember! Valahogy rendet kellett csinálni! Ez a hősök sorsa… Kockáztatnak, és gyakran veszítenek… Benne volt a pakliban…
(2012. október 23.) Megöltek egy lányt… – Nem hallotta még? „Ahol vágják a fát, hullik a forgács…” Egyesek szerint Nagy Imre mondta, mások szerint meg Kádár… Ebből a szempontból mindegy… A lényeg, hogy amikor fegyverek ropognak az utcán, könnyen történnek a dolgok… Ezzel kalkulálni kell… Kérdem én, miért keveredett bele?! Ha nem teszi, akkor most október huszonharmadikán a szülinapi tortáját kínálgathatná az unokáinak… Ez is… Hogy huszonharmadikán született… Milyen furcsa… Maga tudta?… Nekem csak most állt össze… Nem érdekes?
(2013. szeptember 10.) Megöltek egy lányt… – Már megint maga az? Igazán be kéne már látnia, hogy ez a téma nem megy a piacon! Vagy tényleg úgy gondolja, hogy ezzel segíteni tud azon a szegény teremtésen?… Hát akkor én elárulom magának, hogy az a lány ott lógázza a lábát az egyik felhő szélén, és boldog! Higgye el, hogy már rég nem érdekli ez az egész… Mondja, miért nem hagyja békében nyugodni szegényt…
(2014. április 29.) Megöltek egy lányt… – Filmet? Hát… Megmondom őszintén… Lássuk már be, hogy ez a hajó elment… Őszintén… Ez valami személyes? Nem? Hát akkor is… Szerintem most valami másból kellene filmet csinálni… Én azt is megértem, hogy filmet kell csinálni, mert valamiből ki kell fizetni a sárgacsekket… A filmrendező éljen filmcsinálásból! De akkor olyan filmet kell csinálni, amire megveszik a jegyet az emberek… Amire csőstül tódulnak az emberek… Itt van az a szerb csóka, az az ausztrál, a kéz meg láb nélküli… És már gyereke is van! Érti, se keze, se lába, de gyereke van! Hát hogy?! Miért nem erről akar maga filmet csinálni?! Nekünk miért kell folyton a sebeinkben vájkálódni?… Őszintén… Én csak magának akarok segíteni… Mi az, hogy ebből majd a nagyvilágban megtudnak rólunk valamit… Ebből?! Nagyon téved… Nekik nem ezt kell tudniuk! Hanem azt, hogy mi találtuk ki a Rubik-kockát, meg a golyóstollat, a gyufát, meg az atombombát! Őszintén… Ki a fenét érdekel már ez a téma? Ötven-hatvan évvel ezelőtti hőbörgések… Ez az anyámat azért nem érdekli, mert már a könyökén jön ki, a fiamat meg azért, mert ő már ennek a kornak a gyereke! Még iskolába se járt, de már bármit letöltött a netről! Őt már csak az érdekelné igazán, hogy a kezetlen, lábatlan csávó hogyan csinálta a gyereket… Erre megvenné a jegyet… De arra, hogy végignézze azt a nyüglődést, aminek ráadásul már az elején tudhatja a végét… Soha… És én nem is tudok megneheztelni rá… Őszintén… Ez van…
(2014. szeptember 10.) Megöltek egy lányt… – Ezek nem érvek, kérlek… Ezek tények, amelyeket össze lehet vetni egymással, de ugye, egyetértünk abban, hogy minek? Tóth Ilonka nem Popiełuszko atya, még kevésbé Witold Pilecki, és hát már megbocsáss, de te sem vagy Andzej Wajda vagy… Nincs harag?… Nincs ezen mit rágódni, Magyarország nem Lengyelország ugyebár… Ezek a gondolatok meg amúgy sem vezetnek sehová…
(2014. december 9.) Jó napot… Verebes Ernő dramaturg vagyok, Szilágyi Andort keresem… Üdvözlöm, én vagyok… A Nemzeti Színházból telefonálok… Vidnyánszky Attila olvasta azt a forgatókönyvet, amit Tóth Ilonka tragédiájáról írt, és beszélni szeretne magával… Lehet erről szó?… Hogyne… Bármikor… Köszönöm…
író, filmrendező
1955-ben született Szolnokon. Az egri tanárképző főiskolán végzett 1983-ban történelem-népművelés szakon. Volt újságíró, raktáros, kőműves, favágó. 1986-1993 között a Magyar Rádió ügyelője. 1993-tól szabadfoglalkozású író.
Darabjait – A rettenetes anya, El nem küldött levelek, Leánder és Lenszirom, Böllérénekek stb. – játszotta többek között a Stúdió K, a Radnóti, a Thália, a szolnoki, a miskolci és a pécsi színház. Volt bemutatója a londoni National Theatre-ben, valamint Kolozsváron, Újvidéken és Komáromban is. Legtöbbet játszott művéből, a Leander és Lensziromból készült Tallér Zsófia operája, amelyet tavaly mutattak be Zsótér Sándor rendezésében az Operaházban.
Regényei közül A világtalan szemtanú és a Shalim szerbül, horvátul és olaszul is olvasható. A saját forgatókönyvéből rendezett A Rózsa énekei című játékfilmjével 2003-ban elnyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál zsűrijének díját.
(2016. szeptember 28.)