Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Vitéz lélek

„Ha felépül végül a házunk”

Vidnyánszky Attila gondolatai a Vitéz lélek című darab bemutatásáról

Keresve sem találhatnék a világirodalomban még egy olyan szerzőt és darabot, amely most jobban illene hozzánk, az újrainduló Nemzetihez, mint Tamási Áron és a Vitéz lélek. Leginkább a derű miatt, ahogyan ez a történet megszólal. Kicsit bosszús is vagyok, amikor Tamásit épp ettől a legjellegzetesebb tulajdonságától fosztják meg az újabb rendezések. Lehet, hogy az ő drámai életművében vannak a Vitéz léleknél erőteljesebb, a színpadi karakterformálás szempontjából érettebb, ha tetszik, drámaibb alkotások, de bizakodóbb aligha.

Eperjes Károly hívta fel a figyelmemet a Vitéz lélekre, aminek a főszerepére úgy hét-nyolc évvel ezelőtt, amikor Gyulán rendezte a darabot, ő éppen Trill Zsoltot akarta felkérni. Zsolt akkori elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni ezt a feladatot. Szerep és színész most egymásra találnak.

 
Trill Zsolt és Martinovics Dorina 
 
A Vitéz lélek az újrakezdés darabja – az első világháború után játszódik, és a másodikban íródott. Amikor romokban a házunk, a hazánk, mivel lehet újrakezdeni, s főleg milyen hozzáállással? Egy szamár – a darabban testi mivoltában meg sem jelenő figura – a maga alázatosságával, a hátán hordott keresztjével több mint jelkép. S persze a darab középpontjában ott van még a szerelem csodája is. A mese, ami egyre inkább hiányzik az életünkből. Bevallom, rendezőként magam is egy jó évtizeden át száműztem a történetet és a mesemondást a munkáimból. Most viszont úgy gondolom, hogy ezek nélkül nincs színház.

Más kérdés, hogy milyen eszközökkel, milyen formában mesélünk.  A Vitéz lélek életigenlő módon akar tudósítani arról, hogy egy talpra állási folyamatban vagyunk, s hogy van tartalma és pátosza az önmagunkba vetett hitnek, hiszen ha belegondolunk, minden lepusztultságunkkal, a gátló tényezőkkel együtt mi, magyarok hihetetlenül életerős, talpra állni képes nemzet vagyunk. Nem szeretek az előadásaimról a premier előtt beszélni, de most mégis elmondom: ennek a talpra állásnak a színpadi megjelenítésében meghatározó szereplők lesznek a zene és a gyerekek. A csörömpölésektől, a egyszerű gyerekrigmusoktól, a fésűmuzsika hangjaitól eljutunk a tiszta dallam megszólalásáig: elképzelésem szerint az előadás végén az erdő mint egy hatalmas orgona szólal majd meg. Szeretném ezzel azt a hitemet tolmácsolni, hogy a gyerekek lelkében még minden ott van, ami az emberi élet végső értelmét adja.

Tamási Áron:
Vitéz lélek
komoly játék három felvonásban

Balla Péter – TRILL ZSOLT I Lázár –  HORVÁTH LAJOS OTTÓ I Ambrus – MÉCS KÁROLY m. v. I Boróka – MARTINOVICS DORINA I Nikita – REVICZKY GÁBOR I Sári – NAGY ANNA m. v. I Kristóf – TÓTH LÁSZLÓ I Rozáli – TENKI RÉKA I Panna – TÓTH AUGUSZTA I Csorba – VARGA JÓZSEF I Büllent – ÚJVÁRI ZOLTÁN I Gyerekek: Bátyi Domonkos József, Szabó Péter, Török Elek

Hangfelvételről közreműködő zenészek: Pál István (hegedű), Kiss Gy. László (tárogató, klarinét), Réman Zoltán (szoprán és alt szaxofon), Bognár András (ütőgardon), Horváth Balázs (nagybőgő), Csergő Domokos (dobok, ütőhangszerek), Könczei Árpád (zongora, elektromos orgona)

Zeneszerző: Könczei Árpád // Díszlettervező: Olekszandr Bilozub // Jelmeztervező: Balla Ildikó // Dramaturg: Szász Zsolt // Rendezőasszisztens: Herpai Rita
Rendező. Vidnyánszky Attila

mikor? hol?

PREMIER: szeptember 27., 19 óra – Nagyszínpad

Tamásival kapcsolatban megkerülhetetlen a székelység, a székely „nyelv” kérdése. Mi nem fogunk „székelykedni”. De Tamási nyelvezetét nem akarom elrontani, megváltoztatni. A színészek körében mára általános vélemény, s magam is úgy ítélem meg, hogy nagyon nehezen tanulható a darab szövege. Hihetetlen kettősség, hogy olvasva úgy folyik a szó, mint a patak, mintha nem is próza lenne, kimondva ugyanez a természetesség viszont nem állítható elő olyan könnyen. Talán azért van ez, mert Tamási nyelvének logikája inkább a költői gondolkodás felé húz.

Ritmusát, dinamikáját tekintve a Vitéz lélek legbensőbb mozgatórugója, hogy a főhősnek, Balla Péternek, ha több nekirugaszkodással is, de mégis meg kell próbálnia a szamárhoz kötődő rögeszméjén túlemelkedni, s a szerelem révén az emberi világba visszatérni. A zenében is ezt kértem megfogalmazni Könczei Árpádtól, aki erre a költői dramaturgiára ösztönből azonnal ráérzett. Az erdélyi táncház-mozgalom egyik atyamestere ő, ezért a népi hangzás adja az alapot, de meghatározó hangzás az orgonáé. Finom, tiszta, áttetsző, tüllszerű előadást szeretnék csinálni.

Összehasonlítva a Vitéz lelket követő rendezésemmel, a Szent Johannával – melynek előkészületei már úgyszintén folynak –, azt mondhatom, hogy ami ott súlyos, vaskos és erőteljes keretként adódik, az itt a lélek finom rezdüléseiből építkező folyamat. Tamási darabjának lelkiségét szeretném érzékeltetni még akkor is, ha ez ma már talán távolinak tűnik, mert úgy gondolom, hogy a lelkiség szférája hiányként, vágyott módon nagyon is jelen van az életünkben.

 
Olekszandr Bilozub és az előadás panoráma háttere 
 
Olekszandr Bilozub alkotótársamtól, aki a díszletet tervezte, nagyon egyszerű teret, teátrális értelemben csupán egyetlen lendületes gesztust kértem. Erdélyről lévén szó, kézenfekvő volt, hogy látványban minden a fához kötődjön, s átvitt értelemben, de a cselekvések szintjén is, e köré szerveződjön az előadás. Építkezünk tehát: házat, hazát építünk, még akkor is, ha konkrétan nem fogjuk látni Balla Péter hajlékának megácsolását. Égett, üszkös rönkökkel indítunk, melyek szép lassan visszaalakulnak az erdő fáivá, majd az emberi erővel lehántott szálfák orgonasípokká állnak össze, amit a gyerekek szólaltatnak meg. Ha tetszik, ez lenne az az összhangzattan, amitől azt remélem, hogy „felépül végre a házunk”.
 

Lejegyezte: Szász Zsolt

 

(2013. szeptember 24.)