Jelek

Tamási Áron „egyszerűsége” egyben a veszély forrása is. Hogyan lehet hitről, szerelemről úgy beszélni, hogy az ne csorduljon túl? Erről kérdezte Balla Péter megformálóját Trill Zsoltot Kornya István. Trill szerint a Vitéz lélek egyik legnagyobb tétje az: tudunk-e magasztos érzésekről a színpadon hitelesen mesélni?

A próbák során születik a figuráról egyfajta „definíció”?

Alakul bennem egy kép. És keresés van, ami nem ér véget a próbákkal. Nem kell ezt megfogalmaznom magamnak. Lehet, nem is szabad. Ha sokat beszélek róla, inkább gátol a munkában.

Tamási darabja „egyszerű”, még ha van is benne egy kis krimi.

Tamási hihetetlenül egyszerű – pontosabban annak tűnik. Nem filozofálja túl a dolgokat. Világos, egyenes vonalú a történet. És ez benne a csapda. Hiszen tele van a mai világunkban szokatlan, idegen helyzetekkel, gondolatokkal, érzelmekkel. S ez bizony túlcsordulhat! Vigyázni kell, hogy ez ne történjen meg. Mert ha mégis, akkor éppen Tamási igazsága nem jut el a nézőhöz.

Ezt Tamási is tudta. Ezért adta Balla Péter mellé az öreg Nikitát.

Ő az, aki megóv attól, hogy túlzásokba essek, ő ránt vissza a földre. Közbeszól, helyre tesz, elvicceli a dolgot, ha nagyon belekomolyodnék a fennkölt gondolatokba. De hát a való életben is így van ez, nem? Az a szerencsés ember, aki mellett van egy társ vagy barát, aki figyel rád, és szól, ha kell…
 

A próbán ez a rendező dolga.

Így van, de nekem magamban is éreznem kell, hogy hol vannak azok a pontok, ahol vigyázni kell. Fontos a külső szem, a rendező arányérzéke. Húsz éve dolgozunk Vidnyánszky Attilával, és ez nálunk már működik. Vitázok, érvelek, mondom a magamét – és ráhagyatkozom. Én is igyekszem mindent átlátni, a viszonyokat, az erővonalakat, de mindig a rendező az, akinek a fejében megszületett a vízió, neki kell „tudnia” az egészet.

Amikor a szerepre készülve olvasta a darabot, mi fogta meg?

Az, hogy egyszerű, hétköznapi emberekről szól a történet. Mindegyikük megjárta a maga útját, egy-egy különös sors hordozói. Mint mindenki. De történik velük valami, amitől az életük már nem úgy folyik tovább, mint annak előtte. Tamási szereplői jeleket kapnak. A kérdés, ki hogyan fogja fel ezeket a jeleket, és hogyan cselekszik. Tamási egyszerű szépsége rejlik abban is, hogy mindenki úgy értelmezi a jeleket, ahogyan tudja: az égből kapta, vagy máshonnan. A néző is a maga hite és meggyőződése szerint követheti végig a darab szereplőinek a történetét, sorsát. Így van ez a mi életünkben is.

Trill Zsolt pályáján is voltak újrakezdések, akárcsak az általa alakított Balla Péterében.

Vannak pillanatok, helyzetek, amikor talpra kell állni, vissza kell kapaszkodni. Mindenki megéli ezeket a helyzeteket az életben. Amikor a főiskola után egy évvel szétesett a társulat Beregszászban, csak négyen maradtunk, de dolgoztunk tovább, megújult a társulat, és ma is játsszunk, dolgozunk. Aztán jött Budapest az Új Színházzal, az is egy új korszak volt, és következett hét évad Debrecenben, ahol egy egészen más szemléletet, másfajta színházat akartunk megszerettetni és megismertetni a város közönségével. És most, a Nemzetiben is egy nekirugaszkodás előtt állunk.

Ez teher?

Csak a munkát látom. De sosem féltem attól, hogy keményen dolgozzak. Azt remélem, hogy az idő minden egyebet elrendez.
 

Van, aki az állandóságot szereti. Trill Zsolt hogy van ezzel?

A világ is változik, a helyzetek is változnak körülöttem. Ezekre reagálok. Minden változás nehézségekkel és konfliktusokkal jár, de ösztönzőleg is hat. Az új kollégák mindig inspirálnak. A dolog tétje az, hogy miként tud élni az ember a lehetőségekkel, van-e elegendő ereje, hogy maga befolyásolja a dolgok alakulását.

Akárcsak Tamási főhőse.

Hazajött az első világháborúból sok év elteltével, a szerelme máshoz ment feleségül, semmije sem maradt. Ahhoz, hogy nekivágjon újból az életnek, elsősorban önmagával akar tisztába kerülni. Az a mód, hogy az újrakezdés eszközéül egy szamarat választ, felbolydítja az egész falu életét. A konfliktusokból azonban a kivezető utat is megtalálja – ezért példázat Tamási műve.

(2013. október 01.)