Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Gerő András és Korniss Péter a Nemzetiről

Izgalmas, sokszínű
Korniss Péter fotóművész
 
Színházba azért járok, mert szeretem a várakozást, amikor elsötétül a nézőtér. Szeretem a színpadi feszültséget. Szeretem a színház hangulatát, a látványt s a fényeket, amire a Nemzeti Színház rengeteg lehetőséget kínál.
 
Első budapesti élményem az Ármány és szerelem volt, Bajor Gizivel és Gábor Miklóssal, az ötvenes években, a Blaha Lujza téren. Majd 1965-ben a Nemzetivel szemben levő Nők Lapja szerkesztőségében éltem át a színház épületének felrobbantását. Érthetetlen és döbbenetes volt!
A Nemzeti Színháztól sokszínűséget várok: új magyar drámákat, külföldi újdonságokat és klasszikusokat – frissen. Eleven, izgalmas és mozgalmas színházat. Olyan előadásokat, amelyek megérintenek, s izgalomba hoznak. Olyan előadásokat, amelyek még a rettenetes akusztikát is feledtetni tudják. Azt, hogy a Nemzeti Színház neve ezután se kapcsolódjék unalmas, poros előadásokhoz.
 
 
Egyenlők közt első
Gerő András történész, tanszékvezető egyetemi tanár
 
A szépirodalom és a színház sokkal többet tud az emberről, mint a társadalomtudomány, beleértve saját szakmámat, a történetírást is. Vagy pontosabban szólva: mást és másként tud. Erre a tudásra pedig nagy szükségünk van, mert nélküle az emberek világa érthetetlen.
 
Mivel a Blaha Lujza téri színházat 1965-ben a szó szoros értelmében felrobbantották – én akkor 13 éves voltam –, ezért a Nemzeti Színház az én emlékeimben egyenlő a Hevesi Sándor téri épülettel. Gimnazistaként is sokat jártam oda, és van olyan előadás, amely máig hatóan nagy élmény számomra. Madách Imre Mózes című darabjára gondolok. A Nemzeti számomra mindig összekötődött a nagy rendezői és színészi teljesítményekkel. Major Tamás vagy éppen Sinkovits Imre nevét említhetném, de nem akarok igazságtalan lenni, mert számos más nagy teljesítmény is kötődött a Nemzetihez. Az is igaz persze, hogy a 20. vagy éppen a 21. századi Nemzeti már nem lehet ugyanaz, mint megalapításakor, a 19. században, mert hála Istennek a magyar nyelvű színjátszás ma már sok színházban zajlik, s így a magyar színházak összességét is nevezhetnénk virtuálisan „nemzetinek”.
 
Mint említettem, ma már nem ugyanaz a Nemzeti jelentősége, mint megalapításakor. De mégis kiemelt helyet tölt be a magyar színházi kultúrában. Azt várom tőle, hogy az egyenlők közt az első legyen. Ehhez kellenek a tehetséges rendezők, színészek, technikai személyzet és invenciózus vezetés. Sajnálom, hogy az új vezetés munkáját azzal kezdte, hogy a régi irányítás minden darabját levette a műsoráról. A kultúra számomra felhalmozási és nem újrakezdési folyamat. Ettől a rossz előjeltől függetlenül harag és részrehajlás nélkül érdemes nézni a Nemzetit, hiszen egy hiba még nem a tehetség hiányáról szól.
 
Vincze Zita összeállítása
 
A cikket teljes terjedelmében a Nemzeti című magazinban olvashatja el. Ingyenes kiadványunkat színházunk pénztárában és az Andrássy út 28 alatti jegyirodánkban szerezheti be.

(2013. szeptember 23.)