MITEM13 krónika
A kazanyi teátrum sem először látogat a MITEM-re, a mostani a harmadik alkalom, hogy láthatunk tőlük előadást a találkozó programjában. A színház művészeti vezetője, Farid Bikcsantajev ezúttal tanítványokat hozott, a Lelkem kukoricája című produkció Csehov viharos szerelmének történetét dolgozta fel.
Lika Mizinova és Anton Pavlovics Csehov Facebook-nyelven szólva „bonyolult” kapcsolatban állt egymással. Annak ellenére, hogy igazából nem tudott beteljesedni ez a szerelem, az író életében mindvégig meghatározó érzelmet jelentett. Bár még igazából az is kérdéses, hogy valóságosan szerelem volt-e ez a kapcsolat, vagy közelebb állt a barátsághoz, nem tudni pontosan, az érzelmek milyen kombinációban álltak egymással. Nehéz is utólag rekonstruálni, az viszont bizonyos, hogy a fennmaradt levelek (főleg a tíz évvel fiatalabb Lika részéről) viharos szenvedélyekről tanúskodnak, az is egyértelmű, hogy Lika „nyomait” az író szinte valamennyi nőalakjában megtaláljuk. Leginkább a Sirályt szokták ezügyben emlegetni, hiszen az a fura szerelmi háromszög, ami a szép és színpadi babérokra törekvő nő, a magának való drámaíró és annak barátja, a szintén író Ignaty Potapenko között feszült, erre emlékezteti az embert. A Nyinát ihlető múzsa és a nagy drámaköltő is végül mással házasodott össze, ám mintegy tíz éven át tartó levelezésük megőrizte az utókornak ennek a furcsa se vele-se nélküle viszonynak a lenyomatát. Lika egyébként későbbi férjével, Alekszandr Szanyin rendezővel az 1917-es forradalom után emigrált Oroszországból, és Párizsban hunyt el, 1937-ben.
Kettejük a levelezéséből készített Farid Bikcsantejev a tanítványaival egy izgalmas kis előadást, amely stúdiumnak indult, ám végül olyan sikeres lett, hogy a kazanyi színház műsorra tűzte. Hét fiatal színész és színésznő játszik, mókázik vagy búsul a levelek szövegeivel, megidézve ezt a különös művészszerelmet. Szerepcserékkel, egymásba folyó mondatokkal, mozgásokkal és hangulatokkal, egyszerű színpadi hatásokkal, főleg a szövegekre támaszkodva láthatjuk megelevenedni ezt a kapcsolatot, amely a világ drámairodalmának egyik legismertebb művét ihlette. A fiatal tatár színészek bravúros és átélt játékának, valamint az ügyes szerkesztésnek köszönhetően egy percig sem válik unalmassá a színpadi cselekmény. Annak ellenére, hogy vizsgaelőadásnak készült a produkció, a nézőknek egyáltalán nincs az az érzete, hogy akadémistákat lát a színpadon, számunkra „kész” színészek idézik fel Csehov és Lika alakját.
A játék a férfi-nő viszony általános kérdéseit is felteszi, túl azon, hogy itt végső soron speciálisan két művészember kapcsolatáról van szó. Később, a közönségtalálkozón el is mondják azt, hogy a színészek megpróbálták a magukban élő Csehovot és Likát kutatni, nagyon érdekes, hogy ez mennyire karakteresre sikerült, hiszen hét teljesen különböző férfi- és nőtípus formálódott meg a színpadon. Fejben már el is kezdtem játszani a gondolattal, vajon kire melyik Csehov-szerepet osztanám ki, ha rám lenne bízva. Üde, felszabadító előadást láthattunk a tatár fiataloktól, akiknek köszönhetően bepillanthattunk a drámaíró viszonylag kevéssé ismert magánéletébe is.
Nem ez az első eset, hogy vizsgaelőadás szerepelt a MITEM-en, hiszen évekkel korábban Viktor Rizsakov is többször elhozta tanítványait a találkozóra a Moszkvai Művész Színház akadémiájáról. Az orosz színházi iskolának van egy olyan jellegzetessége, amit szinte mindegyik, tanulmányokat szolgáló előadásban láthattunk, és most, a tatár fiatalok esetében is egyértelműen megállapíthattunk, nevezetesen, hogy rendkívül összehangoltan és jól működnek egyfajta kollektív színjátszásban. Méghozzá úgy, hogy közben az egyéni vonásokat is képesek megmutatni. A kazanyi fiatal színészekről is elmondható tehát, hogy jól képzettek, társulatként és önálló színész-személyiségként is határozottan jól megállják a helyüket a színpadon. Várjuk a folytatást.
Ungvári Judit
(2026. május 11.)