Csak szólani egy szót...
A színészre osztják a szerepet – igazgatók, rendezők. De az egyszemélyes előadások esetében éppen fordítva történik: a színész maga választ. Miért Szép Ernő?
– Amikor a kilencvenes évek legelején a kezembe kerültek Szép Ernő írásai, nagyon megdöbbentett, meglepett a sorokból sugárzó „fény”. Mert miközben ott van a sorok mögött kimondva vagy kimondatlanul az első és a második világháború, a zsidóüldözés, a háború utáni idők minden szennye, megaláztatása, itt egy ember, aki csak azért is kidugja a fejét ebből a szennyes árból, aki az égre emeli tekintetét.
Óhatatlan, hogy az ember másként tekintsen negyedszázaddal korábbi olvasmányaira, önmagára.
– Nem ünnepnek kéne ennek az egyetlen életnek lenni – kérdezi halkan Szép Ernő –, egy hol volt, hol nem volt boldog világot eljátszani. Az efféle gondolatoknak „fénye”, igazsága, nem fakult bennem, ma is eleven. Persze, ahogy öregebb lettem, ma már az is érdekel: mibe kerül az egy művésznek, egy embernek, jelesül Szép Ernőnek, ha nem hajlandó elkeseredni, belekeseredni a sorsába. Mit jelent egy írónak, ha nem hajlandó egy bizonyos ponton túl megírni, amit átélt. Az Emberszagban a zsidóüldözés leírását egy ponton felfüggeszti. Miért? Mert az „nincs”. Nem lehet, hogy van. Megírhatatlan. Fontos, döbbenetes erejű dokumentum a húga által vezetett és máig kiadatlan napló, amiből megtudhatunk tényeket arról is, amiről Szép Ernő nem írt. Szép Anna – bár őt magát is művészi ambíciók fűtötték – Ernő zsenijének áldozta az életét.
Egyfajta életrajzi előadás készül?
– Az élet nagy témáit érintve, az időben ugrálva haladunk a fiatalkori eszméléstől: szerelem, család, magány, egzisztenciális gyötrődés, háború és a halál témája, ami kezdettől fogva foglalkoztatja. Az előadásra készülve a munka legnehezebb és legszebb része a mintegy huszonöt oldalnyi szöveg megszerkesztése volt, amin Galambos Péter rendezővel és Ernyei Bea dramaturggal dolgoztunk. Szép Ernő minden írása olyan pókhálószerű, finom kapcsolódások sorozata, hogy ha kihagysz belőle egy-egy részt, úgy érzed, az egész összeomlik. Ráadásul hatalmas anyagból dolgoztunk: csak a versei több száz oldalt tesznek ki, és ott vannak még a regények, a novellák, temérdek hírlapi írás, színdarabok...
Szép Ernőt látjuk majd a színpadon?
– A rögbi játékosra emlékeztető külsőmmel nem volna szerencsés Szép Ernőt játszanom. Én vagyok az, aki áteresztve magán az írások életélményeit, a szerző nevében beszél. Nem a sanzonos, kabarédalos Szép Ernőt idézzük meg, hanem a vívódó alakot. Vitatkozik bennem két színész – fakad ki önmagára –, mind a kettőt unom, az egyik a világot vádolja, a másik saját magát… Az életét az irodalomnak rendelte alá, és eközben elgyávult attól, hogy élje a közönséges emberek életét. Mindehhez persze egy jó adag önzés is párosult. Művész volt, öntörvényű. Ugyanakkor szerény, visszahúzódó, senkit megbántani nem akaró. Az első világháborúban ezt vésette a kardjára: Leben und leben lassen, vagyis Élni, és élni hagyni! Az ezredese alaposan meg is rótta ezért a nem éppen harctéri hozzáállásért.
Mit ajánlana beavató, kedvcsináló olvasmányként Szép Ernő életművéből?
– Hirtelen az Ádámcsutkát mondanám, az ismertebb művek közül. De elég egy verses vagy novellás kötetét felütni, és mintha olvasás közben odaülne mellém valaki, akit a barátomnak érzek. Jó ilyen társaságban lenni.
Kornya István
fotó: Eöri Szabó Zsolt
(2017. április 10.)
