-
Megtámadták Bicskei ZsuzsannátSajnálattal tudatjuk Önökkel, hogy az egyik színésznőnket ért baleset miatt a Lear király november 19-ére hirdetett bemutatója elmarad - írta laptársunk, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház online kiadványa.
-
A Boldogasszony Iskolanővérek által az erdélyi Szovátán működtetett Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar januárban egy héten át vendégeskedik a Nemzeti Színházban. Az ötven fős kórusnak Pintér Szilvia ifjúsági programfelelősünk, színházpedagógus és Rubold Ödön színművész tartanak foglalkozásokat. Majd a Gyermekkar fellép Berecz András Isten bolondja január 9-diki és a Csíksomlyói passió január 10-11-diki előadásában is.
-
Sablon helyett taposómalmot is gondolhatunk. A repertoárszínházak élete egyforma a világ minden pontján. Nagyjából egy-másfél hónap adatik meg a próbafolyamatra. A kivételek ritkák, pedig kivételes eredménnyel szolgálhatnak. Az ötödik napi összefoglalóját is kezdjük a Sirállyal, ahogy a
délelőtt is kezdődött a MITEM-en. A teljes stáb eljött a szakmai megbeszélésre.
Az első kérdés természetesen arról szólt, miért pont Csehov Sirályát
választotta Tomi
Janežič rendező ehhez a különleges akcióhoz.
-
Stílusgyakorlatok a Bábel-toronybanJúnius 20-tól augusztus végéigA Zikkurat idén sem tart nyári szünetet. Június 20-tól augusztus végéig a Szentendrei Keramikusok Egyesületének Stílusgyakorlatok agyagra című kiállítása fogadja az érdeklődőket, minden nap 11 és 19 óra között.
-
A somlyói Nyereg és a Hármas oltár – azaz a pünkösdi búcsú színhelyén látható majd a Nemzeti Színház előadása 2018. augusztus 18-án. Szándékaink szerint kinyitjuk az előadás terét, két-három futbalpályányi területen fogunk játszani, újra fogjuk szülni az előadást, a nyereg adottságaihoz igazítva - mondta Vidnyánszky Attila rendező a budapesti Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett sajtótájékoztatón március 21-én Csíkszeredán.
-
A Liza, a rókatündér című alkotás nyerte el a legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat a 2. Magyar Filmhéten, amelynek vasárnap esti gáláján először adták át a Magyar Filmdíjakat összesen 18 kategóriában. Különdíjat kapott az Oscar-díjas Saul fia. A díjátadón a Körhinta c. előadásunkból láthattak a vendégek egy rövid részletet, a gála végén pedig színházunk művésze Törőcsik Mari is megjelent.
-
December 3-án, a fogyatékossággal élő emberek világnapján „Bogo Bogo kincsei – Zene korlátok nélkül” címmel jótékonysági koncertet rendezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nemzetközi kapcsolatok munkacsoportja a Nemzeti Színházban. Az est bevételét a kenyai Bogo Bogo nyomornegyedben élő fogyatékos gyermekek támogatására fordítják: kerekesszékek, gyógycipők és hallókészülékek beszerzésére, valamint a helyi iskola akadálymentesítésére.
-
Szeptember 21-én, vasárnap a Nemzeti Színház ekhós szekerével és Alföldi Róberttel képviseltette magát az Évadnyitó Színházi Fesztiválon.
-
Ma befejeződött a II. MITEM, a Nemzeti Színház nemzetközi színházi találkozója. Április 14. és 28. között 13 ország 20 előadása került színre a Nemzeti három színpadán. Az előadásokat összesen 7134 néző látta, a közönségtalálkozókon, a szakmai konferenciákon, a kísérőprogramokon több százan vettek részt, internetes felületeinket a találkozó ideje alatt csaknem 60 ezren látogatták meg. A Nemzeti Színház 450 vendéget (színészeket, alkotókat és háttérszemélyzetet) fogadott a találkozó során.
-
Bozsik Yvette sokoldalú művész: pályája során egyaránt szerzett elismerést táncművészként, koreográfusként és rendezőként. Az utóbbi években a Nemzeti Színházban három előadást rendezett: Éden földön (2015), Az Úr komédiásai (2017), Pogánytánc (2018), de koreográfusként közreműködött Vidnyánszky Attila két rendezésében is: Johanna a máglyán (2013), Az ember tragédiája (2018). Az idei MITEM-re meghívott rendezésében, Matei Vișniec Bohóc kerestetik című darabjában újra láthatjuk majd táncosként is, és ezt a műfajt fogja képviselni társulatával és az általa javasolt meghívott művészekkel a 2023-ban rendezendő Nemzetközi Színházi Olimpián is
-
Kedden délután közel egy órás tanácskozás után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei: Andorai Péter helyére Jordán Tamást választották meg. Gratulálunk a Nemzeti Színház korábbi igazgatójának!
-
A MITEM alkalmából dupla számmal jelent meg a Szcenárium, a Nemzeti Színház művészeti folyóirata. Az írások a színházi találkozó előadásaihoz illetve szakmai programjaihoz kapcsolódnak, most a szokásosnál gazdagabb angol nyelvű kínálattal. A szerkesztők ajánlata a Szcenárium március–áprilisi összevont számáról...