Szarvas József: „A Kaszás Attila-díjat az a kolléga kapja meg, akinek a tevékenysége messzire hallatszik”

Idén másodszor, március 10-én, a Hermelin című előadás előtt adják át a Kaszás Attila –díjat az arra érdemes színésznek. Az elismerést tavaly elsőként Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze vihette haza.

- Tavaly adták át először a Kaszás Attila - díjat, amelyet elsőként Ön kapott meg. Miről szól ez az elismerés?

- Véleményem szerint ez egy nagyon értékes, hiánypótló díj. A Kossuth–díjat, Jászai-díjat „csak” szakmai alapon kapják a színészek, ez másról is szól. A XII. kerületi önkormányzat, Pokorni Zoltán polgármester úr, és a Mozaik Művészegyesület által létrehozott díj alapvető gondolata a közösségteremtés, a közösségerősítés, és a közösségmegtartás. A díj elnevezése telitalálat.

- Mivel jár ez a díj?

- Ez egy rangos díj ötszázezer forint nettó összeggel, illetve Somorjai Kiss Tibor rézkarcával jár, ami önmagában is egy nagyon szép műalkotás. A díj az egész szakmára, sőt a határainkon túlra is mutat. Remélhető tőle, hogy megmutatja, hogy a jelölt a tehetségén túl milyen közösségerősítő munkát végez, vagy mi látszik abból. Idén március tizedikén a Hermelin című előadás előtt adják át a díjat az arra érdemesnek.

- Sejtette tavaly, hogy Ön kapja meg a díjat, vagy meglepetés volt?

- Nem vártam és nem kívántam.

- Beszélnek már arról a színházban, hogy idén ki kit jelöl a díjra?

- Igen, persze, most már elkezdte a színészeket foglalkoztatni, hogy ki kire adja le a voksát. Úgy érzem egyébként, hogy a díjnak majd csak öt-tíz év múlva látszik a karrierje. Még akkor is csak tíz színésznek lesz ilyen elismerése, és az már egy szakmai klub lesz, Kaszás Attila klub, és akkor majd a közönség is talán odafigyel arra, hogy vajon idén ki kapta, és hogy megérdemelte, vagy sem. Lassan kibomlik majd ennek a díjnak a valóságos tartalma, hogy mi is a közösségteremtés, mint fogalom.

- A Kaszás Attila Alapítvány mivel foglalkozik? A családot segíti?

- Abszolút. Azért hoztuk létre, hogy Jancsika és Luca, Attila gyermekei létbiztonságban éljenek. Én magam napi szinten tartom a kapcsolatot a családdal.

- Ha jól tudom, Ön sokat tesz egy közösségért az Őrségben is.

- Gondolom, elsősorban Viszákról beszélünk, mely község – közösség engem, a „gyüttmentet” befogadott és gondolataimat, szándékaimat – óvatos bizalommal szemléli és használja. Reményeim szerint tevékenységem a közösség számára hosszútávon hasznosul. Ilyesmikről beszéltünk Attilával, miután ő a felvidéki Zsigárdon közösségi házat hívott létre nagyszülei házából, s ilyen szándékkal csinálunk időről-időre Viszákon is különböző rendezvényeket. Minden év március 15-én a pajtámban nemzeti színházi jellegű kiállítást rendezünk, idén János vitéz (Fedák Sáritól Stohl Andrásig) címmel, július utolsó hétvégéjén kulturális rendezvénysorozatot, október folyamán pedig az Őrségből kitelepítettekre emlékezünk, a mód és a tartalom nagyon sok ember közös gondolatán és munkáján keresztül valósul meg.

- Szoktak járni viszákiak a Nemzetibe?

- Hát persze, ha bárki Viszákról Pestre jön, megcsörgeti a telefonomat, hogy itt vagyunk Jóska, leülünk, eszünk, beszélgetünk, és megnézik az előadást. 180 főből eddig 50-en voltak színházban, az nagyon nagy szám arányait tekintve. Aztán hazamennek, és beszélnek róla. De a Nemzeti Színház művészei is gyakran megfordulnak ma már az Őrségben és Viszákon. Akár mint vendégek, akár mint előadók.

- Egy pár hétig még Ön az egyetlen Kaszás Attila - díjas színész. Mi az, ami fontos most az életében a Nemzeti Színház mellett?

- Két moziban is jelen vagyok, a Papírkutyákban és a Koccanásban. Az Üvegtigris harmadik részének előkészületeiről természetesen még nem beszélhetek, viszont fecsegni lehet róla. Szóval, egyáltalán nem unatkozom. És természetesen az Őrség…

(2009. február 10.)