Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

POSZT 2019 - A versenyprogram

8 budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás szerepel a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában június 6. és 15. között.

A Nemzeti Színház két produkcióval szerepel a fesztiválon: Georg Büchner Woyzeck című művével (ifj. Vidnyánszky Attila) és a Gyulai Várszínházzal közös produkcióval, Székely János Caligula helytartója című drámájával (Szász János).
Caligula helytartója, Trill Zsolt  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt 

A budapesti Katona József Színház két előadása is helyet kapott: Fejes Endre és Tasnádi István Rozsdatemető 2.0 című darabja (rendező: Máté Gábor), valamint Garai Judit Jeanne d'Arc című műve (Hegymegi Máté).

Az Örkény Színház előadásában Szvetlana Alekszijevics Secondhand című műve (Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások) és a Radnóti Színház társulatától Székely Csaba 10 című darabja (Sebestyén Aba) utazik Pécsre.

A Vígszínház Charlie Chaplin A diktátor című művével (Eszenyi Enikő) képviselteti magát a fesztiválon. A József Attila Színház Nagy András Karenina, Anna című produkciójával (Telihay Péter), míg a Pesti Magyar Színház Eugene Ionesco A székek című darabjával (Szabó K. István) érkezik a POSZT-ra.

A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója, Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című színműve (Jaroszlav Fedorisin) és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában Tasnádi István Kartonpapa című darabja (Hargitai Iván).

A debreceni Csokonai Színház Fjodor Dosztojevszkij Idióta című művét (Sardar Tagirovsky) játssza a fesztiválon.

A Szabadkai Népszínház előadásában Henry Farrell Mi történt Baby Jane-nel? című művét (Galambos Péter), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukciójaként pedig Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című, Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján készült darabját (Radu Afrim) láthatja a közönség.

Az előadások időpontjával és a jegyértékesítés indulásával kapcsolatos információkat a szervezők a www.poszt.hu oldalon és a fesztivál Facebook-oldalán teszik közzé.

 

A 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére.

(2019. március 13.)