Nemes Leventéé a Kaszás Attila – díj

Kedden este a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert, a teátrum főigazgatója, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, és Vasvári Csaba, a Mozaik Művészegyesület alelnöke, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója adták át Nemes Leventének a Kaszás Attila – díjat. Az elismerést tavaly a XII. kerületi önkormányzat, Pokorni Zoltán polgármester, és a Mozaik Művészegyüttes hozták létre, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolására. A díj nettó félmillió forinttal, és Somorjai Kiss Tibor rézkarcával jár, és azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül. A díjazottakat amagyarországi és határon túli magyar színházi társulatok tagjai két fordulóban választották ki maguk közül. Az első körben leadott szavazatok alapján minden társulatból egy-egy jelölt jutott tovább, akik a második körben maguk közül szavazták meg az idei kitüntetett személyét.

A díj átadására a Nemzeti Színház Hermelin című előadása előtt került sor. Azért ezt a darabot választotta a kuratórium Alföldi Róbert főigazgatóval egyetértésben, mert Kaszás Attila e darab próbái közben hunyt el.

A díjat idén Nemes Levente színész vehette át, aki 1992-től 2005-ig a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója volt, azóta is e színházban játszik, emellett több filmben és tévéjátékban szerepelt. Önálló előadóestjei a 70-es, 80-as évek emlékezetes művészi eseményei voltak.

Ön a második Kaszás Attila –díjas színész. Fontosak a díjak az életében?

Persze, hogy fontosak, csak hát meg kellett tanulni az életben elég korán, hogy a sikereken megtorpanás nélkül túl kell haladni. Azért fontosak a díjak, mert visszajeleznek a színésznek.

Mely szerepeire emlékszik vissza szívesen?

Kedvenc előadásaim vannak, kedvenc szerepeim sosem voltak. Én mindig művész színház párti voltam. A színjátszást művészetnek tekintettem, és nem szórakoztatásnak. Mindig is azt gondoltam, hogy a színjátszás művészet, és amit létre kell hoznia a színháznak, az műalkotás. Sok művész munkájának eredményeképpen születik meg. Rájöttem, hogy részese lenni egy előadásnak kicsi szerepben is jó, ha az az előadás jó. Viszont nagy szerepben sem érdemes jónak lenni, ha az előadás nem meggyőző. Ha ezt felismeri az ember, akkor nem kedvenc szerepekben gondolkodik, hanem kedvenc előadásokban. Nagyon nehéz egyébként műalkotást létrehozni. Gyönyörűen mondta Törőcsik Mari egy interjújában, hogy a színházban nincsen kevésbé fontos ember, csak fontos ember van.

Mit gondol, miért Önre voksoltak a kollégák?

Az utóbbi évem nagyon szerencsésen alakult a társulatépítés szempontjából, és a művészi teljesítmény vonatkozásában is. Eljátszottam az Yvonne, burgundi hercegnőben Ignác király szerepét, felújítottuk Tamási Áron: Énekesmadár című darabját, mindkettőt Bocsárdi László rendezte. Utóbbit közvetíti a Duna Televízió március 15-én. Ezeken kívül szilveszterkor a Balfácánt vacsorára című francia vígjátékban játszottam, jó évem volt tehát. Egyébként én egy nehezen készülő színész vagyok, sokat kell játszanom, mert később mélyülök el a szerepeimben. Mindezek ellenére nagyon meglepett, hogy engem jelöltek a társulaton belül, majd összességében is a kollégák.

Ön találkozott valaha Kaszás Attilával?

Itt találkoztam vele a Nemzetiben, álltam a Lear bemutatóján, emlékszem ő jött felém, rámosolyogtam, végigsimította a karomat, köszönt, és visszaköszöntem neki. Ez azért volt fontos, mert Attilában volt egyfajta érzékenység, ő számon tartotta az embereket. Azt sugallta, hogy: tudok rólad, testvér. Nagyon fontosak a visszajelzések, az egymásra való odafigyelés.

(2009. március 10.)