Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Gálaest a Beregszászi Magyar Színházért

Kedves Közönségünk, kedves Barátaink! A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata nevében köszönetet mondani jöttem. Köszönetet mindazoknak, akik a tavaly decemberben a Független Magyar Művészeti Alapítvány szervezésében indított akcióban részvettek. Elsőnek az Uránia Filmszínház akkori igazgatója, Cselényi László szervezett egy szép koncertet. Tamás Gábor Svédországban élő Erdélyből származó énekes és társulata lépett fel, nagy sikerrel, és ezt a koncertet, azóta kétszer is közvetítette a Duna Televízió, gyűjtéssel egybekötve. A hazai színházak példaadó szolidaritással álltak az akció mellé, és így 11 Budapesti és vidéki színházba kapott társulatunk meghívást, amelyek bevétele az akció számláját gyarapította. Had soroljam fel ezeket a színházakat: Az Új Színház A Nemzeti Színház A Thália Színház Az Örkény Színház A Bárka Színház A József Attila Színház A Pesti Magyar Színház A Radnóti Színház A Keszthelyi Nyári Színház Az Egri Gárdonyi Géza Színház valamint a Tatabányai Jászai Mari Színház És meghívásunk van még az őszi szezonra: A Kecskeméti Katona József Színházba A Békéscsabai Jókai Színházba A Pécsi Nemzeti Színházba És a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba Voltak olyan színházak is, amelyek egy saját előadásuk bevételét ajánlották fel. Ilyen a: Pesti Magyar Színház Az Új Színház A Budapesti Operettszínház A Madách Színház A Vígszínház És a Krétakör Színház Köszönjük! Segítségünkre sietett két Kárpátaljáról származó művész Bódi László (Cipő), a Republic frontembere és Jávori Ferenc a Budapest Klezmer Band vezetője, akik zenekaraikkal közös koncertet adtak Nyíregyházán, ahol Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Polgármestere segítségével megkaptuk a Bujtosi Szabadidő Csarnokot. Külön szeretnénk köszönetet mondani a Nyíregyházi médiának a koncerthez nyújtott segítségükért. A két zenekar az ősszel még egy koncertet ad Budapesten a Művészetek Palotájában. Meglepetésünkre dr. Nagy Imre, Eger város polgármestere 1.000.000.- Ft támogatást adott, egri fellépésünkkor. És ma délután kaptunk egy jó hírt, hogy Gegessy Ferenc polgármester Ferencváros, Beregszász testvérvárosa nevében 1.000.000.- forintot ajánlott fel színházunk felépítésére. Köszönjük! A Honvéd Együttes egy előadást ajánlott fel és részvételt a ma esti Gála műsorban. A HOBO BLUES BAND ingyen lépett fel a Pesti magyar Színházban. A Pauker Nyomda vezetője, Vértes Gábor 500.000- Ft nyomdai munkát ajánlott fel. A Visualpower a koncertek kivetítőit ajánlotta fel, több százezer forint értékben. Nekik is Köszönjük! Köszönetet mondunk a Sanoma Budapest Kiadói Rt.-nek a különleges segítségért. És szeretnénk köszönetet mondani valamennyi sajtóorgánumnak és médiumnak, akik figyelemmel kísérték és beszámoltak az akcióról. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani minden művésznek, akik a ma esti Gálaesten fellépnek, valamint védnökeinknek, akik kiállásukkal és munkájukkal segítették az akció sikerét, Törőcsik Marinak, Jancsó Miklósnak, Cselényi Lászlónak, Bodor Pálnak és Böjte Józsefnek, és mindazoknak, akik részvettek a szervezésben. Az eddigi szervezés eredményeként mintegy 13 millió forint gyűlt össze. Ez az összeg sajnos csak egy tizede annak, amelyre a színház újjáépítéséhez szükség lenne. Úgyhogy számítunk a további támogatásokra. És végül köszönjük Önöknek, hogy eljöttek. És Jó szórakozást kívánunk! Kapcsolódó cikkek
  • Program, fellépők
  • A Független Magyar Művészeti Alapítvány felhívása
  • Csodálatos ez az összefogás, Beszélgetés Juhász Ferenccel és Vidnyánszky Attilával

    (2005. június 07.)