-
Színházunk adott otthont a Magyar Honvédség 170 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek. A gála a történelmi zászlók színpadra érkezésével, és a Himnusz eléneklésével kezdődött. Majd Horváth Lajos Ottó, színházunk társulatának tagja lépett színpadra, aki Dobó Istvánt személyesíti meg a Nemzeti Színház köveztkező, március kilencediki bemutatójában, az Egri csillagokban. A várkapitány esküje így ma hangzott el először színpadon.
-
„Amiről nem lehet beszélni, épp azt kell kimondani.” – ez a kifordított Wittgenstein-idézet volt a címe annak a beszélgetésnek, amelyen a világszerte ismert francia író-rendező, Valère Novarina vett részt. A szerző Az Árnyak Játéka című előadása április 29-én látható a MITEM-en, Jean Bellorini rendezésében. A beszélgetésen a két francia alkotó mellett részt vett Rideg még Zsófia a Nemzeti Színház dramaturgja, aki Novarina több művét is magyarra fordította, illetve Berettyán Nándor színművész, akinek A súgó című darabját a francia író ihlette.
-
A spanyol Ignacio García rendezésében bemutatott A kertész kutyája című korhű komédia premierjén, váratlan meglepetésként vehette át Rácz József színművész a Szeleczky Zita-emlékgyűrűt Vidnyánszky Attila igazgatótól és Fekete Zitától az alapítvány munkatársától.
-
Április 11. Kaszás Attila Terem, 19 óra. A Költészet Napján a Kaláka együttes köszönti a 85 éves Kányádi Sándort. Gyönyörű kapcsolat ez. Barátság, megszámlálhatatlan közös munka és közös siker. Annak idején, a Kaláka zenekar megalakulásának 25 éves évfordulójára fogalmazta meg Kányádi, miért is kedveli a zenekart.
-
Tordy Gézát választották maguk közé kollégái - jelentette be a hírt a sajtónak együtt és egyszerre Jordán Tamás és Alföldi Róbert a Nemzeti Színház jelenlegi és jövőbeli igazgatója. Van rá esély, hogy Tordy Géza "az újságból tudja meg" a hírt, ugyanis hiába hívtuk telefonját.
-
ÉvadzárásCsókolom, szervusztok, jó napot! Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem, nem akármi ez, akárcsak a legelső
hivatalból a tizenkettedik alkalom, hogy így leülünk
kezdte Jordán Tamás a búcsúzást a Nemzeti Színház társulatától.
-
Idén is meghirdettük internetes színháztörténeti vetélkedőnket. 2019-ben ötödik alkalommal várjuk játszani, vetélkedni az ország 10-edikes és 11-edikes diákcsapatait. Rövidesen lejár a jelentkezési határidő. „Nemzetiszínháztörténeti” vetélkedőnkben négyfős csapatok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy verbuválódjanak. A csapatok - felkészítő tanáraik segítsége mellett - három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat: színháztörténeti ismereteiket, kreativitásukat és informatikai készségeiket egyaránt használniuk kell! Az idei vetélkedő középpontjában Németh Antal, a színházcsináló áll.
-
Április 11. MITEM ELŐHANG A 20. század két nagy színházi alkotója, újítója és teoretikusa Jerzy Grotowski és Eugenio Barba. Kettejük írásait tartalmazza a Nemzeti Színház Kiskönyvtárának első kötete: Hamu és gyémánt országa. A filmvetítéssel, rövid munkabemutatóval egybekötött könyvpremierre április 11-én 11 órától kerül sor Eugenio Barba részvételével a Nemzeti Színházban.
-
"Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében. De aztán továbbment. Nagyon örülök. Nagyon köszönöm a kollegáimnak" - mondta Csomós Mari, amikor értesült a hírről. Március 27-én délután alig több, mint fél órás tanácskozást követően hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei: Csomós Marit választották maguk közé.
-
Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire, akik között van Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Fehér László, a Forte Társulat és Fila Balázs, a József Attila Színház művésze. A szavazatokat november 30-án éjfélig várják a www.kaszasattiladij.hu oldalon. A négy színművész közül a közönség választja ki azt, aki elnyeri az elismerést, amelyet december 5-én adnak át a Vígszínházban - hangzott el a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) díjazottakat bemutató sajtótájékoztatóján, csütörtökön a Nemzeti Színházban.
-
A Story Ötcsillag Díj Értékdíjasait a Story magazin által felkért szakmai kuratórium választotta ki, Halász Judit, Eszenyi Enikő, Szinetár Miklós és Presser Gábor. Mátray László a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze, társulati tagja de immár a harmadik színdarabját próbálja nálunk. A János vitéz és az Isten ostora című előadásaink címszerepei után Ibsen: Brand című darabjában dolgozik Zsótér Sándor irányításával.
-
Legnagyobb sajnálatunkra, a Godot-ra várva című előadás mégsem érkezik meg most a Nemzetibe. Elmarad a március
12-re meghirdetett KZ-oratórium is. A két előadásra megváltott jegyeket március 16-áig válthatja vissza a Nemzeti Színház jegyirodájában és a jegypénztárban. Elnését kérünk a kellemetlenségért!