Tóth Auguszta kapta idén a Szeleczky Zita-emlékgyűrűt

Dupla ünnep volt a Rómeó és Júlia bemutatója. Hosszú szünet után végre közönség előtt játszhatott a társulat, ráadásként pedig az előadás tapsrendjében az este egyik művészét, a Capuletnét játszó Tóth Augusztát, külön is megszólította Vidnyánszky Attila.

Tóth Augusztának ítélte ugyanis a Szeleczky Zita emlékét őrző alapítvány az idei emlékgyűrűt. A képen Vidnyánszky Attila a Nemzeti vezérigaztgatója, az elmúlt évi díjazott Szűcs Nelli és Fekete Zita az alapítvány képviselője, a Rómeó és Júlia szereplőinek gyűrűjében köszönti a művészt. Sok szeretettel gratulálunk!

Az eddigi díjazottak:

2018 – Rubold Ödön
2019 – Bakos-Kiss Gábor
2020 – Szűcs Nelli

Ma csak rendszeresen vetített régi filmekből ismerhetjük arcát. Kivételes filmes karrier volt az övé: alig több mint 7 éves itthoni pályafutása alatt 27 film főszerepét játszotta. De szíve mindig a színházé, a Nemzeti Színházé maradt.

A tehetséges színiakadémiai növendéknek Ódry Árpád mondta: „Magának a Nemzetiben a helye”. S bár sokfelé hívták, rögtön diplomája kézhezvétele után az 1936/37-es évadban a Nemzeti Színház ösztöndíjasa, a következőben már társulati tagja. Hamar megtalálták olyan szerepek, mint Titánia a Szentivánéji álomban, Ledér a Csongor és Tündében, Tímár József mellett Sata Németh László Villámfénynél című darabjában. Ezzel a szereppel igazi színésszé érett, Németh László maga is megindult szavakkal emlékezett később alakítására. A társulat szavazatai alapján pedig a rákövetkező évben megkapta a legjobb fiatal színésznek járó Farkas-Ratkó-díjat. Tamási Vitéz lélekében Boróka, „mesésen szép, de ugyanakkor erős vadmacskát játszik” – írta róla Keresztury Dezső. Az 1940/41-es évadban tíz darabban összesen nyolcvanszor lépett színpadra: volt Shakespeare Júliája, a Peer Gynt Solvegje. Aztán mert visszautasította, hogy a Csongor Tündéjeként utazzon németországi vendégjátékra, 1941 júniusában fegyelmi határozattal el kellett hagynia a Nemzetit. Ahová csak 1944 őszén tért vissza ismét.

Az, aki 1941-ben megtagadja a hitleri Németországban való szereplést, az idő fordultával, 1945 februárjában már a háborús bűnösök listáján szerepel, többek között azzal a homályos váddal, hogy „oroszellenes” verset szavalt 1944-ben. Az iratok nem említik a költőt és a címet: Petőfi Föl a szent háborúra! című művéről volt szó. Egy hónap múlva elhagyja az országot. Távollétében annak ellenére ítéli három évre a népbíróság 1948-ban, hogy több művésztársa kiállt mellette.

Argentínai emigrációjába Berzsenyi, Petőfi, Arany, Juhász Gyula, Reményik Sándor verseivel érkezett, pódiumműsoraival éltette az álmodott hazát. És álmodta régi otthonát is: 1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. És Kanadától Ausztráliáig a magyarság pódiumain, lemezeken, kazettákon, versekkel, dalokkal hirdette az összetartozás gondolatát.

1960 decemberében Amerikában jelent meg első verslemeze, borítóján az Emlékgyűrű mottójául is választott gondolattal: „Egyetlen kincsem, egész életem a magyar szó, a magyar vers, a magyar dal.”

1994-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1948-as vádak alól, 1998-ban végleg hazatelepült. 1999-ben hunyt el Érden.

A Kálvin téri református templomban ravatalozták fel, végakarata szerint gyermekkorának kedves falujában, Nekézsenyben a családi sírbolt lett végső nyughelye. Koporsója mellé felrobbantott Nemzetijének oszlopdarabját helyezték. Az Alapítvány az általa létrehozott Szeleczky Zita emlékházban pedig életének néhány fontos tárgya, dokumentuma idézi alakját.

(2021. június 11.)