-
November 25-én kedden újra találkoznak az 1995-ben alapított páholy tagjai. Az immár száznál több tagot számláló páholy Jordán Tamás befogadó döntése után talált otthonra a Nemzeti Színház Stúdiójában.
-
A hagyományokat felelevenítve társulatunk tagjai advent négy vasárnapján személyes emlékekkel, ünnepi gondolatokkal várták önöket online műsorunkban, melynek házigazdája Berecz András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész. A négy adást ezen az oldalon összegyűjtöttük, hogy aki szeretné utólag is megnézhesse a beszélgetéseket.
-
Nekem való, kicsi, finom darab - írja Bérces László rendező. Januári bemutatónk közös produkció Kaposvárral, az ottani nézők már láthatták, jókat hallani felőle. Hozzánk tizenhetedikén érkezik. Az ír szerző kortársunk, szereplői szintén, a darabot megjelenésekor az év legjobb drámájának választották.
-
A harmadik vasárnapon a szokásos programok mellett az ajándék koncertet a Kaláka együttes adja. Szeretettel várjuk Önt és családját a második adventi vasárnap képeivel és a részletes tartalommal.
-
December 7-én vasárnap születésének 100. évfordulója alkalmából Mészáros Ágira emlékeztünk. A pályatárs Törőcsik Mari, a művésznő lánya Voith Ági személyes élményein túl kollégák és színházi szakemberek írásai valamint rádió- és filmbejátszások segítségével idéztük fel a fantasztikus művész életútját. A estet Rubold Ödön szerkesztette és vezette.
-
Gyermeknap W. B. Yeats gyűjtése alapjánAz ír tündérmesét, a Drámai Nevelési Színházi Társulás előadásában, kétszer is láthatják a Nemzeti Színház gyermeknapi programjában 2006. május 28-án, 11 és 14 órakor. A helyszín a stúdiószínházunk előtere.
-
1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját. Arra emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát. Ennek alkalmából hallgassák meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának gondolatait!
-
A csúcson búcsúzott Bartis Attila darabja az Anyám, Kleopátra. Siker, a lábukkal is dobogó nézők, a szép élmények mellett kis szomorúság a szívünkben...mindennek vége szakad egyszer...
-
A Nemzeti Színház társulata a szomszédunkban kialakult, drámai helyzetre való tekintettel a következő időszakban többször is műsorra tűzi a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Magyarországon tartózkodó társulatának vendégjátékát, Örkény István műve alapján színre állított Tóték című előadást. Szeretettel várjuk Önöket színházunkba ezekre az előadásokra. Jelenlétükkel a beregszászi társulatot támogatják.
-
Idén lett volna 72 éves. A születésnapján, április
21-én,
csak odaültünk volna mellé a művészbüfében, és ott folytattuk volna a
sztorizást, ahol előző nap abbahagytuk. A törzsasztala biztos pont volt.
Fáradt
vagy? Szomorú valami miatt? Tele a hócipőd, vagy csak egy jó szóra
vágysz? Irány
a hatodik emelet! Frici felnéz az újságjaiból és már zeng is az
összetéveszthetetlen bariton. Nekem többnyire ezt a mondatot tartogatta:
gyere
Zsoltikám, már megint nem megy valami a gépen.
-
Szeretettel várjuk Karácsony előtt, a negyedik adventi vasárnapon is. Betlehemesek Budajenőről, gyerekkönyvek, mesék, csillagjárás, közös éneklés és Huzella koncert. Kattintson a részletekért!
-
Most, amikor veled egy öt részesre tervezett beszélgetéssorozatba kezdünk, hadd mondom el, mi inspirált erre az eszmecserére. Úgy érzékelem, társulatunk fiatal tagjainak igényük van arra, hogy meghallgassák az „apák” hatvanon túli nemzedékéből azokat, akik lassan maguk is átlépnek a „nagy öregek” sorába. A kihívás számunkra az, mit és hogyan tudunk átadni nekik ebben a mostani fölfordult világban, az élethosszig tartó tanulás jegyében, ami a mi generációnkra kiváltképp jellemző.