Vitéz lélek
– Még stúdiós voltam az Új Színházban, és Az álszentek összeesküvésében a második színésznő párszavas szerepében statisztáltam. Sok mindenre már nem emlékszem jó tíz év távlatából, de arra igen, hogy a rendező a premierre – teljesen szokatlan módon – még a statiszta lányoknak is hozott virágot, így nekem is. A rendezőt úgy hívták: Vidnyánszky Attila.
Bár már javában benne vagyunk a próbafolyamatban, én még keresem Borókához a kulcsot. Talán nem is baj ez, van még lehetőség a keresgélésre – hiszen ezért vannak a próbák!
Egy dráma soraiból, mondataiból formálódó személy életének, érzéseinek a belső logikáját felfedezni, átérezni és átvenni nagyon izgalmas feladat. Ez vezet oda, hogy egyszer csak megszületik bennem a figura…
Darabtól függ leginkább, hogy milyen vagyok a próbákon: kérdezős, vitázós, ötletelős... Mivel az Úri muri Rozikáját leszámítva nem játszottam még a Tamási művéhez hasonlóan mesélős, ízes nyelvezetű darabban, ezért a rendezőre, Vidnyánszky Attilára hagyatkozom, aki érti ennek a világnak a legapróbb rezdüléseit is. Még tőle várom, hogy instruáljon, hogy megadja a kereteket, amelyek között a magam szabadságát megtalálhatom, amiben majd már biztonságosan tudok próbálni és játszani. Attila nyugodtsága, világos elemzései, pontos instrukciói, ahogy pár szóval érzelmileg elindít egy-egy lehetséges úton, sokat segítenek…
(2013. szeptember 17.)
