Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Premier • Egy, kettő, három • Az ibolya

„Nagy hajtépés és sűrű dialóg” - Rátóti Zoltán rendező

Egyetemi gyakorlatnak indult, színházi előadás lett belőle. Együtt játszanak benne leendő és tapasztalt színészek. Molnár Ferenc két egyfelvonásos vígjátéka, az Egy, kettő három és Az ibolya igazi színészparádét ígér. Nemzedékek együttműködéséről, szerepcsemegékről, színpadi törvényekről és kedvenc mondatokról is beszélgettünk Rátóti Zoltán rendezővel.  

Premier

Egy, kettő, három • Az ibolya

Molnár Ferenc varázslatai

„Varázsos, nagyszerű ember, akiről hirdetve hirdettem (…), hogy nyolcvan író lakik benne s hogy nyolcvanszor többet adhatna, mint ad” – írta Ady Endre Molnár Ferencről a Nyugat folyóirat 1910-ben megjelent 24. számában. A költő nem vette sorra a pályatársban rejtőzködő írókat, de ha összeszámolnánk, hogy hány műfajban, hányféle stílusban alkotott Molnár, hosszú lenne a lista.

Hírlevél

MITEM - Kiállítás - 2023. október 2. (hétfő) 18 óra

„…Rajzoltunk egy költeményt…”

Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.

Madách Imre születésének bicentenáriuma és Az ember tragédiája színházi bemutatójának 140. évfordulója alkalmából az Országút című lap hat alkotót kért fel a kortárs képzőművészet élvonalából, hogy ábrázolják a dráma egy-egy színét. 

Magyar Dráma Napja

A "Madách Projekt 2023 - Az ember tragédiája" az M5 műsorán

Szeptember 21-e kiemelkedő dátum a magyar színjátszásban. 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre művét, Az ember tragédiáját. A Magyar Dráma Napját egy szívünkhöz nagyon közeli produkcióval ünnepli az M5 csatorna, amit szeretettel ajánlunk figyelmükbe...

11MITEM_Berlet

Premier

Az Utcazenész elé - HOBO prológusa

"Ma  már mindennapos, hogy meghamisítják a múltat és  az én generációm kifelé megy az időből, - sőt, sokan már el is mentek, - el kell mondanom egy történetet, amit több, az én utamtól és zenémtől távol álló, más stílusú és gondolkodású kolléga hagyott rám." A tavaszi házibemutatók után az előadás igazi premierje szeptember 22-én lesz a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében.

Nyílt nap a Nemzeti Színházban

Szeptember 23-án, szombaton, 14 órától

Várjuk szeretettel vendégeinket a Nemzeti Színház Nyílt napján, szeptember 23-án szombaton 14 órától. (A hajókirándulás 13 órakor indul, hogy 14 órára biztosan megérkezzünk a Nemzetibe.) A Hajóorr programjait - társasjáték, koncertek - átszerveztük az előcsarnokokba, az eső sem lehet akadály. Különleges jegy- és bérletvásárlási kedvezménnyel is készültünk, az első 15 vásárló dedikálókártyával ellátott extra ajándékra is számíthat. A részletekért kattintson!

Kurázsi

Benedek Miklós lett a Nemzet Színésze

Benedek Miklóst választották a Nemzet Színészének. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi docens, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja. 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház, később hat évig ismét a Nemzeti Színház tagja. 1992-től tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A kilencvenes években a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. A nagy sikerű Budapest Orfeum című zenés darab szellemi atyja. Számos előadást rendezett, köztük Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Shakespeare darabokat. 2011 óta játszik az Orlai Produkció előadásaiban.

10. MITEM - Ünnepel a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Színház

A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház 2023. szeptember 30–október 23. között megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Nyitottság, kíváncsiság és a megértése kultúrája – ezek voltak azok a kulcsszavak, amelyek mentén 2014-ben létrejött a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó. A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila és munkatársai kettős célt tartottak szem előtt: Magyarország is kerüljön fel a nemzetközi fesztiválok térképére, és a világszínház meghatározó alkotói jöjjenek Budapestre. A tervek valóra váltak!