Zenébe öntött élet - Strausz Kálmán karmester az Agónról

Józsa Péter Pál Agón című darabja egy aréna jellegű színpadi térben játszódik, ahol a karmesternek a zenekar, a szólisták, a Honvéd Férfikar mellett színészeket is vezényelnie kell. Tőle húsz méterre játszik hat bőgő, s jobbra-balra a zenekar többi tagja. A férfikar énekesei a közönség között ülnek majd szétszórva. Nem könnyű így dirigálni, és ilyet eddig senki nem csinált. A Liszt Ferenc-díjas karmesterrel, Strausz Kálmánnal beszélgettünk. 

Ismerte a darab íróját, zeneszerzőjét?

– Sajnos nem, és a művel sem találkoztam a pályafutásom során. Hallottam, hogy brácsás volt – de a legközelebbi barátai se tudták, hogy zenét szerez –, hogy a Pannon Front című újságot szerkesztette, és hogy van még egy műve, A harmadik csigolya, amelyet hat bőgőre írt. Egy emberről tudok, aki ismerte és jó barátja volt: Keller András karmester, s aki zenekarával, a Concerto Budapesttel próbán felvett részletet az Agónból, talán ötven percet a két és fél órás darabból. Ez a felvétel az interneten látható, és a zeneszerző is feltűnik pár pillanatra. Vidnyánszky Attila azért engem keresett fel ezzel a darabbal, mert abban az évben, amikor ő lett a Nemzeti Színház igazgatója, készítettünk egy hasonló előadást. Bár azt, hogy Honegger-Claudel Johanna a máglyán című műve hasonló lenne az Agónhoz, csak óvatosan merem mondani… A Johanna dramatikus oratórium volt, monumentális előadás színészekkel, operaénekesekkel, kórusokkal, szimfonikus zenekarral.

Hogy kezdett neki a munkának?

– Elküldték nekem az Agón számos kottarészletét, amelyekből kiderült, hogy nagyon sok változat van benne. Kiderítettük, hogy él a zeneszerző bátyja, Józsa Miklós, aki egykor a Fradi kapusa volt. Megkerestem, hogy megkérdezzem, maradt-e a testvérétől valamilyen írásos vagy elektronikus anyag a darabról. Először tartózkodóan viselkedett, de miután felhívta Keller Andrást, aki „jót állt értem”, hajlandó volt találkozni velem. Hozott nekem kinyomtatott kottákat is, amelyek nagy műgonddal készültek. Csak ezek maradtak fenn, az eredeti, kottaszerkesztő programmal készített fájl elveszett. 

Hallgatva a próbán az Agón zenéjét, még megközelítőleg sem tudnám meghatározni a műfaját.

– Józsa Péter Pál tragédiaként határozta meg, és nagyon alaposan leírta, mit hogyan szeretne. Mivel zongorakivonat nincs belőle, amelyet a próbákon használni lehetett volna, ezért a zenét január elején stúdióban felvettük. Az első olvasópróbán én is részt vettem, ahol felvételről ment a zene, s én kezemben a partitúrával mondtam a színészeknek, hogy most mond, most állj, folytasd. Mivel ez így elég nehézkes volt, felajánlottam, hogy felmondom a szöveget a zenére, mert a szerző a partitúrába azt is beleírta, hogy mikor milyen szövegnek kell elhangoznia.

Milyen hangszerek szólalnak meg?

– Rögtön szembetűnt, hogy szinte kizárólag mély fekvésű hangszerek szerepelnek a műben, csupán három magas fekvésű van benne, a pikoló, a kisfuvola és még két fuvola. Ezek közül az egyik fuvola basszusfuvolára vált, amivel szintén nem találkoztam a gyakorlatban. Nincsenek a darabban hegedűk, viszont van négy brácsa – kettő néha szólót játszik –, és hat nagybőgő. Ezek a vonós hangszerek eleve gondoskodnak a sötét színekről, de társul hozzájuk még a kontrafagott, amelyet egy jelenetrészletben fagottra cserélt a szerző. Megszólal két basszus­klarinét, egy tuba, négy kürt, két hárfa, cseleszta és három harsona is. Utóbbiból az egyik basszus, tehát jó mély hangszín megint. Az ütőszólamok megszólaltatása kilenc ember munkája. Van benne harangjáték, gong, timpani, nagydob, kisdob, cintányér, xilofon, szélgép, sziréna, valamint orgona, zongora és egy elektronikus szintetizátor. A 22 fős, kizárólag basszusokból álló férfikarnak Józsa olyan mélységeket írt le, amely gyakorlatilag elénekelhetetlen. A partitúra elején található utasítás szerint – ha nem rendelkeznek ezekkel a mélységek­kel – az énekesek egy oktávval feljebb is énekelhetik. A zene jelentős része effektekből áll, gyakorlatilag effektusok sora, dallamokat ritkán lehet felfedezni. Ez komoly koncentrációt kíván a színészektől, mivel megszólalásaikat nem lehet dallamokhoz kötni. Három olyan részletet tudok mondani, amelyben hagyományos értelemben vett dallam szólal meg: az egyik egy Beethoven-idézet a Missa Solemnisből, ezenkívül elhangzik a darabban egy német nyelvű korál és a legvégén egy magyar népdal, az Az hol én elmegyek még a fák is sírnak, amely először basszus fuvolán szól, majd a mű zárásaként az alt énekesnő folytatja, és énekli el az összes versszakával. A versszakok utolsó szavait megismétli a férfikar némi halk ütőhangszer kisérettel. Ezzel ér véget az előadás. Ez a vég, az énekesnő által előadott gyönyörű magyar népdallal – szíven üti az embert.

Megkedvelte a darabot?

– Kezdetben nagyon furcsának találtam a zenei anyagot. Később, miután sokat dolgoztam vele, igen, megkedveltem. Rendkívül izgalmas kísérlet. Tudom, hogy Józsa Péter Pálnak nehéz sors jutott, és valamiféle részvét és meghatottság van bennem, mert rájöttem, hogy ez a mű az ő élete. Zenébe öntötte.

Ozsda Erika

(2022. február 18.)