Kifeszített pillanat - Vidnyánszky Attila rendező az Agónról

Az Agón című darab írója, zeneszerzője és látványtervezője a három éve elhunyt Józsa Péter Pál. Műve az ókori görög tragédiákhoz, a színház legősibb gyökereihez nyúl vissza. Apokaliptikus látomását – az ember szellemi viaskodását és tusáját – négy operaénekes, a Honvéd Férfikar, 39 fős zenekar és nyolc színész jeleníti meg a színpadon. Vidnyánszky Attila rendezővel az egyik próba után beszélgettünk.

Hogyan talált rá a műre?

– Közel tíz éve, amikor a Nemzeti igazgatója lettem, Józsa Péter Pál keresett meg a darab ötletével. Teljes szövegkönyvet, kézzel írt kottákat is hozott nekem, és egy kidolgozott látványtervet. Éreztem a darab erejét és izgalmát, de volt bennem – hogy is mondjam – egyfajta igazgatói óvatosság annak kapcsán, hogy mennyire vonz „tömegeket” a mű. Arra kértem a szerzőt, hogy a díszletet tervezze át a Gobbi Hilda Színpadra. Aztán úgy döntöttem, hogy a római Colosseumot idéző, arénaszerű nézőtéren adjuk elő a darabot – ami utal a címre is. Az agón szó jelentése verseny, küzdelem, de az agónia – vagyis a haláltusa – is felidéződik. Föltesszük az előadást a Nagyszínpadra, az ott felépített arénában 250-300 fős nézőteret alakítunk ki.

Mi fogta meg a szövegben?

– Az egész fogott meg, hogy valaki egy teljes művet hoz létre, szöveggel, zenével, díszlettel – egy teljes világot alkot. Tetszett a forma, hogy visszatér ahhoz, ahogy mi elképzeljük, hogyan működhetett hatásmechanizmusában a görög színház. Józsánál egy szereplő volt, én bontottam szét nyolc szerepre. Izgalmasnak tartom, hogy kórus és zenekar is lesz a színpadon. A 2013-ban bemutatott Johanna a máglyán című darabunk nyújtott hasonló összművészeti, totális színházi élményt. Megfogott a szöveg lendülete és mérhetetlen indulata. A világról felgyülemlett gondolataimat szeretném bemutatni ezzel a darabbal. 

A próbán zene közben hallatszott a színészek szövege is...

– Felvettünk egy súgóanyagot, amit eddig sose csináltunk. Valójában egy zenemű hangzik el, amelynek a szövege a zenéhez kötött. Strausz Kálmán karmester felmondta a szöveget, hogy milyen ritmusban jöjjenek a mondatok. Nagyon nehéz, mert még egy mondaton belül is ritmust kell tartani, ugyanis a kórus reflektál arra, amit mondanak, és ott mondják, ahol a kottában írva van. Nem előtte, nem utána. 

Elmesélhető a története a darabnak?

– A főszereplővel, a vádlottal szemben állnak a bírák és a perben részt vevő személyek. A történelmi figurák neveit Szókratész Védőbeszédjéből ismerjük, de a vádlott nem Szókratészként lép a színpadra – onnan rugaszkodik el, de nagyon helyesen és izgalmasan nem egy történelmi személyt fogalmaz meg. Nekünk kell egy megfoghatatlan figurát körülrajzolni és életre kelteni. A főszereplő – akit, mint mondtam több színész alakít – az utolsó szó jogán megszólalhat, majd menet közben halálra ítélik és elviszik a vérpadra – vagy mégsem, ezt majd meglátjuk, még alakul bennem sok dolog a próbák során. Az a gondolatom támadt, ha nincs is történet, akkor sejtetéseket, kis viszonyokat, kapcsolatlehetőségeket építek be a darabba, ezáltal impulzusokba kapaszkodhat a néző, és a fejében elindulhatnak történetfoszlányok férfiről és nőről, hatalmon lévőkről és áldozatokról.

Mit szóltak mindehhez a színészek?

– Megdöbbentek. Kizökkentem magamat is, a színészeket is abból a rutinból, amiben léteznek, amibe kapaszkodni tudnak. Ez a darab teljesen más gondolkodásmódot igényel. Az előadás egyszerre vád- és védőbeszéd, az egész egyetlen kifeszített pillanat. A színészek az első döccenők és bizonytalanságok után már elkezdtek velem jönni. 

Hol helyezkedik el az Agón a repertoárban?

- Mi minőségi, irodalmi műveken alapuló történeteket mesélünk el, mert a teátrumnak ez az alap funkciója, és ez is marad, amíg én vezetem a színházat. Viszont időről időre teret adunk olyan daraboknak, ősbemutatóknak, amelyek szélesítik a repertoárt.

Ínyenc a szöveg, a darab, a zene. Bizonyos alapműveltség kell a megértéséhez. Kiknek szánják? 

– Ehhez kevés az alapműveltség, mert annyi információ ömlik ránk, hogy az ember egyre inkább lyukasnak érzi a műveltségét. Ha valaki képes ezt elengedni, és nem kezd el minden mondat mögött magyarázatokat keresni, akkor egy pillanat alatt át tud állni – legalábbis remélem, hogy így lesz – ráérez az ízére, és olyan állapotba tud kerülni, mint amikor zenét hallgat. Özönlenek a kulturális összefüggések, az utalások, az asszociációk. Mindent megérteni, befogadni szinte lehetetlen. Szóba kerül Xerxész, a Szentírás, az ikertornyok. A legizgalmasabb, hogy évezredeket fog össze, az emberiségtörténet összefüggésrendszerét mutatja föl. Azzal, hogy a teret arénára alakítottam, izgalmas helyzet áll elő – bezárul a kör. Mindenki mindenkit lát. A nézőre folyamatos és totális impulzushalmaz zúdul. 

A járvány miatt az emberek ritkábban járnak színházba. Ilyenkor érdemes ilyen nehéz darabhoz nyúlni?

– Két évvel ezelőtt sokat vajúdtunk azon, hogy milyen irányba forduljunk, kell-e korrigálnunk. A közönségünk megszokta, hogy mi a Nemzetiben nem kötünk kompromisszumot. A válaszunk a covidra A Mester és Margarita, a Rómeó és Júlia, az Üvegfigurák és az ősbemutatónk, az Agón, majd az évad végén a görög tragédiák nagy kortárs értelmezőjének víziójában Euripidésztől a Bakkhánsnők. Sok bóvli árasztja el a világot, ennek ellenére hiszem, hogy az emberekben van vágy az igazira, a valóra, az élet nagy kérdéseinek a vizsgálatára, amivel túlemelkedünk a hétköznapok világán, és az élet nagy kérdéseivel szembesítjük önmagunkat. Kellenek ilyen helyek, intézmények, társulatok. Más színházi műhelyek más válaszokat adnak a kialakult helyzetre. Mi konzekvensen képviseljük a magunk elveit.

Ozsda Erika

(2022. február 18.)