Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. november 21. - Olivér Napja

Háttér

Ősbemutató

Agón - Részletek Józsa Péter Pál művéből

Józsa Péter Pál

(1960, január 21., Budapest – 2019. április 24., Kismaros) 
filozófus, eszmetörténész, zeneszerző, lapszerkesztő

A budapesti Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában tanult, hangszere a brácsa volt. Tanulmányait nem folytatta, állása, munkahelye sosem volt. Egész életét a kutatásnak, a zeneszerzésnek és az írásnak szentelte. Fontos tanulmányokat írt, egyik ilyen a Huszárik Zoltánról készült esszéje. Kulturális és teoretikus folyóiratokat szerkesztett, többek között a Pannon Frontot 1997 és 2003 között. Személyes barátság fűzte Keller András hegedűművészhez, a Keller Quartett alapítójához és a Concerto Budapest zeneigazgatójához, aki a 70–80-as években szellemi mentorának tekintette Józsa Péter Pált. Évtizedeken keresztül dolgozott a Lángoló hold című, 1956-ról szóló filmen. A harmadik csigolya című, hat nagybőgőre komponált művét halála után, 2019-ben mutatták be a Budapest Music Centerben rendezett A hallgatás napja című rendezvényen. Régóta írta és tervezte az ókori görög színház ihlette Agón című drámáját és zeneművét, amelynek ősbemutatójára a Nemzeti Színházban kerül sor.

Részletek

Szerencsétekre – incipit opera –, vagy tán mindannyiunk szerencsétlenségére, lám, megtaláltatok, ti borozóbéli, hű barátaim. Nem mintha hiányt szenvedtem volna férfiasan előkészített kocsmaleheletetekben – kiengedték a bűnözőket? –, s az élet e nemesnek hitt, mára kénbűzössé hamisított nedűjéről való csöndes és magányos meditációmat is megzavartátok, de – mi tagadás –, jóleső érzés érdeklődéstek, még akkor is, ha tekintetetekben a vérszagot érző cápák vadságát észlelem, mielőtt széttépnék a megszigonyozott cethalat.

 

Mert mi bölcsek, úgy szeljük a világmindenség óceánját – pokloktól a szférák muzsikáló gyűrűi felé –, mint a megsebzett bálnák, akik életük végéig hátukban hordozzák az eltörött szigonyokat; ti meg, rajokban követve minket vigalomról vigalomra, sötétlő vért öntötök belénk, mint Odüsszeusz Teiresziasz kiszáradt torkába, hogy néki igaz szót szóljon Hadész kapujában. (…)

 

Tei-re-szi-asz!... Tei-re-szi-asz! Te,... borsöpredék! Annyit körmöltél, már mindent elfeledtél! Szomorú biztonságban éltek, ti szegény elnemenyészők... Nem ismerhetitek az ember isteni pillanatait, mikor csillagokként zuhanunk egymásba, hogy megsemmisítvén ellen-önmagunkat, gömbként szülessünk újjá –szólok én; s ezt ők is hallják, bosszút is állnak rajtam. – No nem azért, mert kiváltságukat megbolygattam. De ti! – földön haladó és halandó testvéreim –, ti vajon milyen büntetésben részesültök fecsegésünk halhatatlanná és hallgathatatlanná rögzítésével? Atilla kardjára! Minden így kezdődött! Ezzel kezdődött! A firkálás! Sokszorosítás, hamisítás, koholmány és rágalmazás, vádemelés és csuklók nyiszálása! Rémtettek legszörnyűségesebbikével vádolva! Mielőtt szétporladna a jegyzőkönyv, átmásoljátok, nyelvekre fordítjátok, kommentárokat fűztök hozzájok, a kommentárokhoz indexeket irkáltok; s kétezer év múltán mint átkapart palimpszesztusszal házaltok vele az Újvilágban, hogy végül kettes számrendszerben végtelenné rögzítsétek a hamisítások hamisításait! Apolló-himnuszainkat oszlopokra véstük, ti pedig itt kapirgáltok borseprőtintátokkal?! Az ige fekáliája a szétrohadó masszában! Az Atlantiszon túl lehúztok egy vécét, Europaé-ban sárhegyek emelkednek. Ezt másoljátok! Nem hallom hóhérsegédeimtől igémet igenelni; vagy hogy heves tiltakozások tolulnának ajkaikra.

(2022. február 18.)