Olvasnivalók a Szcenárium idei második számában

FÓKUSZBAN: szerelemvallás és halottkultusz

Februári lapszámunkban Kelemen János tanulmánya Dante Alighieri szerelemfilozófiáját az Isteni színjáték egyik leghíresebb énekén keresztül közelíti meg, mely a tragikus sorsú szerelmespár, Francesca és Paolo történetét beszéli el. Tömöry Márta a téli ünnepkör népi-dramatikus szokáshagyománya, a regölés szövegét elemezve hívja fel a figyelmet arra, hogyan szervesül benne a hieros gamos megidézése és a földi termékenység biztosításának rituáléja. Ujváry Zoltán írásában, mely az évenkénti megújulás és az új életszakaszba való átlépés drámájának egylényegűségére világít rá, egy lakodalmi és egy farsangi temetési paródia forgatókönyvét olvashatjuk. A lap szerkesztőinek Berecz Andrással kezdeményezett beszélgetés-sorozatában most a karácsonyi betlehemes és a téltemetés farsangi népszokásai kapcsán kerül terítékre a humor, a felszabadító nevetés katartikus ereje, funkciója. A beszélgetés résztvevői a paródia sacra fogalma kapcsán mutatnak rá arra, hogy a paródia a népi műveltségben és az evangéliumi hagyományban egyaránt a szentségre való ráhangolódást és annak befogadását segíti elő.

A TARTALOMBÓL:

„Most [Shakespeare] pártatlanságán ámuldozom” – Kosztolányi beköszöntője :: „Szerelem vitt kettőnket egy halálba” – Kelemen János tanulmánya :: Tömöry Márta a magyar dráma forrásvidékeiről (2. rész) :: Animisztikus hit és keresztény kultusz – Párbeszédben Berecz Andrással a téli ünnepkör szokáshagyományairól :: Halottas játékok, temetési paródiák – Ujváry Zoltán írása :: Közelképek a Nemzeti Színház első társulatának életéből (1837–1848) – Szalisznyó Lilla tanulmánya Egressy Gáborról :: Bulgakov regénye és a négy evangélium – Nagy Tímea elemzése (2. rész) :: Temetés és Epilógus – Részlet A Mester és Margarita színpadi változatának szövegkönyvéből :: A valóság határai – Szabó Sebestyén Lászlót Ungvári Judit kérdezte :: „Az életemből költeményt akarok csinálni” – Jámbor József esszéje Misima Jukióról (1925–1970)

IDÉZETEK:

„…a szerelmi szenvedély vajon végzetszerűen uralkodik-e rajtunk, vagy ellenkezőleg, képessé tesz-e értelmünk arra, hogy mi uralkodjunk fölötte? S vajon a szerelem jobbá, nemesebbé teszi-e a lelket; egy szóval: »szublimálható-e«? Az efféle kérdéseket tárgyaló traktátusokban és költői művekben különféle platonista, pszichológiai, orvosi-természettudományos, sőt materialista-averroista gondolatmenetekre bukkanunk. A XIII. és XIV. század fordulójára két felfogás kristályosodik ki, egy orvostudományi szemléletmód és egy nagyvonalakban platonistának nevezhető tendencia…” (Kelemen János)

„A régiségben a tánc mint szent cselekmény határozható meg. A rituális tánccselekmény drámai funkciója a nők és a férfiak felnőtté avatása, illetve a halotti tor közegében érhető tetten. Az ünnepi gyakorlatban a beavatás totemőst utánzó mimetikus táncaiból alakul ki a táncdráma. A tánc az ógörögöknél a túlnannal való kapcsolatteremtés nyelve volt. A szerencsét hozó, jósló istentánc mint ősforma nálunk zárványként máig továbbélhetett szakrális dramatikus szokásainkban, például a betlehemes játékokban. A lövétei, szentegyházi székely betlehemezők hét, illetve kilenc pásztorral előadott táncképletei számunkra legalábbis ezt bizonyítják.” (Tömöry Márta)

„[A Csíksomlyói passióban] szélén vagyok a történetnek, egészen a legszélén. Mint akit a véletlen szél sodort kétezer kilométerrel és kétezer évvel odább. És lassan a rendezői fantázia elkalauzol a történet közepébe. Olykor csodálom, mikor már ott ülök az asztal közepén, vajon nem tévedtem-e el!? Miért nekem kell kimondanom a végén azt, hogy Krisztus koronájába rakjunk fészket, mert héják elől ott az oltalom? Ez a korábbi bolondozásokból nem szorosan következik. A figura fejlődése döccenne? Vagy esetleg a Megváltó terveiben helye van ennek a gyermeteg, bolondos alaknak? Az ő derűjével könnyebb kimondani, hogy az Úr szeret minket? »Eredményesebb« volna ez, mint a prófétai hév?” (Berecz András)

„… a Woyzeckben… rengeteget improvizáltunk. Ebből válogatta ki (ifj. Vidnyánszky Attila) a próbafolyamat során azokat az elemeket, amelyek előmozdítják a történetet. (…) Ugyanakkor ez végtelen szabadsággal, játékkedvvel járt együtt. Ez a szabadság és játékkedv úgy általában hiányzik manapság a színházból. Minden színész szeret bolondozni vagy akár sírni egy-egy helyzet komolyságán. Mi valahogy így alkottuk meg ezt az előadást. Kicsit persze az is benne van ebben, hogy a színész a játékba menekül a valóság elől, gyógyírt keres benne.” (Szabó Sebestyén László)

„János 92–96 körül Pátmosz szigetén élt száműzetésben. Itt jegyzi le apokaliptikus látomásait és próféciáit, majd néhány évvel később (102–106 körül), miután kiszabadul, Efezusban írja meg evangéliumát. A jelen illetve a közelmúlt krónikája és a jövő víziója egyszerre születik meg tehát! Sőt, mint látjuk, a jövő várható eseményei korábban kerülnek lejegyzésre, mint a jelenéi! Bulgakov regényében is együtt jelenik meg a múlt és a jelen; egyszerre, párhuzamosan íródik a jeruzsálemi és a moszkvai történet, ahogyan valaha János evangéliuma és a Jelenések könyve.” (Nagy Tímea)

SZCENÁRUIMOK
a Nemzeti Színház honlapján.
Kattintson itt! 

(2021. március 14.)