Színházi lecke Brechttel

Bertolt Brecht azt vallotta, hogy a színház egy folyamatot mond el, a nézőből döntéseket kényszerít ki, ismereteket közvetít, érvekkel dolgozik, és nem arról beszél, amit az embernek tennie kellene, hanem arról, amit tennie kell. Nagy vonalakban ez volna a Brecht féle epikus színház lényege, szemben a színház drámai formájával, amely érzelmekre indítja a nézőt, élményt közvetít, és nem felébreszti, hanem feléli a néző az aktivitását stb.

Ha valaki az epikus színházi eszmény leírásának a listájával ül be megnézni a MITEM programjában látható A gömbfejűek és a csúcsfejűek című Brecht-előadást, amely a német mester úgynevezett tandrámái közé tartozik, az lehet az érzése, hogy maradéktalanul megkapja a tézisek demonstrációját. Olyan előadást láthat tehát, amely nemcsak Brecht művét mutatja be, hanem Brecht szellemében is fogant – a kulcs, amellyel a műalkotás titkát feltárja az előadás, pontosan beleillik a zárba. Nem csikorog, nem törik bele, hanem nyitja.

A Hitler hatalomra jutása előtti évben, 1932-ben a berlini Volksbühne felkérésére kezdett hozzá Brecht a Szeget szeggel című Shakespearedarab átdolgozásához. A bemutatóra már nem került sor, a szerzőnek menekülnie kellett, a művet A gömbfejűek és a csúcsfejűek címmel pedig – eltérve a shakespeare-i alaptól – csak később fejezte be. A darab a rendkívül ritkán játszottak közé tartozik Brecht hazájában is, Magyarországon színészhallgatókkal készült belőle egy előadás, a Nemzetiben tavaly tavasszal bemutatott produkció így kőszínházi ősbemutatónak számít. Mindkét esetben Zsótér Sándor volt a rendező. Aki Brecht-szakértő (ő tiltakozna ez ellen), de ezt a tényt megerősítette tavaly a MITEM Brecht konferenciáján Erdmut Wizisla, a berlini Brecht Archívum vezetője is: nem ismer senkit a világon, aki több Brecht-darabot megrendezett volna, mint Zsótér (27-ből 14-et, van, amit többször is). Olyan valaki vitte tehát színre A gömbfejűeket, aki 1998 óta (ekkor rendezte meg Zsótér a Vágóhidak Johannáját Miskolcon) rendszeresen és elmélyülten foglalkozik kedvenc szerzőjével, alaposan ismeri tehát a zárat, amelyet fel kell nyitnia.

De miért is kedveli Zsótér Brechtet?  Mivel az előadás utáni közönségtalálkozóról a rendező igazoltan hiányzott – éppen főpróbája volt a Radnóti Színházban – egy interjúból idézzük a gondolatait.

"- A nézők többsége szerelmet akar látni a színházban, mert romantikus – vagy szórakozni akar. És ez jól is van így. De nekem tetszik, Brecht mondása: ne meresztgessétek a szemeteket olyan romantikusan! Ő az okokra akar rámutatni, arra, hogy az élet miért ilyen. És az ember a nézőtéren sem szívesen szembesül olyan dolgokkal, amelyekben magára ismer. Él talán valami homályos előítélet is a szerzővel szemben. Nem tudják, vagy nem akarják elhinni – mert vannak rossz színházi tapasztalataik –, hogy például mennyire humoros, hogy tele van költészettel, hogy hihetetlenül érzelmes. Kétségtelen, hogy szellemileg is hatást akar elérni, és nem tud lemondani az eszéről. Ezért vannak, akik – szerintem helytelenül – száraznak, didaktikusnak tartják. Szerintem okos, ravasz és élvezetes. De én elfogult vagyok Brechttel, és nem is akarok elfogulatlannak tűnni."

A didakszis fontos szó, hiszen nem akármilyen daraból van szó A gömbfejűek és a csúcsfejűek esetében, hanem egy tandrámáról, amely nem más, mint egy tétel bizonyítása, demonstrálása. A szerző rémmesének titulálta, alcíme pedig el is igazít bennünket a tan tekintetében: gazdag a gazdaggal társul szívesen.

Egy kitalált országban túltermelési válság van, államcsőd fenyeget, a földbérlők lázadoznak. Háborút kellene indítani (hiszen nincs annál jobb üzlet), de az államnak egyelőre nincs pénze a még több pénzt hozó háború beindítására. Előbb le kell törni a lázadást, és az alkirály egy bizonyos Iberinre bízza a rendcsinálást, aki egymásnak ugrasztja az országban addig békében élő csúcs- és gömbfejűeket. Amint a piszkos munka el van végezve, az alkirály visszatér, a gazdagok – akár csúcs-, akár gömbfejűek – újra az alkirály pártjára állnak, és indulhat is a legjobb üzlet: a háború. Ezúttal a szomszédos ország ellen, ahol a kockafejűek élnek.

A dráma a hatalmon lévők, a tehetősek és a kiszolgáltatottak, az alávettek szemszögéből is bemutatja a történteket – és minden mondat és szituáció a „tant” szemlélteti, magyarázza, teszi világossá: a gazdag a gazdaggal társul szívesen. És a kisembe – aki szintén mi mást, mint a maga hasznát lesi –, csak próul járhat. Hogy egyértünk-e Brechttel, aki szerint az emberi cselekvés mozgatórugói nem lelkiek, hanem pusztán gazdaságiak, a néző maga döntheti el – de mindenképpen tanulásgos szempontokat kínál a darab a világ működésének vizsgálatához.

Az előadás szereplőgárdájának többsége már többször dolgozott Zsótér Sándorral, akinek módszeréről, munkastílusáról is beszéltek a színészek a közönségtalálkozón.

- Nagyon pontos rendező – mondta Mátyássy Bence –, aki megköveteli a színészektől, ahogy önmagától is, hogy teljes erejükkel, figyelmükkel jelen legyenek a próbákon. Nem engedi, hogy alibizzünk – fogalmaz a színművész, aki szerint Zsótér „csinálós” rendező. Kevés az úgy nevezett asztali próba, elemzés, beszélgetés, sokkal inkább azt szereti, ha hamar belevágnak a jelenetekbe, és ha kell, csinálás közben elemeznek, vitatkoznak.

Söptei Andrea arról beszélt, hogy Zsótér számára nagyan fontos: a színésznek tudnia, értenie kell, mit mond, mi az a gondolat, amit közölni fog. Ennek érdekében addig „kínozza” a színészt, akár darabokra is szedi, amíg ez a gondolat meg nem születik. Ez azért is fontos, hangsúlyozták a színészek, mert a rendező nagyon szövegcentrikus. És a szöveg értelme egy „érvelős” tandráma esetében kulcskérdés.

- Olyan élvezetesen, lelkesedéssel, átéléssel és nagy tudással beszél a próbákon a darabról Zsótér, ami magával ragadja a színészt, belevonja a munkába. Ha kell, magyaráz, a legkülönfélébb oldalakról járja körül a legapróbb kérdést is, segít tisztázni, értelmezni minden szót, mondatot. Szereti, ha a színész kérdez, mert abból tudja, milyen irányból adhat segítséget, és ez őt is inspirálja. És ha kell, elő is játszik, hiszen nemcsak rendező, hanem színész is – fogalmazott Udvaros Dorottya, aki A gömbfejűek... csapatának többi tagjával ellentétben először dolgozott a rendezővel.

Ha egy rendező, aki ráadásul színész is, előjátszik a kollégájának, vajon nem zavaró (egyenesen idegesítő), nem a rendezői türelmetlenség jele? Trokán Nóra szerint, ha a rendező azért játszik elő valamit, mert azt szeretné, hogy a színész azt másolja le, az zavaró (egyenesen idegesítő). De ha ez is csak egy eszköz, mint a beszélgetés, a magyarázat, a vita, és azt a célt szolgálja, hogy rávezesse a színészt egy megoldásra, amit neki önmagából kell megszülnie, akkor kifejezett segítség. És Zsótér így csinálja.

A hatalom, a politika működéséről, az emberi viszonyokat működtető gazdasági mozgatórugókról szóló darab felveti a kérdést, mennyire reflektál egy ennyire erősen politikai töltetű előadás a mára. A kérdést az amerikai Maine állambeli Bates College egyik hallgatója tette fel, aki társaival magyar tanáruk szervezésében van tanulmányúton Budapesten.

Udvaros Dorttya ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy direkt politizálásra nem törekedtek, nem akarták ebbe az irányba elvinni az előadást, mert az leszűkítené az értelmezést. De nincs is erre szükség, mert minden remekmű pontosan reflektál arra a valóságra, amiben élünk, és a nézők ezt értik, és meghallják azokat az igazságokat, amelyekkel Brecht a világ működését leírja. Véres, rettenetes dolgokról van szó a darabban, de hol máshol lehetne nyíltan és békésen beszélni a legfontosabb és leglényegesebb (akár véres és rettenetes) kérdésekről, mint a színházban.

A kérdést annak idején, A gömbfejűek... bemutatja kapcsán a rendező is megkapta, és így válaszolt rá:

- Én is látom azokat az előadásokat, amelyek plakátszerűen üvöltve kimondják, hogy mit kellene gondolnom. De ez inkább felment a gondolkodás alól. Azt a kéjes örömet nyújtják ugyanis az efféle előadások, hogy minden a napnál világosabb, persze hogy értem, tehát tennem semmit sem kell. Gondolkozni végképp nem! Brecht azonban gondolkodásra tanít, összefüggésekre, ellentmondásokra figyelmeztet. Én nem gondolok a mai politikai felhozatalra, amikor a III. Richárdot csinálom, sem amikor az Arturo Uit vagy A gömbfejűeket rendezem… Azért a pár percért kell mindent megtenni, hogy a néző rádöbbenjen, meglássa, hogy ott a színpadon az egyik szereplő hogyan veri át, árulja el, húzza csőbe a másikat.

Kornya István

(2019. május 03.)