„Azoknak a megfigyeléseimnek az összegzése ez a darab, amelyeket csaknem húsz esztendőn át a »lecsúszott emberek« világában tettem. Nemcsak a csavargókat, az éjjeli menedékhelyek lakóit s általában a lumpenproletariátust számítom ide, hanem az értelmiségiek egy részét is, akiket megzavart, megcsalt, megsértett és megalázott az élet sok balsikere” – írta Makszim Gorkij az 1902-ben megjelent Éjjeli menedékhelyről. Gorkij 1900-ban a Krím-félszigeten elmondta Sztanyiszlavszkijnak egy tervezett darabja tartalmát, amelyet egy négy részből álló ciklus befejező részének képzelt: „És lesz még egy: a mezítlábasok. Tatár, zsidó, színész, az éjjeli menedékhely gazdasszonya, tolvajok, nyomozó, prostituáltak. Csupa szörnyűség. Terveim már készen állnak, már magam előtt látom az arcokat, az alakokat, hallom hangjukat, beszédüket – cselekedeteik oka már világos előttem, minden világos...”
A mű Na dnye – A mélyben címmel jelent meg 1902-ben könyv alakban, és nagy sikert aratott. Még ebben az évben maga a szerző olvasta fel a darabot a Sztanyiszlavszkij által vezetett Művész Színház színészeinek, de 1905-ig – nem hivatalos tilalom miatt – nem adhatták elő. Idegen nyelvekre azonban azonnal lefordították, és játszani is kezdték szerte Európában: Magyarországon például már 1903-ban bemutatta a Fővárosi Nyári Színkör a budai Horváth kertben.
A lét perifériájára sodródott, lepusztult emberek egy földalatti pincehelyiségben, egy „éjjeli menedékhelyen” tengetik életüket – a világirodalom ismert figurái ők: Klescs, Szatyin, a Színész, Vaszka Pepel, a Báró, Luka és a többiek… Az éjjeli menedékhely – ma úgy mondanánk: hajléktalanszálló – egyúttal a zsákutcába került emberiség sajátos szimbóluma. Egy olyan emberiségé, amely elveszítette hitét Istenben, a létezés magasabb rendű értelmében, ugyanakkor önmaga küldetését sem képes felismerni, így nem marad más számára, mint az önpusztítás. Ebbe a reménytelen, testet és lelket megnyomorító közegbe érkezik egy különös vándor, Luka – a Nemzeti előadásában Törőcsik Mari alakítja majd –, aki egy egészen másfajta igazságot képvisel. Az élet ürességének, értelmetlenségének nyers hangoztatásával szemben ő az ember iránti részvét és szánalom útját járja. Az éjjeli menedékhely lakóinak pesszimizmusával a reményt állítja szembe, mivel filozófiája szerint a magasabb rendű létbe vetett hit fölötte áll a földi élet kegyetlen igazságának.
A Nemzeti Színház előadását a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus alkotója, a Sztanyiszlavszkij által alapított moszkvai MHAT (Művész Színház) rendezője és színészpedagógusa, a Mejerhold Művészeti Központ igazgatója – Viktor Rizsakov rendezi.
Színészek:
Törőcsik Mari, Szűcs Nelli, Tompos Kátya, Tóth Auguszta, Huszárik Kata m.v., Trokán Nóra m.v., Kristán Attila, Rácz József, Szarvas József, Tóth László, Trill Zsolt, Varga József, Ivaskovics Viktor m.v., Pál András m.v., ifj. Vidnyánszky Attila e.h.
Díszlet, jelmez: Maria Tregubova, Alekszej Tregubov
Dramaturg, tolmács: Kozma András
Rendezőasszisztens: Tüű Zsófia
Zene: Alekszandr Manockov
Korrepetitor: Komlósi Zsuzsa
Fénytervező: Vlagyimir Guszev
Bábmozgatás szakértő: Dragovoja Ilir
Bábkészítő: Tóth Zsuzsa
