Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Erdélyi turnén a Vitéz lélek

A szerző, Tamási Áron szülőföldjén, több mint 2000 nézőt vonzó, teltházas előadásokkal turnézik Vitéz lélek című produkciónk. Március 20-án a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, 21-én Farkaslakán, a Tamási Áron Művelődési Házban, 22-én Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban, 23-án pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában  kerül színre a darab, mely Vidnyánszky Attila első rendezése volt a Nemzeti Színház igazgatójaként 2013 őszén. Marosvásárhelyen és Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán, Vidnyánszky Attila is ott lesz, hogy köszöntse a nézőket.

Művészeti díjak 2017

Nagy-Kálózy Eszter Kossuth-díjas

Nagy-Kálózy Esztert a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért Kossuth-díjjal jutalmazták. A kitüntetést Áder János köztársasági elnök adta át március 15-én az Országházban. "Szakmai életemben az öröm volt meghatározó, sok lehetőséget kaptam a pályán" - mondta az MTI munkatársának. Olvassa el a teljes interút!

A helység kalapácsa

Művészeti díjak 2017

Társulatunk három tagja vehetett át művészeti elismerést

Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott Söptei Andrea Jászai Mari-díjas színművész. Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült Szarvas József Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Fehér Tibor színművészt pedig Jászai Mari-díjjal jutalmazták. Szívből gratulálunk mindhármuknak!

 

Csíksomlyói passió bemutató

Az MTI kérdezte legújabb bemutatónkról Vidnyánszky Attila rendezőt

Csíksomlyói passió címmel mutat be előadást pénteken a Nemzeti Színház pénteken 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján. A produkció rendezője Vidnyánszky Attila, koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.

Indul a II. Nemzeti VERSeny

Részletes információk, nevezési lap. Nevezési határidő: 2017. április 11,

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2017-ben is meghirdeti a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt valamennyi korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére. A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.

Ők tudják

Elhunyt Balla Zoltán táncművész

Tragikus hirtelenséggel, 58 évesen elhunyt Balla Zoltán, a Betyárjáték előadás táncosa, pedagógus, néptánctanár, a Fóti Népművészeti Szakközépiskola néptánc tagozatának vezetője, a Budapest Táncegyüttes egykori tánckarvezetője, Huszár Hagyományőrző hadnagy. 

Vendégjáték

Kép a korról: Hubertusz

A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása, a Hubertusz március 1-én látható a Nemzetiben. Szerzője Zelei Miklós, a téma 1956. Interjú Berettyán Nándor rendezővel.

A Mester és Margarita - banner

Emlékezés

Jászai Mari-díjasokkal emlékeztek Jászai Marira

Február 24-én pénteken volt a legendás színésznő, Jászai Mari 167. születésnapja, melyre nem csak szülőfalujának mai lakói emlékeztek, de három színház három Jászai Mari-díjas színésze is. Söptei Andrea, Gáspár Sándor és Maszlay István, akiket elkísért a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, A. Szabó Magda.