
A krokodilus a szentpétervári Kulturális Fórumon
Két teltházas Krokodilus, orosz-magyar Karamazov testvérek, Színházi Olimpia – címszavak a szentpétervári turnéról.
Két teltházas Krokodilus, orosz-magyar Karamazov testvérek, Színházi Olimpia – címszavak a szentpétervári turnéról.
A Gyulai Várszínház Művészeti Tanácsadó Testülete májusban döntött arról, hogy Gedeon József emlékére az igazgatóság és kamaraszínház épületén belül egy bronz d...
Nemzeti Színház társulatának üzenem, beleértve mindenkit a pincétől a padlásig, a műszaktól a takarítókig: részint nekik is köszönhetem, hogy még itt az ág...
Turné
A krokodilus című előadásunk vendégszerepel Szentpéterváron, az Alekszandrinszkij Színház nagyszínpadán. Dosztojevszkíj befejezetlen novelláját a szentpét...
Bábjáték, koncert, kézműves foglalkozások és Csoda meglepetés, sőt! Idén először Magyarország is részt vesz az UNICEF talán legvidámabb, legvagányabb, globális...
II. Nemzeti VERSeny
A döntőben 23 versenyző lépett színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megnézhette a közönség. Az első helyezett, 21 éves vajdasági Péter Lea mögött Csih...
Premierek: egy régi Goldoni új név alatt, egy Figaro házassága a jövőbe aktualizálva. Romantikus Nemzeti: 180/15. Emlékezés a legnagyobb magyar epizodistára. Ri...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Puskin-éremmel tüntette ki Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, a Nemzeti Színház igazgatóját szombat...
A 180. évadát és épülete megnyitásának 15. évfordulóját ünneplő színházunk november 1-jétől köztéri plakátokon, online és a print hirdetési felületeken új, egys...
Költészet, Arany János emlékév
A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2017-ben is meghirdette a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét,...