Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. március 28. - Gedeon, Johanna Napja

Hír

Domborművet avattak csütörtökön a Gyulai Várszínház egy évvel ezelőtt elhunyt igazgatója, Gedeon József emlékére

Az ünnepségen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Gedeon József egykori barátja elmondta, a volt igazgató a nyaranta rendszeresen működő több mint száz teátrum közül a "legigényesebb repertoárral működő" nyári színházat hozta létre.

Az igényes színházcsináláshoz ragaszkodott akkor is, amikor nem ez volt a trend. "Kőkeményen ragaszkodott" a magyar kultúra kincseihez, de nyitott volt a világ felé, utóbbit méltán tükrözik az általa életre hívott Shakespeare- vagy Jazz-fesztiválok. Az ő útját kell tovább járni, ragaszkodni kell az általa fontosnak tartott elvekhez - hangoztatta Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila felidézte, főként hálát érez, ha a korábbi igazgatóra gondol, ugyanis az 1990-es évek közepén, "amikor még nagyon nem volt divatos a beregszászi színház", Gedeon József felkarolta őket, és két évtizedig kitartott mellettük.
   

Szilágyi András művészettörténész leleplezi Gedeon József, a Gyulai Várszínház néhai igazgatója emlékére állított bronz domborművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását a Gyulai Várszínház igazgatóságán 2017. november 23-án. MTI Fotó: Rosta Tibor

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház jelenlegi igazgatója elmondta, az is Gedeon Józsefnek köszönhető, hogy 21 éve, a Jókai Színház maradványain megnyílt az újjáépített kamaraszínház, ahol a domborművet elhelyezték.

A Gyulai Várszínház Művészeti Tanácsadó Testülete májusban döntött arról, hogy Gedeon József emlékére az igazgatóság és kamaraszínház épületén belül egy bronz domborművet állít. A műalkotás létrehozására Mihály Gábor szobrászművészt és Batki Ottó kőfaragó mestert kérték föl. 

A Gyulai Várszínház egy kamarakiállítással is tiszteleg az egykori igazgató emléke előtt. Három képzőművész, Oroján István, Nyisztor János és az Aradon élő Onisim Colta a színháznak készített műveikből, plakáttervekből, meghívókból, műsorfüzetekből, festményekből és képgrafikákból rendeztek alkalmi válogatást. 

Gyarmati Gabriella, a kiállítást megnyitó művészettörténész kiemelte, Gedeon József hozta létre 1999-ben a kamaragalériát, amely "dimenzióváltást eredményezett Gyula művészeti életében".
   

Az esemény után Vidnyánszky Attila kortárs művészeti mesterkurzust tartott. Az előadássorozatban a kortárs magyar művészet különböző ágainak (színház, film, képzőművészet, irodalom, zene, tánc) legjelesebb képviselői beszélnek művészeti águk korszerű működés- és kifejezésmódjáról, nyelvhasználatáról, aktuális kérdéseiről, saját alkotói tapasztalataikról, hitvallásukról. Az első előadást csütörtökön a Nemzeti Színház igazgatója tartotta. 

 

MTI

(2017. november 24.)