-
Sajtóközlemény: 13 ország 19 előadása a Nemzetiben: hagyományteremtő, izgalmas, sokszínű nemzetközi színházi seregszemle. Március 26-án kezdődik és április 7-ig tart a Nemzeti Színházban a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Madách International Theatre Meeting, MITEM).
-
Olyan megfejtést kínálok, ami egy Vörösmartyhoz hasonló, de mai értelmiségi szemszögéből vizsgálja a boldogulás lehetőségeit.
-
Hétfő: A korábban vidéki színházainkban nagy sikerrel lebonyolított kezdeményezés nyomán a Nemzeti Színház a 2013/14-es évadban Balladaünnep címmel pályázatot hirdetett középiskolás drámás, illetve színjátszó csoportok részére. A diákok az elmúlt fél évben tanáraik és színházunk művészeinek segítségével balladákat dolgoztak fel, negyedórás színpadi jelenetek formájában. A végeredményt ünnepi gálaműsor keretében mutatják be 2014. április 14-én 18.00-ás kezdettel. Az esten hat csoport, száznál is több fiatal állhat produkciójával a Nemzeti Színház nagyszínpadára.
-
Vendégjátékok Márciusban a nagyváradi Szigligeti Színház két új előadását vártuk a Nemzetibe. A friss hírek szerint a Godot-ra várva, Samuel Beckett világhírű műve sajnos mégsem jöhet, így március 13-án a Szigligeti - a 200 éve született
Szigligeti Edéről szóló színdarab - kerül közönségünk elé. A Godot-ra megváltott jegyeket március 16-áig válthatja vissza színházunkban és a jegyirodában. A Szigligeti című előadásról a darab rendezője (és egyik szerzője), a kolozsvári születésű Selmeczi György beszélt.
-
Minden idők legderűsebb Csongor és Tündéje készül a Nemzetiben. Velünk is megtörténhet? – egy előadás A 6-os számú kórterem című Csehov-novella nyomán. Megváltoztatható a világ? – jön a Galilei élete. Az aktuális premierekről és még sok egyébről is olvashat a Nemzeti Magazin legfrissebb számában.
-
Az idei MITEM keretén belül a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös szervezésben Anatolij Vasziljev 2021. szeptember 22-28. között egy 7 napos mesterkurzust tart rendező, dramaturg és színész hallgatók számára. Anatolij Vasziljev nemcsak oroszország, de a világ színházi életének is meghatározó alakja...
-
Budapest, 2015. március 9., hétfő (MTI) - Tizennégy produkció, köztük két határon túli és három független színházi előadás került be a 15., jubileumi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. Az idei fesztivál díszvendége Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, társulatunk tagja lesz.
-
1830-2000.
Vörösmarty 21 éves, amikor elkészíti a Csongor és Tünde tervét, 30 éves korában írja meg, és élete végégéig nem tudja keresztülvinni, hogy előadják a darabot.
-
Adott egy Juhász Ferenc tollából született káprázatos vers – A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Adott a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház (mostani hivatalos nevén: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) közösségi műhelye. Egy kétségtelenül jelentőségteljes színházi előadás Vidnyánszky Attila életművében. Mindezek nyomán készült el a Szarvassá változott fiú című játékfilm 2013-ban. Film, színház és költészet (szoros szövetségben a zenével) médiumának keveredése. Az egész középpontjában mégiscsak a színházi nyelv, a teatralitás áll. Valamint a nagybetűs alkotás-teremtés.
-
Megtámadták Bicskei ZsuzsannátSajnálattal tudatjuk Önökkel, hogy az egyik színésznőnket ért baleset miatt a Lear király november 19-ére hirdetett bemutatója elmarad - írta laptársunk, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház online kiadványa.
-
Szombaton tartották a Magyar Örökség 107. díjátadó ünnepségét a fővárosban, a Ráday Házban. Nagy örömünkre a díjazottak között köszönthetjük beregszászi barátainkat, kollégáinkat, a Beregszászi Magyar Drámai Színház munkatársait. Az ünnepségen Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész méltatta az egyttes munkásságát. Szeretettel gratulálunk!
-
Az olvasópróbával elkezdődtek a következő stúdiószínpadi bemutatónk munkálatai. A Mesél a bécsi erdő című előadást Keszég László rendezi, akit színházunk látogatói a Czillei és a Hunyadiakból, mint színész ismerhettek meg. Most tervező kollégáival rendezőként állt a társulat elé, hogy megismerhessük a díszlet- és jelmezterveket, a következő hetekben végzendő munkát, és természetesen a rendezői elképzelést.