Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. december 23. - Viktória Napja

Vélemény

Színházi Olimpia / MITEM

A sokszínűség harmóniája

Mitem krónika XV. (Anasztászisz (Feltámadás), Történetek a Mahábháratából, Csíksomlyói passió)

Talán világviszonylatban is kevésszer mondható el, hogy ennyiféle kultúra találkozott volna egymással egy színpadon, mint történt az az Eugenio Barba rendezésében megvalósult Anasztászisz (Feltámadás) című világszínházi produkcióban a MITEM-en. A különleges kulturális kapcsolódások Eugenio Barbán keresztül vezetnek a Teatro Tascabile di Bergamo társulatához, amely az indiai Kalatharangini Kathakali Iskolával együttműködésben valósította meg Kelet és Nyugat újabb izgalmas találkozását, a Történetek a Mahábháratából című kathakali stílusú klasszikus indiai táncszínházi előadásban.

 

Jelenet az Anasztászisz (Feltámadás) című előadásból  ::  fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Mintegy harmincféle náció hozta létre saját tradícióiból kiindulva azt az előadást, amelyben a japán nó, a kínai nankuan opera, a balinéz topeng, az indiai bául tánc, a kathakali, a brazil bumba meu boi, vagy a flamenco alkotott egységet. A május 8-a és 20-a között Pécsváradon tartott workshopon formálódott produkció az ISTA – Nemzetközi Színházantropológiai Iskola és a Theatrum Mundi Társulat közös munkájának eredménye, a 86 éves mester, Eugenio Barba irányításával. A feltámadás-történet nagyszerű allegóriája és szép összefoglalója az emberiség közös létélményeinek: mind hasonlóak vagyunk a születéstől a halálig tartó pályán és abban is, hogy a legtöbben úgy gondoljuk, létezik egy magasabb szintű, spirituális újjászületés. Megint csak a színházi találkozó névadójának szavai csengenek fülünkben: „Minden, mi él, az egyenlő soká él, A százados fa s egynapos rovar. Eszmél, örül, szeret és elbukik, Midőn napszámát s vágyait betölté.” Ugyanez vonatkozik az emberre is, éljen bárhol a világban, ugyanazon meg keresztül, csak a tradíciója, ha úgy tetszik, a körítés változik. Ez a változatosság azonban valóban gyönyörű tud lenni, ahogy láthattuk: lebilincselő (japán), játékos (olasz), élettel teli (brazil), titokzatos (balinéz), energikus (magyar). A világszínházi produkcióban ennek a sokszínűségnek a tökéletes harmóniája valósult meg Barba Mester és munkatársainak kezében, nota bene, nem először dolgoztak már így, hiszen 1974 óta kísérleteznek az Odin Teatret és a Theatrum Mundi égisze alatt. A kultúrák találkozása üdítően izgalmasnak bizonyult, amelyben a magyar néző rácsodálkozhatott például a japán koto meditatív dallamaira, a bául énekes őserejére, vagy éppen Berecz István magyar néptáncos és brazil partnerének szellemes és virtuóz párbajára. A feltámadás-kerettörténetben földrészeket összekovácsoló szereplők (olasz, tajvani és brazil), a bika-rituálékban megjelenő táncosok, a balinéz és indiai démon-figurák, vagy a Strauss-keringőre táncoló gólyalábasok diverzitása egy ponton katartikussá fokozta annak az élményét, milyen különlegesen szép, sokszínű világban élünk.

 

 

Folytatva ezt a gondolatot is, néhány nap múlva újabb gyönyörűséges példáját láthattuk Kelet és Nyugat találkozásának a Történetek a Mahábháratából produkciójában, amely grandiózus terjedelmével, számunkra szokatlan színházi formáival ejtette ámulatba a magyar közönséget. A Teatro Tascabile di Bergamo társulata Eugenio Barba közvetítésével, indiai kapcsolatainak köszönhetően talált rá mintegy negyvenöt évvel ezelőtt a kathakali színházi világára, ahogy a társulat vezetője, Tiziana Barbiero elmesélte bevezetőjében. A csapatot „megfertőzte” ez a különleges, archaikus teátrális forma, és többen foglalkoznak azóta is az elsajátításával. A Kalatharangini Kathakali Iskola és a bergamói színház koprodukciójában létrejött előadáshoz „mankót” is kapott a közönség, akiket érdekelt, azok felvezető programon ismerkedhettek meg a kathakali technikájával, illetve az előadást megelőzően bepillanthattak a különleges maszkkészítés rejtelmeibe is. A dr. Kalamandalam John rendezte előadás a hatalmas szanszkrit eposz, a Mahábhárata három történetét mutatta meg a budapesti közönségnek. Beléphettünk egy olyan kultúrába, amely nálunk roppant kevéssé ismert, de mindenképpen lenyűgöző világot tárt fel. A gyermek Krisnához, illetve a felnőtt Krisna életének egy epizódjához kapcsolódó történetek elevenedtek meg az indiai és olasz előadóknak köszönhetően, hét és fél órában, napnyugtától napkeltéig. A teljes éjszakás kathakali-előadás persze nem adta egyszerűen magát, a nézőnek rá kellett hangolódnia a formanyelvre, de ha ez megvolt, páratlan szépséggel tárult föl ez a világ. A budapesti közönség igazán nyitottnak bizonyult erre, hiszen csak nagyon kevesen szivárogtak el a hosszú órák alatt, aki pedig ott maradt, az állótapssal jutalmazta a közreműködőket, akik közül különösen is kiemelném a zenészeket, hiszen ők gyakorlatilag szünet nélkül végigdolgozták az éjszakát, elképesztő fizikai és mentális teljesítményt nyújtva.

Hatalmas élmény volt, hét és fél órás tömény színház. Olyan, nézőt és színjátékost is próbára tevő, de felemelő szakrális gesztus, amelyben alapvető emberi tulajdonságainkkal szembesülhettünk egy régi, többezer éves történet és egy többszáz éves, tökéletesre csiszolt színházi forma segítségével. Azt hiszem, mindig ilyenkor érkezünk a lényeghez. Hogy a végtelen sokféleségben mégis egyek vagyunk. De ezt az egységet nem élhetjük meg a sokféleség nélkül. Ezek az előadások az igazi multikulturalizmust mutatták meg, amelyben egyszerre élhetjük át a különbözőség tiszteletteljes csodálatát és az egylényegűség mélyen humanista gondolatát.

 

Csíksomlyói passió a Bazilika előtt ::  fotó: Schumi Csaba

 

Az európai kereszténység szakralitása ugyancsak május 26-án, egy másik előadásban, a Csíksomlyói passió nagyszabású, szabadtéri produkciójában elevenedett meg, a pünkösdhöz is kapcsolódva. A Nemzeti Színház előadásának ez a monumentális verziója 2018-ban a csíksomlyói hegynyeregben, indult útjára. 2019-ben az esztergomi bazilika előtti téren, 2021-ben pedig a debreceni református nagytemplom előtt láthatták. A Színházi Olimpia programjában ezúttal Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren épült fel Székely László szabadtérre tervezett díszlete és egy kétezer fős nézőtér. Mint az előző alkalmakkor, így most is, több csoporttal egészült ki a Magyar Nemzeti Táncegyüttes gárdája. Közreműködött a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes; a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes; a Magyar Táncművészeti Egyetem; az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes; a Bem Táncegyüttes; a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház; a Fóti Művészeti Iskola; a Vadrózsák Néptáncegyüttes; a Válaszút Táncegyüttes; a Ludovika Néptáncegyüttes, valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Sapszon Borbála vezetésével. A grandiózus előadást több, mint kétezer néző látta, olyanokkal is találkoztunk, akik ezért utaztak a fővárosba.

 

A hiány esztétikája címmel május 26-án tartott workshopot a Színművészeti Egyetem hallgatóinak Heiner Goebbels az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az avantgárd színház egyik legjelentősebb képviselője, az Európai Színházi Díjas és Nemzetközi Ibsen-díjas német zeneszerző, rendező június 8-án és 9-én mutatja be egyedülálló történelmi vízióját Európa legutóbbi, vad és abszurd századáról. A Mindaz, ami történt és történhetne című különleges és látványos előadást a Tüskecsarnokban láthatja majd a közönség.

 

Ungvári Judit

(2023. május 30.)