A Nemzeti Színház hírei
Virrasztás
Köszönjük, hogy itt voltak velünk! Köszönjük annak a négy és félezer embernek, aki személyesen eljött hozzánk és köszönjük a felbecsülhetetlen számú barátnak, aki lélekben töltötte velünk ezt az éjszakát! Beszéljenek most néhányan azok közül, akik itt a Hajóorrban, vagy otthon, gyertyát gyújtottak Kaszás Attiláért.
Közös virrasztás
Március 30.
(Frissítve márc. 30-án)
Március 30-án, pénteken mindenkit szeretettel várunk közös virrasztásra a Nemzeti Színházba. Este nyolctól hajnalig szeretnénk együtt lenni azokkal, akik hozzánk hasonlóan szerették Kaszás Attilát.
Adományjegy
Egyre többen keresnek meg minket azzal a kérdéssel, mi módon támogathatnák Kaszás Attila családját.
Színházi világnap 2007
Március 27.
A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központját az a szándék vezérelte, hogy az idei színházi világnapi üzenet itt és most hozzánk, színháziakhoz és nézőkhöz egyaránt szóljon. Ezért a hagyományoktól eltérően 2007. március 27-i világnapi üzenetét a Magyar Központ felkérésére Parti Nagy Lajos írta.
Kicsi fiam!
Bodrogi Gyula búcsúztatója
Jégapó már öreg, megbocsáthatod nekem, ha őszinte vagyok. Nagyon haragszom, hogy ilyen korán, köszönés nélkül itt hagytál minket.
Hosszan szólt a taps...
Hosszan szólt a taps, de a művészek már nem jöttek a színpadra. A holdbeli csónakos 101. előadásán az utolsó arc, amit láttunk Kaszás Attiláé volt
Kaszás Attilára emlékezünk
Köszönjük, hogy velünk együtt aggódtak Kaszás Attiláért, köszönjük leveleiket, biztató soraikat, köszönjük a részvétnyilvánításokat. Valamennyiünket megrendített a hír. Egy csodálatos ember nincs többé. A színház előcsarnokában az ő emlékére gyújtottunk gyertyákat. Együtt virrasztottunk mindazokkal, akik osztoztak gyászunkban.
Drága Attila, Tádé!
Jordán Tamás búcsúztatója
2003. tavaszán Valló Péterrel a Holdbeli csónakos szereposztásáról beszéltünk. A biztos pont Te voltál. A Holdbeli csónakos. A tiszta, elérhetetlen éteri, fenséges lény. Az örök nosztalgia és vágyódás tárgya, a mindenséget uraló titokzatos valaki.
Hallom azt a különös sóhajtást
Valló Péter búcsúztatója
Hallom azt a különös sóhajtást, a mikroportba áradó levegő dermesztő hangját, amivel, mint holdbeli csónakos a hosszú pákával továbblökte magát az égi pályán.