Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

El Kazovszkij emlékkiállítás

El Kazovszkij (Leningrád, 1950. július 13. – Budapest, 2008. július 21.) orosz származású, magyar képzőművész.

1965-től élt Magyarországon. 1970 és 1977 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolafestő szakát. Mesterei Kádár György és Kokas Ignác voltak.

A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és Művészeti Alapnak 1976-ban, a Képző- és Iparművészek Szövetségének pedig 1978-ban a lett tagja.

1989-ben Smohay-díjban részesült, 1989-ben kapott Munkácsy-díjat. 2000-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el. Élete utolsó alkotásáért –Papírfríz II. – melyet a budapesti Bartók 32 Galériában valósított meg, 2008-ban a Palládium-díjat vehette át.

Művei nem csak magyarországi közgyűjtemények, múzeumok és magánkollekciók becsült darab-jai, de megtalálhatók többek között Ausztriában, Itáliában, Lengyelországban, New York-ban is.

Hatalmas festői életművét szubjektív-mitologikus gondolkodásmód hatja át. Képei, installációi, performance-ai mítoszok születésének, elhalásának a metaforái. Állandó motívumokból építkező jellegzetes világát görög és archaikus toposzok köré szervezi. Élete és a mitikus univerzum szorosan áthatják és feltételezik egymást. Az egymástól műfajilag eltérő műveit is ugyanaz a világ formálja, variációk saját individuális mitológiájának témájára. Életművében nincsenek elkülönülő korszakok, a téma, a motívumkészlet alig változik. Kompozíciói gondosan kidolgozott és lehatárolt ikonográfiai rendszer szerint épülnek fel. Szimbolikus alapelemekből, vissza-visszatérő szereplőkkel képregényszerű sorozatokat készít: feszült figyelemmel ülő állat (vándorállat), Vénusz, Párkák, kaszák, hegyek, ciprusok és emlékművek között - a "sivatagi homokozóban" vagy a hasonló jelentéstartalommal bíró purgatóriumban. A gyakran színpadszerű beállítás ellenére a képek nem jeleneteket ábrázolnak, hanem a mitikussá stilizált alakok közti viszonyrendszert jelenítik meg. Formáinak expresszivitását a merész vertikális tértagolás, a kompozíció erőteljes szerkezete, a határozott kontúrok, az egyértelmű és felfokozott színek intenzív kontrasztjai adják. Művészetét a görög mitológia szemléletmódja határozza meg, ami leginkább a tragikus sorslátásban ölt testet.

A festészet mellett installációval, performance-szal és díszlet-, jelmeztervezéssel is foglalkozott.

Színházi látványtervezői tevékenységének kiemelkedő állomásai: Genet: Paravánok (Győri Kisfaludi Színház 1981), Beaumarchais: Figaro házassága (Szolnoki Szigligeti Színház 1983), Ford: Kár, hogy kurva (Katona József Színház, Budapest 1984), Aschman: Rémségek kicsiny boltja (Pesti Színház, Budapest 1985), Vörösmarty: Csongor és Tünde (Egri Gárdonyi Géza Színház 1986), Brecht: Koldusopera (Kiscelli Romtemplom, Budapest 1993), Misima: Álmok a császárságról (Radnóti Színház, Budapest 1995), Schönberg: Pierrot Lunaire (Budapesti Őszi Fesztivál, Dajka Színház a Mu-ban 2005).

Rituális eredetű saját színháza – Dzsan-panoptikum avagy Arkheszilaosz álma című performance sorozata – 1977-1995 között harmincöt alkalommal született újjá. Ezekben az előadásokban, installációs elemeinek közegében építette föl és rombolta le bálványait, állított egyszerre emlékművet a szépségnek.

A Nemzeti Színház kiállításának központi eleme El Kazovszkij terve és útmutatásai alapján elkészített térbeli alkotása, emlékmű vagy szobor, melynek környezetében – magángyűjteményekből kölcsönzött – kiemelt fontosságú olajképei láthatók.

Ez az esemény nem csak tisztelgés a közelmúltban elhunyt nagyszerű művész, és barát előtt, hanem reményeink szerint meghatározza azt az irányt is, amelyet a Nemzeti Színház a jövőben követni kíván a kortárs képzőművészekkel való együttgondolkodás területén.
 

(2008. szeptember 25.)