Nagyszüleimtől örökség a piros fedelű Petőfi Összes, ócska megsárgult papíron, gyenge rajzokkal. 1950-ben Csorváson Gyuri bácsiék konyhájában – albérletben lakunk náluk. Ők egész nap tüzelnek, átjárunk melegedni – fennhangon olvasom nekik a János vitézt. Gyuri bácsi időnként felkiált: Nohát, ez a Jancsi! Gondolta a fene az iskolapadban, hogy ennyire viszi! (Tán ez a meghitt közeg teszi, hogy álmomban vállvetve küzdünk Petőfivel a verandánkat ostromló törökökkel.) Első bábos élményem a János vitéz bábváltozata. Kultúrautóval érkeznek a bábosok az iskolánkba. Okos Katás, kulákverő agitprop stílus. – A könyvben nem is úgy van! – morgok az első sorban. Tizenkét évesen a Rómeó és Júlia töredéket is elolvasom. Frusztrál, hogy nincs folytatás.