Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Sztankay István búcsúztatása

Sztankay István búcsúztatása 2014. szeptember 26-án 15.30 órakor lesz a Farkasréti Temetőben. A művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest XIII. kerület Önkormányzata, a Nemzeti Színház, a Madách Színház, és a József Attila Színház saját halottjának tekinti.

Szentivánéji bemutató pénteken

Pénteken - az évad 2. bemutatója - a Szentivánéji álom. Az előadás azoknak is tartogat újdonságokat, akik velünk voltak a gyulai Shakespeare fesztiválon, az előbemutatón. Például nem biztos, hogy ráismernek az előadásra, pedig már ott is szépen volt világítva a produkció, ám a grúz David Doiashvili alig várta, hogy ismét a Nemzeti Színház Nagyszínpadán dolgozhasson, kihasználva annak minden lehetőségét. Új képek a fotógalériában is!

Meghalt Avar István

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 84. évében meghalt Avar István, a Nemzet Színésze. A Kossuth- és Jászai-díjas, Kiváló és Érdemes művészt családja körében érte a halál szombaton. A család gyászában osztozik a Nemzeti Színház valamennyi munkatársa.

13almafa

NYÍLT NAPI PROGRAMUNK

Friss fotógaléria! Udvaros Dorottya születésnapi koncertje, beszélgetés Földes László Hobo-val, a készülő bemutatók nyílt próbái, játékok, villámrandik, fotózkodás művészeinnkel, felolvasószínház és kiállítások, körhinta a hajóorrban, a parkolóban és - természetesen - kulisszajárás, szakértő vezetőkkel. Íme dióhéjban Nyílt Napunk programja, amelyet hagyományosan a magyar dráma napján tartunk. Böngéssze át a programot, töltse velünk a vasárnap délutánt és estét! Szeretettel várjuk szeptember 21-én 14 órától! 

Elhunyt Sztankay István

Hosszan tartó, békével viselt, súlyos betegség után, ma, családja körében elhunyt Sztankay István, a Nemzet Színésze. A tragikus hírről a művész családja értesítette színházunkat. Sztankay István temetéséről később intézkednek.

Bemutató előtt, bemutató után

Mozgalmas volt az évad első premierjének napja. Az Operett bemutatója előtt a darabhoz kapcsolódó kiállítást nyitottunk meg, majd felavattuk a nyári rekonstrukciós munkák során kialakított két új páholyt. Köszönjük a névadásban nyújtott segítséget, a nézők szavazatait!

Witold Gombrowicz színháza - kiállítás

Ebben az évben ünnepeljük Witold Gombrowicz lengyel dráma- és prózaíró születésének 110. évfordulóját, továbbá 45 éve került sor Operett című darabjának ősbemutatójára az aquilai Teatro Stabilében. (1969. XI.17.), melynek új magyar premierje Andrzej Bubień rendezésében kerül színre a budapesti Nemzeti Színházban. Mindez remek alkalom arra, hogy egy fotókiállítás keretében bemutassuk Gombrowicz színházának leglényegesebb nemzetközi előadásait. A kiállítás a Nemzeti Színház karzatán látható.

Elhunyt Sziklai János

Köszönet mindazoknak, akik szeretett kollégánk családjának gyászában osztozva, Sziklai Jánost elkísérték utolsó földi útjára a Kozma utcai Izraelita Temetőben, vagy velünk voltak lélekben. Sziklai Jánost a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.