Pécs belvárosában a történelmi korszakokon keresztül egymás örökébe lépő kultúrák és különböző népek városi civilizációi kiemelkedő értékű kulturális hagyatékot örökítettek korunkra.
Októberben Baranya megye a Nemzeti Színház Megyejárás sorozatának főszereplője. Baranyából indul majd a Nemzeti Különjárat a Revans című előadásunkra, Baranya művészeti életét mutatjuk be a Színházban, és a Baranyában élőké a lehetőség, hogy októberi előadásainkra úgynevezett félkrajcáros jegyet váltsanak.
Tudomásom szerint ilyen még nem volt, hogy ennyi féltő szeretettel, ahogy Jordán Tamás az elmúlt hetekben többször is fogalmazta, ölben hozzuk el a kistelepülések színházra éhes nézőit a Nemzetibe.
Összesen 232 művet küldtek be a pályázók, amelyből egyet visszavont a szerző, két munkáról pedig kiderült, hogy azonos, így 230 közül kell kiválasztani a nyertes munkát.
A nagyszínpadon a Bánk bán előadásán Gyurkovics Tibor hiába kereste kollégáit. Ők ugyanis a színház "tetején", az ötödik emeleti panoráma teremben gyülekeztek.