Érdekes lesz, különösen azoknak a kollégáknak, akiknek mindkét lánnyal van jelenetük. De látva a próbát, én különösebben nem izgulok. A beugrásoknál amúgy is úgy szokott lenni, meséli még az ebédnél Stohl András, hogy a beugró hibátlanul veszi az akadályt és a hatalmas feszültségtől, a többiek rontanak. Igan, ez színházi közhely, mondja Jordán Tamás, már a próba egyik szünetében. Mert mindenki a beugróra koncentrál minden idegszálával, őt akarja segíteni. Ilyenkor az a lényeg, hogy biztonságban érezzék magukat a színészek.
Szalay Marianna a két beugró hölgy darabbéli kishúga vállalja, ő bizony izgul. Elsősorban persze a kollégákért, de saját magáért is. Mert mindenki másként játszik, ugyanazt a szöveget más ritmusban mondja, tehát a több hetes próbafolyamat során beidegződött helyzetek egy pillanat alatt megváltozhatnak.
Bognár Anna, aki a következő évadtól a Nemzeti társulati tagja, alig egy napja kapta a szövegkönyvet. Szerinte Major Melinda van nehezebb helyzetben. Eleve nagyobb a szerep, és hiába volt ő részese a próbáknak, hiába van benn a fülében a szöveg, ez csak látszólagos könnyebbség, hiszen eddig más szerepben élt eddig. Most pedig egy-egy jelenetben korábbi önmagával is párbeszédbe keveredik.
Egy előadásban egy beugrás is komoly feszültség, a kettős beugrás az izgalmakat is legalább duplázza. Ehhez képest Major Melinda, mint a nyugalom szobra várja a második próba kezdését. Nem akarok izgulni, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. És nem csak mondja, ez is látszik rajta. Ez egy hatalmas szerep. Mit mondjak? Egy biztos, a nézőnek nem szabad észrevennie semmit. A kollégákért izgulok, hogy véletlenül se zavarjam meg őket. Nekik biztos, hogy nehezebb lesz miattam, de remélem nagyon fognak figyelni.
Rátóti Zoltán kedvtelve nézi Melinda jeleneteit. Már az első próbán is mindent tudott mondja. Kétségtelen, a délutáni próbán már finom árnyalatokkal is tudott törődni. És Jordán ki is használta ezt. Azért az feltűnik, hogy most másként szólnak az instrukciók, mint az előadás próbaheteiben...
Hát persze, néz a szemembe Jordán Tamás, a beugró színésszel úgy kell bánni, mint a hímes tojással. Magam is sokszor tapasztaltam, ilyenkor rengeteg bizonytalan gondolat kóvályog az ember fejében. A legjobb kifejezés erre: pragmatikusnak kell lenni. Kell tudni, hogy mi az, ami még befogadható, amit még meg tud oldani a beugró és mi az, ami szükségtelen. Hiba lenne ilyenkor a teljességet elvárni.
Nos, a tapson nem érződött, hogy ez az előadás más volt. Major Melinda és Bognár Anna fáradtan, de boldogan fogadták a kollégák gratulációit. Hollósi Frigyes egy apró rúzsfoltot őrizgetve orcáján meséli, a jelenetek között ma senki nem ment az öltözőbe, aki nem volt éppen a színpadon, az ügyelő monitorán figyelte az előadást. Mert igazából csak egy színész tudja átérezni egy kolléga beugrását. De a két lány nagyon jó volt, én például meghalnék az idegességtől, ha ilyen gyorsan kellene átvennem valakinek a szerepét.
Erre valóban nem mindenki képes, veszi át a szót Blaskó Péter. Különleges idegrendszer kell hozzá. Egy jó beugrásnak sok fázisa van, és nem mindenki tudja megcsinálni azt, amit a mi lányaink. Nem elég, ha valaki képes ilyen rövid idő alatt megtanulni ennyi szöveget, de olyan idegállapotba kell hoznia magát, hogy képes legyen azt jól elmondani. Melinda és Anna imponáló magabiztossággal oldották meg a feladatot.
Végül egy fotó, amikor még Szerafin volt Szerafin, Varga Mária és Gizella volt Gizella, Major Melinda.
Az utolsó kép kivételével a fotók a délutáni próbán készültek.
