„Nagy hajtépés és sűrű dialóg” - Rátóti Zoltán rendező

Egyetemi gyakorlatnak indult, színházi előadás lett belőle. Együtt játszanak benne leendő és tapasztalt színészek. Molnár Ferenc két egyfelvonásos vígjátéka, az Egy, kettő három és Az ibolya igazi színészparádét ígér. Nemzedékek együttműködéséről, szerepcsemegékről, színpadi törvényekről és kedvenc mondatokról is beszélgettünk Rátóti Zoltán rendezővel.  

Kezdjük a fiatalokkal! Külön érdekessége a két előadásnak, hogy abban együtt játszanak a Nemzeti Színház színészei és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. 

– Ennek története van… A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Szarvas Józseffel közös osztályunkban a másodéves hallgatóknak vettem elő tananyagként Molnár Ferenc Az ibolya című művét, hogy aztán abból vizsgaelőadás szülessen. Az olvasópróbák után már a jelenetek kitalálásával foglalkoztunk, amikor jött a felkérés, hogy „igazi” színházi produkció szülessen. Vidnyánszky Attila feltette a kérdést: el tudnánk-e készíteni az előadást úgy, hogy a darab mellé választanánk még egy Molnár-egyfelvonásost, mindkettőt bemutatnánk Gyulán, ahol minden évben szerepel a Nemzeti Színház egy új előadással, és az új évadtól pedig a produkció bekerülne a Nemzeti műsorába. 

Mi volt a válasz?

– Mondtam, hogy ez merész vállalkozás, de úgy éreztem, hogy az egyetemisták már felkészültek és érettek annyira, hogy megpróbálhatjuk. Nagyon szerteágazó képzést kaptak eddig: Shakespeare-től kezdve Csehovon át a legfajsúlyosabb színdarabokkal foglalkoztak. Az előző tanévben én a polgári színjátszás felől közelítettem, László Miklós, Barta Lajos és Herczeg Ferenc-színdarabokból adtam nekik feladatokat, szóval kellő alapozást kaptak Molnár Ferenc színreviteléhez. 

Azért mégsem lehetett egyszerű az egyetemi próbatermekből a „világot jelentő deszkákra” lépni…

– Változtatni, gyorsítani kellett a menetrenden. Az egyetemen megszokott heti egy-két alkalommal zajló közös munkáról átálltunk a napi színházi tempóra. Természetesen az idősebb szerepeket – amelyeket az egyetemen hallgatók alakítottak – most már a színház színészei játsszák. A fiatalok a főbb szerepekben kettős szereposztásban lépnek színpadra.

Mikor találkoztak először a színészek és az egyetemisták?

– Május végén kezdtünk el próbálni a Nemzetiben. Rajtam kívül a darabban szereplő Rácz Józseffel is ismerősként találkoztak, hiszen ő is tanította őket az egyetemen – ez talán jelentett számukra némi könnyebbséget. De munka közben láttam rajtuk az összeszedettséget, a koncentrációt, a kiváló művészpartnerek iránti tiszteletet. Tudták, hogy itt most már „éles helyzetben” vannak, más tétje van minden megszólalásuknak.

Hogyan fogadták az egyetemistákat a színészek?

– A pályám alatt mindig azt tapasztaltam, hogy a társulat régebbi tagjai számára üdítő pillanat, amikor tehetséges fiatalokkal találkoznak, velük együtt hoznak létre egy új produkciót. Ez most is pontosan így történt – hálás vagyok a kollégáknak, hogy a legnagyobb türelemmel és nyitottsággal fordultak a színinövendékek felé.

Az Egy, kettő, háromban Norrison vezérigazgatónak mindössze egy óra áll rendelkezésére, hogy úriembert faragjon a taxisofőrből. Az ibolya a mogorva színházigazgató és a „segédszubrett” Ilonka története. Hogyan választotta ki a színészeket?

– A bankigazgató szerepe szinte kiáltott Schnell Ádám után! Nagy adomány, hogy Bodrogi Gyula elvállalta a Titkár szerepét, amely bár nem főszerep, de az ő jelenléte azzá teszi. Rácz József mindkét darabban játszik. Az ibolyában a színház­igazgató szerepe tökéletesen megfelel Kristán Attila habitusának. Az Egy, kettő, háromban egy pici szerepet alakít, ott a humoros, bohóc oldalát tudja megmutatni, amelyből átvitt Az ibolyába is. Az előző rendezésemben nagyon jól dolgoztunk együtt Tóth Lászlóval, örültem, hogy neki is jutott szerep. Szép Domán az Egy, kettő, háromban kapott feladatot, szeretem a humorát. A kis szerepek is csemegék a színészeknek. Molnár nagyon érti a színpadi törvényeket, remekül építi fel a darabjait.

Mindkét darabból több tévéfilm is készült. Újranézte, látta ezeket?

– Emlékszem Eszenyi Enikőre Az ibolyában. Márkus Lászlót a bankigazgató szerepében talán még főiskolás koromban láttam. Most szándékosan nem néztem újra a felvételeket. 2014-ben már rendeztem ezt a két egyfelvonásost a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Nem azért vettem elő ismét a darabokat, hogy újraálmodjam a kaposvári előadást, hanem mert vonzódom Molnár figuráihoz. Rajongok a műveiért, ezért is sajnálom, hogy én csak egyszer játszhattam: Benedek Miklós rendezte Szolnokon A hattyút, amelyben Albert herceg szerepét osztotta rám. Mellékszál, de fontos figura, nagyon szerettem. Akkor is éreztük, hogy a közönség éhezik Molnár műveire. Nála szellemesebben fogalmazni aligha lehet. 

Van kedvenc Molnár-mondata?

– Nemcsak szórakoztató, de komoly morális mondatok is elhangzanak, például az Egy, kettő, három végén: „az, amit maga az emberiségnek nevez, az szégyellje magát”. Az előzmények ismerete nélkül ez csak egy negatív, szomorú mondatként hat, de valójában a lényeg összefoglalása. Nagy kedvencem, amikor a bankigazgató rászól a fiúra: „Ne avatkozzék a saját dolgaiba”. Vagy amikor azt mondja: „Ja, fiam, hová lenne egy bankigazgató mesék nélkül?”. És Az ibolyából a szállóigévé vált mondat: „Nőies verekedés volt, nagy hajtépés és sűrű dialóg”. 

„Mér’ szokja az ember megverni a direttornét?” 

– Igen, igen! Ezeket a mondatokat nem lehet megunni.

Ozsda Erika

(2023. szeptember 26.)