Megbicskázni az ördögöt?

A székelykedés aláásná Tamási Áron igazságát – mondja Márkó Eszter rendező, aki szerint a Tündöklő Jeromost nem aktualizálni kell, hanem meghallani. A Nemzeti Színház és a beregszászi színház közös produkciója a Gyulai Várszínházban tartott nyári bemutató után „hazatalál” a Nemzeti Színházba.

A Nemzeti Színház színészei, a beregszászi színház tagjai, valamint a Kaposvári Egyetem hallgatói – hogyan érik e sok helyről érkező színészgárda társulattá?

– Amikor elkezdtünk próbálni, magam is elgondolkoztam, hogyan tudunk egyesíteni ennyi megszólalási módot, iskolát és közös nyelvet találni. De ez a hangolás varázslat volt! Az előadás végi táncjelenetet nézve immár örömmel tölt el, hogy képesek voltunk összhangot teremteni. A budapesti bemutatóhoz közeledve már nem a nehézséget látom ebben a különleges felállásban, hanem rácsodálkozom a sokszínűségre. Ha a Tündöklő Jeromos szereposztása önmagában kiad egy teljes társulatot – erre a közösségre akár egy színházat lehetne alapítani.

Az előadásnak két premierje volt: nyáron a Gyulai Várszínházban láthatta a közönség a szabadtéri verziót, és a Nemzeti Színházban következik a kőszínházi premier. Hogyan készültek a fővárosi közönségre?

– Gyulán a különleges tér miatt rájöttünk, hogy erőteljesebben kell fogalmaznunk, mert különben elsikkad a színészi játék. De a várszínházban azt is éreztük, hogy a gyulai nézők ünnepelni jöttek. Kíváncsian és lelkesen várták Tamási történetét – ez jól látszott a közönségen. Budapesten természetesen kicsit aggódom, nem találják-e ódivatúnak Tamási tisztaságát, vagy nem idegenkednek-e az autentikus díszlettől, a realista játéktól, s vajon ráismernek-e Tamási Áron igazságának szépségére. Én is székely származású vagyok, számomra természetes ez a megszólalási mód, remélem, sikerült olyan formát találnunk, ami a fővárosban is érvényes. És itt, Budapesten is ráéreznek ennek a székely kocsmának az ízére, ahol a hagyma hagyma, a szalonna szalonna.

Most dolgozott rendezőként vagy színészként először Tamási Áron valamelyik drámájával?

– Annak idején a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen játszottam az Énekes madárban Regina nénémet, fiatalon voltam vénlány, de nemcsak ezért volt ez számomra nagy kihívás. Meg is kérdeztem akkor Ferenczy Pista bácsit, a legendás Tamási-színészt, hogyan kell Tamásit játszani. Mire ő: nincs rá recept, már azon kívül, hogy Tamásit játszani a világ legtermészetesebb dolga. De nincs is annál nehezebb, mint természetesnek lenni a színpadon. Fontos volt, hogy láthattam a Bocsárdi László által rendezett, sepsiszentgyörgyi Énekes madár-feldolgozást, A csodát, ami tele volt novellai részletekkel, s amelyben a rendező megfogalmazta magát Tamási Áront is – Nemes Levente alakításában. De emlékezetes számomra a Vidnyánszky Attila rendezte komáromi Énekes madár is.

A Tamási-darabokat már az ősbemutatójuk idején folklorizmussal vádolták – már azok, akiket nem ejtettek rabul ezek az előadások. Székely emberként, különösen Nagy Olga néprajzi író, népmesekutató unokájaként nem csábítják a folklorisztikus megoldások?

– Azt már kezdetben eldöntöttem, hogy nem szeretném a székely sajátosságokat túlzottan hangsúlyozni, mert úgysem tudjuk azt a tájszólást megmutatni. Tamásinak mesés világa van, ami ma is szól hozzánk, nem szabad mindezt még egy mázzal bevonni. Tündöklő Jeromos esete manapság is ugyanígy történne. A székelykedés ezt a felismerést ásná alá. Tamási igazi székely, ugyanakkor nagyon kifinomult. Jeromos csodaszerű eltűnése is erre vall: bár a hangulatból ez következne, Tamási nem engedi, hogy lincselésbe forduljon a Jeromossal szembeni népharag. Meg akarják nézni, hogy „mi van a tolla alatt” – ez már nem fér bele Tamási emberi méltóságba vetett hitébe.

Nála még az ördög is székely akar lenni…

– Nagyon szeretem Tamási novelláit, és a Tündöklő Jeromos szempontjából különösen fontos az Ördögváltozás Csíkban című rövid elbeszélés. Ebben a történetben azt a gondolatot bontja ki Tamási, hogy az ördög megjelenési formája mindig a helyhez igazodik, ahol feltűnik. Mert hát ki találkozott személyesen az ördöggel? Inkább annyi tudható, hogy mindig más és más alakot ölt – attól függően, hol kezd munkálkodni. A csíki novellában az ördög zavarba jön, mert nem tud egykönnyen eligazodni a helyi szokásokban és góbé nyelvezetben. Jeromos sem egy általános ördög, fekete köpenyben és füstöt okádó orral, hanem úgy próbáltuk megtalálni a figurát, mint egy messziről jött idegent, aki keresi a helyét a székely kocsmában. Szokja a szerepét, ezért Schnell Ádám megformálásában Jeromos is lassan tudja csak megszokni az új közeget. Pálinkát iszik, majd szalonnát eszik – még ízlik is neki –, kifigyeli, hogyan ülnek le a falubeliek a székre, és egy idő után már ő is magabiztosan foglal helyet, sőt furcsa öltözetét már székely ingre cserélné. Az inget legalábbis megvarratja… Szépen lassan idomul a környezetéhez, ahol a küldetését el kell végeznie.

Ha mindenki alapvetően jó, mi ad teret az ördögi manipulációnak?

– Tamásinál mindenki hús-vér ember, akinek fájdalma, igénye van. Az egyik a gyerekét félti, a másik az apját óvná a magas adóktól, a harmadik epekedik egy lány után. Ezekre a vágyakra ígér megoldást Jeromos. Az ígéret az ő játéktere, és az emberek – bicskázásig fajuló – egymásnak ugrasztása az eszköze. Még a helyi szerelmi háromszögbe is beleavatkozik. Anélkül, hogy elárulnám az előadás ezen mozzanatát: fontos szerepet kap egy rózsafüzér, mert ez a tárgy egy katolikus székely közösségben máig eget rengető jel, azzal nem lehet viccelni.

Lukácsy György

(2022. szeptember 29.)