Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Premierportré • Bordás Roland

A szerepek csak a színpadon élnek

Beszélgetés Bordás Rolanddal trükkről és csalásról, hitről és hivatásról, emberi és állati üzenetekről

„Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett” – jelenti ki Woland A Mester és Margarita című Bulgakov-regényben. A Nemzeti Színházban látható színpadi változatban a titokzatos mágus szerepében Bordás Roland azzal zárja le a vitát, hogy „Jézus létezett, és punktum. Ez tény”. A színész hívő embernek mondja magát. Úgy érzi, megtalálta helyét a színház világában. Jó úton halad, még akkor is, ha a rossz fiú vagy éppen a sátán szerepét játssza. Sőt, szerinte nagyon összetett feladat a negatív figurák megformálása, bár azt is pontosan tudja: a két véglet között számtalan árnyalat létezik. Bordás Rolanddal, a Nemzeti Színház friss Junior Prima Díjas színművészével A Mester és Margarita bemutatója előtt, a főpróbahéten beszélgettünk.
Bordás Roland   ::   Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

Néhány perce még Woland volt a színpadon. A nagy mágus, aki mindent tud, mindent lát. Még a másik ember gondolatát is érti. Fel sem kellene tennem az első kérdést…

– Woland tudná is a választ!

És Roland?!

– Nekem még kellene ehhez egy kis idő. De ha sokáig beszélgetnénk, ha jobban ismerném, talán ki tudnám találni, mit is akar kérdezni. Egyébként megvan a válaszom, csak előbb szeretném látni a borítékolt kérdést.

Woland trükkjei között, mi volt a Rolandé?

– A válaszom: tudtam, hogy ezt fogja kérdezni! Pont arra gondoltam, hogy erre gondolt! Na, jó! Őszinte leszek: számomra a szerep inkább a színpadon létezik, az előadásban él és működik. Fontosnak tartom a megfelelő rákészülést és átélést, de az előadás után igyekszem minél előbb letenni a szerepből fakadó súlyokat, hogy visszatérhessek a mindennapi életbe.

 

Tudtam, hogy ezt fogja kérdezni...

 

Kérdezhettem volna úgy is, hogy Woland trükkjei között láthatunk-e olyat, amely eredetileg a Rolandé volt…

– Nagyon sok saját ötletet vittünk be az előadásba. A rendező, Alekszandar Popovszki hagyta és kérte is, hogy bátran improvizáljunk. Aztán egymás javaslatához csatlakozva, azt továbbgondolva, vagy arra reagálva születtek az újabb és újabb megoldások. A próbák során aztán kiderült, működnek-e ezek az ötletek.

De mi volt a saját trükk, amit átadott a nagy mágusnak?

– Ezt így nehéz megmondani. Nyilván igyekeztem átadni magamból mindent, amit tudtam. De ha már a varázslatnál tartunk, az a jelenet, amikor Woland a varietéműsor alatt megkéri a közönséget, hogy fogják meg egymás kezét, az az én ötletem volt eredetileg.

A színpadi látvány is tele van trükkel, varázslattal. Ez nyilván részben a Nemzeti Színház technikai adottságainak és a díszlettervezőknek, a rendezőnek köszönhető. Mennyire varázsolta el ez a különös környezet?

– Belülről nyilván egészen más képet mutat a színpad, mint a nézőtérről. Mi, akik benne vagyunk, nem ugyanazt látjuk, mint a közönség. Nem igazán azzal foglalkoztam, hogyan is változnak a terek vagy milyen fényjátékokkal fokozzák a látványt.

A rendezés nem érdekelné?

– Színész vagyok. Nem akarok rendezni.

Wolandként azt mondja magáról: általában poliglott…

– Így van! Woland számos nyelven beszél, bárkivel szót ért.

Woland: "A nevemet is elfelejtette...?" Jelenet A Mester és Margarita c. előadásból

 

Színészként nem nehéz szót értenie a macedón rendezővel? Ráadásul egy orosz szerző darabját kellett értelmezniük.

– Ez nem gond. Ilyen felkészült emberekkel különösen jó együtt dolgozni. Most is legfeljebb a tolmácsolás miatt voltak lassabbak a próbák. Így hosszabb ideig tart ugyan egy-egy megbeszélés, de egy idő után a rendező szinte már érti és érzi az egyébként számára idegen nyelvű szöveget is, mi pedig az ő szavait. Ebben nyilván sokat segít a mimika, a gesztusok, a hangsúly, a hangerő is…

A próbákon kívül mennyire foglalkoztatta Woland szerepe?

– Számomra mást jelent egy olyan figura megformálása, amely Wolandhoz hasonlóan egy túlvilági, mondhatnám transzcendens lény, egészen más, mint egy szerep a többi közül. Olyan kérdéseket is felvet, amelyekre magánemberként is keressük a lehetséges válaszokat. Így aztán igyekeztem minél többet megtudni erről a regényről, minél jobban megismerni a szerző véleményét a világ dolgairól. Ha jobban belegondolunk, Woland nem akar rosszat, leginkább csak a hazugságokra, az igazságtalanságokra, a hamis trükkökre hívja fel az emberek figyelmét… de azt se állíthatom, hogy a jó oldalon áll.

Alapvető világnézeti kérdéseket is felvet!

–Természetesen! Sőt. Ki is jelent. Jézus létezik, és kész! Mondja ezt egy ateista világban. Eleve feltételezi egymást a jó és a rossz, ahogy a magasság és a mélység, a fény és az árnyék, a bűn és a bűnbánat… Az istenhit tényeken alapszik. Én például pontosan meg tudom nevezni azt a helyzetet, amikor ezt megtapasztaltam. Persze a hit nemcsak vallási értelemben fontos nekem, hanem a hivatásom miatt is. Komolyan hiszek a színművészetben, a színpadi játék erejében, értelmében.

 

Woland és kísérete a varietészínházi jelenetben (Kovács S. József, Szép Domán, Bordás Roland, Rácz József és Barta Ágnes 

 

Ha már kimondta, csak rákérdezek: mi volt az a helyzet, ami megerősítette a hitét? Elmondja?

– Nem titok, elmondhatom. Édesanyám a kétezres évek elején nagyon beteg lett, és sokáig nem tudták kideríteni, hogy mi a baj és azt hogyan lehetne valahogy kezelni. Teljesen reménytelennek tűnt a gyógyulása. Azt éreztem, hogy már az a remény sem létezett, ami általában utoljára hal meg. Otthon voltam Hetefejércsén, és én, a tizenegy éves gyerek megpróbáltam imádkozni. Az Istenhez fordultam, és azt mondtam magamban, ha tényleg létezik, akkor most muszáj, hogy valami jelet adjon. Egy-két nap elteltével kaptuk a hírt, hogy nemsokára hazajöhet a kórházból. Pontosan akkor találtak rá a legfőbb baj okára, amikor én az Istennel alkudoztam. Lehet, hogy erre valaki azt mondja, véletlen egybeesés, szép mesebeli történet… de engem meggyőzött, aztán pedig megerősített a hitemben.

Ezzel függ össze, hogy annak idején egyházi iskolába, a nagykállói görögkatolikus gimnáziumba jelentkezett?

– Nem, nem. Akkor ez még nem volt egyházi iskola. Oda a drámatagozat miatt jelentkeztem.

A drámatagozatra pedig a versmondó versenyen elért siker miatt…

– Igen. Anyukám kérésére tanultam meg Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmmodom című versét. Sikerült vele megszereznünk az első helyet. Nekem ez akkor még új volt. Semmit nem tudtam a színészetről. Akkor még színházat sem láttam, csak később a Mandala Dalszínház előadását a vásárosnaményi kultúrházban. Néhány év múlva, amikor már drámatagozatos voltam, jöttek hozzánk a gimnáziumba a mandalások: statisztákat kerestek az Egri csillagok című előadáshoz. Engem is kiválasztottak, meghatározó élmény volt.

Woland képes a teleportálásra is. Szabadon jön-megy térben és időben. Ha megtehetné, hová menne vissza az időben, mit változtatna meg utólag a korábbi életében?

– Lenne bőven jó példám a rosszaságaimra. Emlékszem, még óvodás voltam, édesanyám fogta a kezem, de én nem akartam menni vele. Hisztiztem, makacskodtam, pontosan emlékszem a tekintetére, ahogy nézett rám, de nem bántott. Ez a kép nagyon élesen bevésődött az emlékezetembe. Amikor néhány évvel később kiderült, hogy milyen beteg, akkor ez a jelenet is eszembe jutott. Leginkább magamat hibáztattam minden bajért. Persze nem ez volt az egyetlen eset, amit megbántam, amit másképpen csinálnék. Szomorú történet az is, amikor egyetlen napra engedték ki a kórházból, és leginkább azért jött haza, hogy engem lásson. Én pont akkor mentem el horgászni, amire már hetek óta készültünk, és nem akartam változtatni a programon. Épp’ csak megölelhetett, és még le sem szidott, hogy nem voltam képes lemondani a saját szórakozásomról. Egyetlen rossz szava sem volt. Emiatt is nagyon szégyellem magam.

 

 

A pályaválasztáskor jól döntött?

– Abban biztos voltam, hogy színész akarok lenni. Negyedikes gimnazistaként jelentkeztem Pestre is, Kaposvárra is. Aztán a következő évben sikerült felvételt nyernem Kaposvárra, ahol Vidnyánszky Attila lett az osztályfőnököm. Ő készített fel erre a pályára, hivatásra. Rengeteget tanultam tőle és azoktól az emberektől, akikkel már régóta együtt dolgozik. Elsősorban neki köszönhetem, hogy most itt vagyok. Ezen a téren semmit sem változtatnék.

És az autóversenyzés? A karate? A kick-boksz? Ezeket elengedte?

– Ez mind csak az adrenalin miatt volt fontos. Mindehhez jött még a kosárlabda, amit nagyon szerettem. Azt elsősorban a csapatjáték miatt. Az autóversenyzés előbb leginkább az édesapámat érdekelte, aztán én is kedvet kaptam. De az autóversenyzéshez két dolog kell: pénz és megszállottság, a mi esetünkben csak az előbbi hiányzott, a fanatizmus adott volt. Aztán jött a felvételi, ekkor már nem is nagyon volt időm ezzel foglalkozni, de nem tudom úgy elképzelni az életem, hogy soha többet ne üljek versenyautóba!

Woland komoly stábbal, követőkkel, segítőkkel érkezik Moszkvába. Rolandnak hiába kerestem a rajongói oldalát.

– Nincs rajongói oldalam. Eddig még eszembe sem jutott.

Woland intéz magának hét előadást a varietében. Ha ugyanezt megtehetné, milyen műsort adna? Esetleg egy önálló est? Zene? Tánc? Vers?

– Az önálló esten még nem gondolkodtam. A próza áll hozzám a legközelebb. De a többi műfajt is szeretem. Mindent, ami színház, színművészet. Szívesen mondok verset is és a zenés darabok sem állnak tőlem távol, de tudom, hogy nem ez a főprofilom.

És az operett?

– Nincs semmiféle fenntartásom vagy előítéletem az operettel. Ha valamit jól megcsinálnak, igényesen színpadra állítanak, azt én szívesen megnézem. Ha van időm, más színházakban is nézek előadásokat, és tényleg csodálom azokat, akik megélik a szerepüket, énekelnek, táncolnak, tartják a ritmust. De jelen pillanatban nem gondolkozom ebben a műfajban. Aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet.

Zenét is tanult?

– Igen. Elvégeztem a zeneiskolát. Trombitán játszom.

Miért éppen a trombitát választotta?

–Amikor eljött a választás lehetősége, semmiképpen sem akartam olyan hagyományos hangszeren tanulni, mint a zongora vagy a hegedű. Elnézést, ha ezzel megbántok valakit. Dobolni szerettem volna vagy gitározni, de ezeket éppen nem tanították a vásárosnaményi zeneiskolában. Amikor azt kérdezték, hogy mit szólnék a trombitához, azt mondtam, legyen. Úgy gondoltam, mindjárt én leszek Louis Armstrong. Adtak egy kis vasdarabot és kérték, hogy fújjak bele. Akkor még nem tudtam, hogy ez a fúvóka. Amikor azt mondták, mindjárt hozzák a hangszert, vártam az aranyszínű, ragyogó trombitát, ehhez képest elém tettek egy ütött-kopott ócskaságot, aminek még a billentyűi is oldalt voltak. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a Louis Armstrongé. Pár évvel később lehetőséget kaptam a helyi fúvós zenekarban. Előbb a cintányért kaptam, majd a nagydobot. Ez tűnhet a legegyszerűbb feladatnak: ütni a ritmust, pedig ezen múlik minden, erre az alapra lehet ráépíteni a dallamot. Ott találkoztam először a ritmika fontosságával.

 

 

Wolandként a varieté műsora közben nagyon odamondogat az intézmény gazdasági igazgatójának. Műsoron kívül is megmondja, ha nem tetszik valami?

– Az egy szerep. Amit megpróbálok félretenni az előadás után. Ha valamiféle igazságtalanság ér, igyekszem szóvátenni.

A pályaválasztás idején más egyetem vagy főiskola szóba sem jött, csak a színművészeti?

– Akkor már csak a színművészeti érdekelt, de korábban sokáig arról álmodoztam, hogy erdész leszek. Járom a természetet, figyelem az állatokat. Gyerekként volt úgy, hogy kiültem a lesre, és csak néztem, mi történik az erdőben. Láttam, ahogy jött a vaddisznó: csörtetett át a tisztáson, mintha semmi nem számítana, taposott le mindent, nem törődött azzal, hogy másokat felzavar. Jöttek utána a kismalacok, azok se figyeltek semmire, csak az anyjukat követték. Szeretem figyelni a vadállatokat. Rengeteg – szinte már emberi –, számomra színházilag értelmezhető helyzetet látok tőlük.

Vannak kedvencei az állatok között?

– Először a bagoly volt a kedvenc. Sokszor megcsodáltam. Gyönyörű madár. Aztán láttam egy rókát. Pont olyan volt, mint Vuk a mesében. Először a mamám tévéjén néztem volna ezt a rajzfilmet, de az hol fekete-fehérre váltott, hol olyan volt, mintha eleredt volna az eső. Sokáig azért mentem az erdőbe, hogy lássam Vukot! Azt játszottam, hogy én vagyok a ­Simabőrű…

Vagy a hetefejércsei vadkan?! Amikor így mutatta be kollégája, Nagy Márk a Nemzeti Színház Művészbejáró című műsorában, arra a „nagyvadra” utalt, akit akkoriban alakított.

– Azt hiszem, csak ugratni akart Márk…  De akkoriban tényleg a Rocco és fivéreit játszottuk, én voltam Simone, a bokszoló. Abban a szerepben kegyetlen voltam, törtem, zúztam, mint egy űzött, halálra sebzett vad. Ő is negatív figurának tűnhet, de valójában azért is szerettem ezt a szerepet, mert bonyolult, esendő és szánandó személyiség. Hogy hetefejércseinek mondott, az világos. Onnan származom, ebből a kis beregi faluból. Ott nőttem fel, ma is ott élnek a rokonaim, ott vannak eltemetve a nagyszüleim. Az ottani erdőket járva szerettem meg a természetet, ott voltam életemben először vadászaton is.

 

Simone, a Rocco és fivéreiben Berettyán Nándorral és Mészáros Martinnal

 

Mint vadász?

– Vadász sem lehet akárki, ahhoz komoly felkészülés, vizsga kell. De hajtó lehettem.

Következő szerepében pedig vadász lesz a Hobo Blues Band-féle Vadászat alapján készülő színdarabban.

– És Bodrogi Gyuszi bácsi a fővadász! Persze ez az előadás nem a szó szerinti vadászatról szól, sokkal inkább továbbgondolásra szánt témákat, komoly kérdéseket, erkölcsi dilemmákat vet fel.

Vadászként nem sajnálná az állatokat?

– Szeretem az állatokat. Nagyon is tisztelem őket. De bevallom, egy erdélyi medvevadászatra szívesen elmennék.

A vadász szerepéhez nyilván van mintája, de volt-e példaképe Wolandhoz? Kitől tanulta, milyen lehet ez a fekete mágus?

– Tudom, hogy a regénynek sokféle feldolgozása létezik, több film is készült belőle, mégsem követtem semmilyen mintát. Nincs is igazán „példaképem”. Nyilván sokat köszönhetek a tanáraimnak, elsősorban az osztályfőnökömnek, a kollégáknak. De azt hiszem, a legtöbbet a világtól tanulok.

 

Filip Gabriella

 

A vadászatban Bodrogi Gyulával, Farkas Dénessel és Mészáros Martinnal

 

Bordás Roland

1992-ben született Szegeden. Gyerekkorát a beregi Hetefehércsén töltötte.

A vásárosnaményi általános iskola után a nagykállói gimnázium drámatagozatos osztályában érettségizett. A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának Színházi Intézetében végezett színészként, Vidnyánszky Attila osztályában. 2017 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja.

A 2021/22-es évadban A Mester és Margarita mellett a Vadászat, az Ördögök című új előadásokban, valamint a Rómeó és Júlia, a Forró mező, a Csíksomlyói passió, a Woyzeck, az Isten ostora, a Leánder és Lenszirom, A súgó, Az ember tragédiája, a Caligula helytartója, az Álomgyár, a Részegek, a János vitéz darabokban látható.

(2021. október 12.)