Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

Premier - Tartuffe

Végzetes siker? Molière és a Tartuffe

A versailles-i palota 1664-es félhivatalos megnyitóünnepségének, Az elvarázsolt sziget gyönyörei című „fesztiválnak” az egyik rendezője és főszereplője a Napkirály kedvence, Molière volt. Az eseménysorozat idejére esett a Tartuffe bemutatója is, amelynek szövegét a szerző állítólag felolvasta előzőleg a királynak, akinek – ezt dokumentumok bizonyítják – tetszett a mű, a további előadásokat mégis betiltotta. A tiltás – ami csak növelte a darab népszerűségét – először nem vonatkozott a házi felolvasásokra és magánelőadásokra.

Molière


Párizs, 1622. január 15. – Párizs, 1673. február 17.

Jean Baptiste Poquelin, vagyis Molière (a név eredete ismeretlen) első társulata 1643-ban gyorsan megbukott, és a hitelezők elől vidékre menekültek. Az országjáró truppot hamarosan a Napkirály, XIV. Lajos testvére vette pártfogásába. 1658-ben visszatértek Párizsba, és nemsokára már a Palais Royalban játszottak.
1662-ben elvette Armande Béjart, egykori barátnőjének és színésztársának, Madleine Béjart-nak a lányát (aki a pletykák szerint Molière lánya volt).
A Tartuffe 1664-es bemutatása és betiltása után egy évvel XIV. Lajos királyi társulattá nevezi ki a színházat, amelynek vezetője, drámaírója és sztárszínésze Molière volt.
A Tartuffe betiltása és újbóli, végleges engedélyezése (1669) közötti években remekművek sora született: Don Juan, A mizantróp, Amphitryon, Dandin György, Fösvény, később a Scapin furfangjai, a Tudós nők és az Úrhatnám polgár. A Képzelt beteg előadásán rosszul lett, de végigjátszotta a szerepét. Néhány órával később meghalt.

Mi történt? A tiltás (eltanácsolás) hátterében a királyi hatalommal szemben az egyház érdekeit képviselő Saint-Sacrement Társaság állt, amelynek tagjait „jámboroknak” nevezték. Molière azonnal kérvényt írt a királynak, amelyben védelmet kért egy plébánossal szemben, aki a szerző megégetését követelte. Voltak azonban a darabnak támogatói (a „jámborok” elenfelei): a király öccsének parancsára előadták a darabot, valamint a király nagyhatalmú hadvezére, Condé herceg parancsára bemutatták azt. A király – miközben a „jámborok” támadásai nem szűntek – pártfogása jeléül a „Királyi társulat a Palais Royalban” címet adományozta Molière-éknek, szóbeli engedélyt adott a darab előadására, amit Imposztor címen be is mutattak. A flandriai hadszíntérre vonuló király távollétében azonban a parlement elnöke a nyilvános és a magánelőadásokat is betiltotta. Condé herceg újra bemutatta vidéki kastélyában, végül 1669. február 5-én – a kompromisszumként megszületett ötödik felvonásossal együtt, amelyben a történetbeli király helyreállítja a rendet – a darabot XIV. Lajos engedélyével játszották, ekkortól folyamatosan és hatalmas sikerrel.

A Tartuffe nyomtatásban is megjelent, az előszóban Molière így ír: „Íme, egy színmű, mely nagy zajt ütött és soká üldöztetett; s azok, akiket tárgyal, ugyancsak megmutatták, hogy Franciaországban hatalmasabbak mindazoknál, akiket eddigelé színpadra hoztam. A márkik, a czikornyás nők (les précieuses), a rászedett férjek (les cocus) s az orvosok nyugton tűrték  színpadra hozatalukat, s úgy tettek, mintha az őket másoló rajzolatokat együtt nevetnék a királlyal. De a képmutatók nem ismertek tréfát, dühbe jöttek azonnal. (…) Mivel a vígjáték feladata az: hogy megjavítsa az embereket, miközben mulattatja őket, úgy véltem, hogy mesterségemmel nem is kezdhettem volna jobbat, minthogy nevetséges ábrázolással támadom a kor visszásságait.”

Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó a Tartuffe próbáján

 

Míg a királlyal szemben a hatalmukat vesztett márkik, az orvosok és a kényeskedő szalontündérek kigúnyolása nem kívánt nagy bátorságot (népszerűséget viszont hozott), a „jámborok” más erőt képviseltek. Valószínűleg maga Molière is elszámolhatta magát, hogy milyenek is az udvarban a valós erőviszonyok.

Molière életét évekre meghatározta a darabért való küzdelem – amelyet végül megnyert, egy sor remekművet is alkotott eközben, de megrendült az egészsége, és egy sereg ellenséget szerzett magának, akik haláig nem bocsátottak meg neki. Amit jól mutat, hogy amikor 1673-ban meghalt, Párizs érseke csak a király közbelépésére engedélyezte a temetését.

(2019. október 07.)