Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2018 - Krónika

V. MITEM - tizenegyedik nap, 2018. április 20. péntek

A Theater an der Ruhr napja - Az arab színház a száműzetésben konferencia és dupláznak a Bohócok

A modern kori népvándorlásra adott művészi reakciókat kutatta a délután négykor kezdődő beszélgetés az arab színházról, az este héttől kezdődő két előadásban pedig a bohócok tekintetével nézhettünk az öregedésre és drámai módon megváltozott globális társadalmunkra. A két programot egy intézmény kapcsolta össze: a Theater an der Ruhr 1980-as alapítása óta keresi és támogatja a multikulturális találkozásokat.

Az arab színház a száműzetésben

Rolf  C. Hemke beszélgetett délután négykor az első emeleti előcsarnokban három, arab színházi alkotóval. Rafat Alzakut (Your love is fire, Szerelmed tűz), Mokhallad Rasem (A test forradalma / Várakozás) és Muhaned Alhadi (Camp, ezt az előadást 2014-ben láthattuk, az első MITEM-en).

Az izgalmas eszmecsere bevezetőjében Kornya István, a Nemzeti Magazin főszerkesztője és a beszélgetés moderátora ismét a fesztivál mottójához kapcsolódott: „A színház emberi történeteket hoz elénk – akkor is, ha politizál, ha a most-ról szól, akkor is, ha általános emberi példákat emel a színpadra, mint Szophoklész Antigonéja, amely kétezer éve aktuális, akkor is. Nem véletlenül említem Szophoklészt: az idei MITEM jelmondata tőle származik: Szeretetre születtem, nem gyűlöletre. A megértés kultúrájának jegyében szerveződött ez a beszélgetés is. Azt remélve, hogy ezt mások is meghallják. Ezt reméljük arab színházi barátainkkal ugyanúgy, mint azzal a 32 országgal, amelyek eddig képviseltették magukat a MITEM-en.”

A három arab rendező három különböző országban (Németország, Belgium és Franciaország) keresi jelenleg is a szakmai érvényesülés lehetőségeit, ám minduntalan azzal szembesülnek, hogy velük nem művészi, hanem politikai vitát akarnak folytatni. Még talán – német felesége révén - Rafat Alzakut van a legjobb helyzetben, de így is mindannyian a befogadó ország kulturális támogatási rendszerétől, pályázataitól függenek.

Mokhallad Rasem Belgiumban, nemzetközi színházi alkotóközösséget szervez, egyetemes témákkal foglalkozik. Nevéhez mindig társítják az iraki titulust. Miért? - tette fel a kérdést - mi akadályozza meg a környezetét abban, hogy csak rendezőként tekintsenek rá.

Gúzsba köti őket a folyamatos munka lehetőségének hiánya, és az a frusztráció, hogy a feléjük irányuló művészi elvárás mindenütt a migráns lét tematizálása. Megbélyegzettségük révén egy olyan bűn részesei lesznek, amit nem ők követtek el – fogalmazott a Franciaországban élő Muhaned Alhadi, majd hozzátette: „A színház az első és utolsó válaszom. Itt vagyok, és itt dolgozom.”

Rolf  C. Hemke fontos szerepet játszik mindhárom művész útjának egyengetésében, hiszen folyamatosan kapcsolatot tart az új hazát választó művészekkel. Intézményi háttere többek között az a színház, amit az esti két előadás rendezője, Roberto Ciulli, egy olasz rendező alapított1980-ban Mühlheimben, a Theater an der Ruhr.

Hogyan őrizhető meg az identitás idegen országban, hogyan élhetnek a különböző nyelvi és vallási kultúrák békében egymás mellett, és főként mit hoz a jövő a küszöbön álló demográfiai változások ismeretében – fogalmazódtak meg a résztvevők és a hallgatók közös kérdései a továbbiakban. Minden válasz egyénre szabott, de egy lényeges ponton közös a nevezőnk: mindannyiunk számára egyre inkább felértékelődik a kultúra és ezen belül a színház hídverő és kapcsolatot teremtő szerepe.

 

Derűvel szemlélni a világot

Az este a Gobbi Hilda Színpadon két előadással és a kettő között megtartott közönségtalálkozóval várt bennünket, így a találkozón csak a 84 éves rendező, Roberto Ciulli és Rolf  C. Hemke vett részt, a színészek már a második részre készültek.

Roberto Ciulli

Az előadásban szereplő idősotthon lakói egytől-egyig kitűnő színészek. Bobo gondolatai örökké a halál körül forognak, Bebe tisztaságmániás, Malene, énekesnő, Eric, a párja, Chou Chou, aki még az idősotthon lakójaként is hisz érzéki kisugárzásában. Sepp hajdan híres fociedző volt, Umberto D. figurája egy Vittorio de Sica filmből lép elénk: folyamatosan a kutyájáért aggódik. Végül a nárcisztikus művész, Alessandro Moreschi, a hang nélküli énekes. Az ő világukban tart rendet Il Maestro, a zongorista és a jószívű óriás-ápoló, az Il Gigante Buono. Időnként színre lép Roberto Ciulli is, és hol finoman, hol brutálisan fordít az előadás menetén.

Roberto Ciulli a világot vörös és fehér bohócokra osztva szemléli, ahol a fehér bohóc képviseli az értelmet, a hatalmat, a pénzt, a fegyelmezettséget, a vörös bohóc pedig mind ezek ellentétét.

Mindkét előadás bohóctréfák sorozata, szívet gyönyörködtető magánszámokkal és különleges, zörejekből, indulatszavakból, vízcsobogásból épülő koncert-betétekkel. Roberto Ciulli világában minden muzsikál. Már az első kép is - amelyben az otthon lakói saját karakterüket is bemutatva olvasgatni kezdenek - egy akusztikus zörejkoncertbe torkollik.

Roberto Ciulli a szülői házból hozta a commedia dell’arte művészi hagyományát. Ez előtt tisztelegve nyúlt most vissza az Európában az 1920-as évektől az ötvenes évekig tartó bohóc-kultúra fénykorához. A Bohócok 2 ½ tisztelgés Fellini 8 és fél című alkotása előtt is. A 2013-ban készült előadást 2016-ban követte a Bohócok viharban című. A második részben az otthon lakói egy isztambuli utazáson vesznek részt – reagálva a migránsáradat miatt megváltozott társadalmi-politikai helyzetre is.

A bohóc mindig egy másik, költészettel teli világba vezet át minket. Nevetünk vagy elszomorodunk produkciójukon, ugyanakkor minden esetben magunkon is nevetünk. Ez a fajta nevetés kellene legyen az egyetlen megengedhető - a felismerés nevetése. Amely abból a szomorúságból táplálkozik, hogy felismerjük: korábban kellett volna elkezdenünk nevetni – mondta Roberto Ciulli a találkozó végén.

 

- kereszty

(2018. április 21.)