Valerij Fokin Krokodilusa és Eirik Stubø Amerikai Elektrája

Ezen a napon két speciális formanyelvvel rendelkező előadás közül is választhatott a közönség este, de a program már délután kettőkor elkezdődöt, mégpedig Dosztojevszkij jegyében.

Mispál Attila egy olyan dokumentumfilmet forgatott Valerij Fokin és Vidnyánszky Attila előadásainak létrejöttéről, amiben alaposan körbejárta és bemutatta az alkotókat. A 84 perces film vetítése a két előadás együttes közönségtalálkozójának is beillett volna, hiszen benne értelmezést és bevezetőt kaphattunk a két Dosztojevszkij regény-adaptációhoz, a tegnapi Bűn és bűnhődés és a mai A krokodilus címűhöz.

A rendezők, színészek, díszlet- és jelmeztervezők mellett megszólalt benne Alekszandr Csepurov, a Szentpétervári Színművészeti Akadémia lektora, aki fontos megállapításokkal gazdagította a szerző és az alkotók műveinek értő befogadását. A film külön érdeme, hogy a kulisszák mögé belesve,  betekintést nyújtott a próbafolyamatok hangulatába, és aztán az elkészült előadásrészletek bemutatásával a végeredményét is szemléltette.

A filmvetítést Kozma András vezetésével kerekasztal  beszélgetés követte, amelynek során Dosztojevszkij magyarországi recepciójáról, A krokodilus és a Bűn és bűnhődés fogadtatásáról, a szentpétervári Alekszandrinszij Színház és a budapesti Nemzeti Színház közötti kapcsolat jelentőségéről beszélgettek a résztvevők: V. Gilbert Edit, a PKKE docense, Valerij Fokin, rendező, Dr. Király Nina, színháztörténész, dramaturg.

A két regény két különböző színházi olvasatának elemzésekor szóba került a külföldi vendégrendezés sajátos viszonylatrendszere és az abból fakadó kihívások, a rendező egyszemélyű felelőssége és magánya, az irodalmi művek megfejtése és színészeket megmozgató ereje, az egyes alakok értelmezése, az orosz és a magyar színjátszás sajátosságai.

Dosztojevszkij fanyar, filozofikus humorú, abszurd történetében egy krokodil lenyeli a pétervári hivatalnokot, Ivan Matvejicset, aki az állat gyomrából új eszméket kezd el hirdetni polgártársainak. A celeb-lét metaforájaként felépített világ hamar és csúnya véget ér: Ivant kimentik, így a szenzáció megszűnik. Dosztojevszkij fiatalkori, befejezetlen regényéhez az író feljegyzései alapján talált Fokin befejezést, tudtuk meg a darabot követő közönségtalálkozón. Az ősszel bemutatott eladást a magyar közönség által kivételesen ritkán látható formanyelve, a színészek precíz koreografikus vezetése, a filmes bejátszások és az üvegházas, az alakokat többszörösen és perspektívikusan tükröző térszerkezet teszi érdekessé. Kirándulás, tanulmányút a többnyire Sztanyiszlavszkíj alapjaira építő hazai színjátszásból a meyerholdi világba.

Ez az alcím általában operák koncerttermi előadásait kíséri, itt azonban amennyire meglepő, annyira helytálló. Eirik Stubø norvég rendező az antik görög történet amerikai adaptációját egy koncertbe ágyazva vitte színre. A háromórás előadás a Gobbi Hilda Színpadon egyedüli díszlete és akusztikus eleme egy jazztrió (gitár, dob, billentyű).  Amikor a közönség belép, a zenészek már játszanak. Majd érkeznek a színészek, énekelni kezdenek, amolyan házibuli hangulatban.

Innen indul az előadás is, amely során az időnként háttal ülő szereplő arcát kamera veszi és az hatalmas méretben jelenik meg kivetítve a szemközti falon. A hétszereplős történetet három órába sűrítve, két szünettel játsszák, amikor is maguk a színészek árulnak a büfépult kínálatából, a színpadon. Az előadás egyszerre görgeti előre a történet kibontakozását és a koncert pontosan megválogatott, sokféle stílusú énekszámainak előadását. A dalok szoros egységet alkottak a szereplők lelki történéseivel, híven szolgálva a történet kibontását.

Az előadás utáni közönségtalálkozón a színészek elmondták, hogy soszor a prózai részeket is dalnak fogták föl. Különösen intenzív próbafolyamat vezetett az előadáshoz, szokatlanul hosszú elemző szakaszal. Az előadás magyar születésű dramaturgja, Cecilia Ölveczky az eredetileg hatórás trilógia felére rövidítéséről elmondta, a zene sokat segített ebben, a dalok ugyais gyakran átvették a monológok szerepét. Ugyanakkor bűven maradtak erős prózai szituációk is. A művészek pedig mindkét szerepkörben kiválóan helytálltak.

Kereszty Ágnes

(2017. április 25.)