Hedda Gabler videózik – a Stockholmi Királyi Színház a MITEM-en

Henrik Ibsen egyik legidőtállóbb mesterműve a Hedda Gabler. 1890-ben írta a frusztrált nő történetét, aki a patriarchális társadalmi berendezkedés foglya, és amelyből egyre elkeseredettebben menekülni szeretne.

Anna Pettersson a Stockholms City Theatre 1998-as, ünnepelt előadásában címszereplőként lépett színre. Napjainkban főleg rendezőként folytatja Ibsen felfedezését, drámáit lecsupaszított formában és radikális felfogásban állítva színre - olvashatták a MITEM műsorfüzetében, és valóban, a darab válogatója pontosan fogalmazott.

Az előadás, miközben elénk tárja Ibsen művének a rendező által fontosnak tartott szálait, a színházművészet huszonegyedik századi létezésének kérdéseit teszi fel.

Mitől színház a színház? Élő emberek interakciója.

Itt a címszereplő gyönyörű szép, fűzős, földig érő, zöld ruhakölteményben áll egy vetítővászon előtt, ahol három férfipartnerét - volt szerelme, a férje és titkos hódolója - csak filmen látjuk. Amikor a közönség belép, már ez a kép fogadja. Hedda Gabler elől áll, a filmvásznon pedig egy szalon, benne három üldögélő férfi. Egyik újságot olvas, másik könyvet, a harmadik pedig merőn a kamerába bámul. A későbbi párbeszédek nézésiránya Hedda Gablernek a közönség, az aktuális partnernek pedig a kamera. Az egy és negyed órásra húzott történet főszereplője és másodrendezője maga Hedda Gabler, aki kezében távirányítóval időnként beleteker a filmbe. Egy adott ponton kétségbeesetten bele is olvas a darab végébe, és amikor látja, hogy az számára is öngyilkosság, mindent megtesz, hogy azt elkerülje, még úgy is, hogy a végén újra elkezdi az egészet elölről, hátha most sikerül életben maradnia.

Ibsen norvég nyelven írt darabját csak a férfiak játsszák norvégul, a Heddát alakító Electra Hallman pedig svédül. Ez a magyar nézőnek érzékelhetetlen tény, az interskandináv kommunikációban pedig nem gátolja a megértést, viszont mélyíti a férfiak és Hedda közti az ellentétet. 

Miért e szokatlan megközelítés, és milyen partner a filmvászon, tette fel Verebes Ernő a magától értetődő kérdéseket az előadás utáni közönségtalálkozón, ahol egyéb részletekre is fény derült. Anna Pettersson nem először foglalkozik az öngyilkosságba menekülő női főszereplőkkel. Az érdekelte, hogy Ibsen 1890-ben írt darabja mitől lehet 2017-ben is forradalmian más, hogyan lehet új szemmel nézni a régi képre. Míg a tizenkilencedik század végén a realista ábrázolás volt az újdonság, Anna Pettersson ezt a realizmust a mában a technika bevonásával érte el. Ki akarta emelni Hedda Gablert, és az ő nézőpontját. A filmvászonpartner nyilvánvalóan másfajta játéktechnikát igényel, ám a végeredmény a dimenzióváltások révén is nagyon izgalmassá vált és működött.

Kereszty Ágnes

(2017. április 23.)