A romantikus

Savinien de Cyrano de Bergerac (1619–1655), Molière kortársa volt, akinek „legfontosabb műalkotása a saját élete, ahogy erre a romantika költője, Rostand ráérzett. Cyrano, miközben a gascogne-i gárdacsapat rettegett kardforgatója lett, filozófiát hallgatott Párizsban Gassendinél, a kor legnagyobb szellemi hullámveréseit keltő manierista filozófusnál.

Cyrano legendát épített maga köré egyrészt párbajaival, kötekedő, néha kötözködő természetével, másrészt azzal, hogy feltétlen kitartott egy olyan nemesinek mondott, de inkább liberális értékeket felvonultató eszmerendszer mellett, amely a gondolathoz és az észhez, a rációhoz való hűséget tartotta a legfontosabb emberi kelléknek. Cyrano a francia szabadgondolkodó fiatalok vezéralakja lett: ügyesen és higgadtan vívott, mintha nem testi léte lett volna veszélyben; könnyedén, akár improvizatívan is verselt alexandrinusokban, s ironikus szemlélete, mellyel a magasztosnak hirdetett társadalmi, politikai eszmék fonákját látta és láttatta kortársainál, felélesztette a szatirikus irodalmat. Kortárs irodalmi jelenlétét kiterjedt levelezésének köszönheti” – írja Rostand figurájának eredetijéről Jákfalvi Magdolna. Cyrano büszke volt rá, hogy Molière a Scapin furfangjaiba átvett tőle egyik darabjából egy részt az emberi butaságról és gyarlóságról. Regénye, a Holdbéli utazás magyarul is olvasható. Az igazi Cyrano orvtámadás áldozata lett: ellenségei gerendát dobtak a fejére, akárcsak Rostand hősére.

A Cyrano szerzőjének, Rostand-nak az élete, ahogyan Hegedüs Géza írja, szakadatlan irodalmi, szerelmi, társadalmi sikerek diadalútja. És az újromantika sikeréé. Pedig már az „izmusok” dúlnak ebben a korban: realizmus, naturalizmus, aztán az impresszionizmus, expresszionizmus, futurizmus, szimbolizmus, már készül a dadaizmus és a szürrealizmus… Az „újromantika” hangján megszólaló Maeterlinck, Hofmannsthal és meséivel Oscar Wilde jelezik, hogy „a romantika nem halt meg, még csak nem is alszik. És amikor 1897-ben a párizsi Comédie Française bemutatta a 29 éves, már nem egy sikeres költői színjáték szerzőjének, Edmond Rostand-nak Cyrano de Bergerac című hősi játékát – ez olyan tomboló siker volt, amely hamarosan végigszáguldott Európán, és rövidesen Európán kívül is. New Yorkban, Tokióban ugyanúgy sorozatosan kellett játszani, mint Szentpétervárott, Stockholmban vagy Bécsben és Budapesten” – írja Hegedüs. A világ színpadain sokszor és sikerrel játszott mű ma is rendkívül népszerű. Készült belőle balett is és film, többek között Gérard Depardieu emlékezetes alakításával. A címszerep igazi jutalomjáték. Magyar színpadokon olyanoknak jutott osztályrészül, mint Várkonyi Zoltán és Szabó Sándor, Huszti Péter és Bitskey Tibor, Cserhalmi György és Szervét Tibor.

Rostand sikereihez hozzájárult, hogy a kor elsőszámú, ünnepelt színésznője, Sarah Bernhardt felkarolta, támogatta, minden darabjában játszott, a Sasfiók nadrágszerepében hatalmas sikert aratott. (A Napóleon fiáról szóló Sasfiókot 1911-ben Móricz Zsigmond is látta Párizsban. „Ilyen darabot kell csinálni idehaza!... Mért nincs nekünk ilyen darabunk! Hályog borult a szememre az akaró vágytól s nem láttam többé semmit. Mért nem tudunk mi ezen a nyelven! Hol a magyar irodalom, amely hangot akarjon adni, így! a nemzet legbelsőbb, legizzóbb lávaforrongásának!” – fogalmazott a Nyugatban.)

A Cyrano százéves töretlen sikere bizonyítja, hogy az emberek érdeklődése nem lankad a nagy érzelmek, tettek, kalandok iránt. S ha sérelem ér minket, nem kardot rántunk, hogy elégtételt vegyünk, de kéznél van egy idézet Rostand Cyranójától: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el!”

(2016. május 02.)