Virrasztás

Szia Attila!
Én sajnos nem tudtam elmenni ma Hozzád.....De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok lélekben Veled....Gyújtottam egy gyertyát Neked látod?... Persze hogy látod.... Buta kérdés volt...És azt a sok-sok embert, akik ma csak miattad mennek el a színházba...? És hányan gondolnak ma este Rád.... Nagyon sokan azt hiszem....Gondoltad volna hogy ilyen sokan szeretnek és hogy ennyi könny fog hullni Érted? De azért ma már láttam mosolyokat is....Míg írom ezt a levelet Téged hallgatlak..... Sokan, köztük én is, sokféleképpen tettük már fel azt a kérdést, hogy mi az ami miatt a lelkünk egy része kicsit Veled együtt elment? De ahogy így írás közben hallom a hangod már tudom... A válasz Benned van... A válasz a kérdésekre TE vagy.........

(ani)

 

Nagyon szép a megemlékezés, és megható az a tömeg, amely folyamatosan áramlik a színházhoz.

(Réka 1979)

 

Azoknak, akik nem tudnak jelen lenni a virrasztáson: most jöttem haza a színházból, már 1/2 7-kor ott voltam, rengeteg ember jött a parkolón a színház felé. A hajó orrában kialakítottak egy emelvényt, amelyen Attila fényképe, rengeteg virágcsokor, és megszámlálhatatlan mécses, gyertya égett, lejjebb a lépcsőkön is. A színház kb. első emelete magasságában kivetítőn Attila szerepeiben volt látható, a hangja kihangosítva, szinte már a parkoló végétől hallható. Rengeteg ember, kinn és benn. Fiatal kislányok feketében, kitűzővel, szinte vezettek, és végig nagyon kedvesek voltak.

 

Már kint a színház előtt egy fiatalember rendező megszólított nagyon kedvesen halkan invitált a nézőtérre, mert a nagy tömeg miatt már korábban a tervezettnél elkezdték vetíteni a színpadon Attila szerepeit. Eredetileg 8 órára volt tervezve. Beérve a nézőtérre, szinte alig volt hely, egy-egy szék volt üresen az is a sor közepén. Ott is kedvesen a rendezőgárda súgta hogy hol van hely, melyik sorban.

Leültem és néztem, és sírtam. Jöttek mentek közben az emberek, cserélődtek, de a nézőtér tele volt mindig. Egyszer csak mellém ült Garas művész úr. Csendben, szerényen, mint egy civil. Nézte ő is az emlékműsort. Ott nem egy színész volt, hanem nagybetűvel Ember, egy gyászoló, mint a többi. Nagyon szimpatikus volt a viselkedése.

Sajnos 9 óra körül nagyon kedvesen, kérve megértésünket, elmondták, hogy a színház előtt több száz fős tömeg várja, hogy beléphessen a nézőtérre, emlékezhessen Kaszára, kérték, hogy cseréljünk helyet, miután a bent lévő tömeg csendben, tolakodás nélkül kiért a színház elé, valóban láttuk, hogy mennyien várakoznak. Hosszú sorban jöttek a gyászolók, ki virágot, ki mécsest hozott a kezében. Fiatal családokat is láttam egy vagy két gyerekkel, a gyerekek kezében egy - egy szál virág volt...

 

A pénztárnál, ahol az adományjegyet árulják, mikor én vettem, kb. a 8. voltam, de amikor kifele jöttem a színházból akkor is álltak vagy 10-12-en a pénztár előtt.
Hát ennyi. Mindenkinek üdvözlet és meleg ölelés.

(nagymama)

 

Szívbemarkoló volt a rengeteg ember, a milliónyi mécses, a virágok, és felettük Attila arca, azzal a huncut vidámsággal a szemében.

(Fehérrózsa)



Lassan összeáll egy kép. Nem arról, hogy ki vagy, nem, hanem, hogy mit jelentesz másoknak. Mennyi szeretet, mennyi önzetlenség, mennyi jóság... Mindenki Attilája vagy. Felvidéktől Erdélyig mindenki megrendülten állt meg a hír hallatán. Elmentél és meghasadtak a szívek.

(Akszusz)

 

Olyan volt, mintha visszajött volna elbúcsúzni mindenkitől.

(Zsuzsa1966)