JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
Megváltozott az életed, mióta nem vagy szabadúszó?
Vágytál rá, hogy újra társulatba tartozz?Persze, én is vágyom közösség után. Mindenkiben él egyfajta csordaszellem, a színházi emberben meg főleg, hiszen itt az egész munka a csapatról szól. De alapvetően a nagyszínház iránti érdeklődésem hozott ide. Kicsit besokalltam már a szűk helyektől, lyukaktól Most nem a színész és néző viszonyáról beszélek; ami ezt illeti, továbbra is szeretek kamaraszínházakban játszani. A háttérrészről van szó nem igazán alkalmas a koncentrációra. Az embernek szüksége van egy helyre, ahol csöndet teremthet a fejében, és ahová nyugodtan elvonulhat, ha éppen nem akar elvegyülni a többiek között. Itt ez teljesen rendben van. Másrészt, egy idő után szerettem volna, ha nagyobb tér vesz körül. A Bánk bánnal ezt megkaptam; félelemmel is töltött el, sőt, mind a mai napig félelemmel tölt el. Nem mindig érzem úgy, hogy képes vagyok kitölteni ezt a hatalmas teret. Nem tudom, talán nagyobb szándék, nagyobb aura kellene hozzá
Tehát a Bánk bán mindig is nagy kihívást jelentett. De bizonyára fontos volt és sokat segített, hogy ez volt itt az első szereped; korábbi interjúid szerint, rendkívül jó hangulatban teltek a próbák.Igen, ez így történt. Ráadásul, számomra különösen szimpatikus volt, hogy a tánc, a mozgás ekkora szerepet kapott az előadásban. Csak az jelentett nehézséget, hogy éppen eltört a karom, és végig gipszben próbáltam. Nagyon nyomasztott a gondolat: milyen lett volna, ha egészségesen csinálom végig? Talán produktívabban vehettem volna részt benne. Így is ment, de jó csomó kompromisszumot kellett kötnünk, amiért nem mozogtam rendesen. Természetesen, még mindig ugyanúgy játszom, mint eleinte; nincs rá lehetőségünk, hogy újra kezdjük az egészet. A Bánk bánnal most egyébként is az a baj akárcsak a Peer Gynt-tel vagy a Viharral , hogy különböző okok miatt, havonta csak egyszer-kétszer játsszuk. És hosszú kihagyás után nem lehet egy laza szövegösszemondással szintre hozni ezeket a bonyolult előadásokat. Mindez a minőség rovására megy. Többet kellene próbálni, de a születőben lévő produkciók miatt erre nincs elegendő hely Nagyon fontosnak tartom, hogy a társulattal közösen megvitassuk majd az ilyen jellegű problémákat.
Milyen volt a találkozásod Karinthy darabjával, a Holnap reggellel?Úgy érzem, meglehetősen pontosan olvasok színdarabot; ha elsőre nem tetszik a mű, általában a bemutatót követően sem változik meg a véleményem róla. Mai napig fenntartásaim vannak a Holnap reggellel kapcsolatban. Szerintem, nem jó darab: Karinthy túl sok mindent akart megírni benne. Tetszik viszont a szándék, amellyel íródott. Az alap- és élethelyzet pedig, amelybe a főhős kerül, létező, és mindenki számára így számomra is átélhető. Nagyon jó szerep, Ember Sándor elképesztően nagy lelki utat jár be a történet folyamán.
Könnyű megjeleníteni ezt a figurát?
A nemrégiben megrendezett közönségtalálkozón pozitív visszajelzéseket kaptál a nézőktől. Ez segít a további munkában?Nagyon helyesek voltak De azt hiszem, azoknak fontos, hogy szemtől szemben elmondják a véleményüket, akiknek tetszett az előadás és szimpatizálnak a színészekkel. Számomra ez azért is furcsa helyzet, mert ha én színházba megyek, időre van szükségem, amíg földolgozom a látottakat. Eleinte csak érzetek és gondolatfoszlányok dolgoznak bennem. Zavarban is vagyok mindig, amikor megnézek egy darabot, és tudom, a kollegák várják a véleményemet... Rendszerint megfutamodom a dologtól. Nem feltétlenül azért, mert nem tetszett, hanem mert még nem tudom, mit kéne mondanom. Egyébként a színházban pont az a szép, hogy ha csak egy kicsit is jobb volt az előadás, akkor a gondolatiságát, hangulatát haza tudja vinni magával az ember, töpreng rajta, és másnap is eszébe jut. Ha pedig az egész nem ért semmit, akkor kilép a kapun, és elkezd, mondjuk, a vacsoráról vagy a meccsről beszélgetni.
Amikor kikerültél a főiskoláról, milyen elvárásokat támasztottál a színházzal szemben, és mit vársz tőle ma?Arra emlékszem, hogy tök civil voltam akkoriban. Korábban amatőr színjátszottam, mégis kívülállónak éreztem magam ebben a közegben. Ami mozgatott, hogy jó színházban jó szerepeket kapjak valószínűleg ez ambicionál minden friss diplomás embert. Most már nem olyan lényeges, hogy jó darabban játsszak. Vagyis, számít a darab, de szerintem csak eszköz, ahogyan a színész vagy a kellék is az. Sokkal fontosabb számomra, hogy mire lehet fölhasználni ezt a matériát. Nézőként is alapvetően a rendező és a színészek szándéka érdekel; nagyon tudok örülni, ha látom azt a pluszt, amely túlmutat az írott szövegen.
Az amatőr évek hatására döntöttél úgy, hogy színész leszel?Igazából nem is döntöttem úgy, az életem valahogy mégis ebbe az irányba kanyarodott. Az amatőr színjátszást a közösség miatt szerettem, remek társaságba kerültem Miskolcon. Jókat hülyéskedtünk együtt, és arra használtuk a színházat, hogy elmeséljük, mi lakik bennünk. Viszont az a tény, hogy színpadon állhatok, nem érdekelt. Mindig is gondjaim voltak az exhibicionizmussal; nem vágyom annyira rá, hogy megmutassam magam, mint a kollegáim általában. Például, nem tudtam, mi vár rám a felvételin, mindenesetre bevittem magammal a gitáromat, mert tudtam, hogy az engem fölszabadít Be is jött, mindhárom rostán Cseh Tamás-dalokat játszottam-énekeltem, így mindig azonnal áttörtem a bennem lévő gátat és sikerült kapcsolatot teremtenem a tanárokkal. Fölvettek, úgyhogy nem kellett azon gondolkodnom, menjek-e következő évben a debreceni bölcsészkarra
A gitározás most is az életed része?Igen, csak most már basszusgitározom. Szükségem van rá, mert hihetetlenül ellazít, kikapcsol. Zenét hallgatni is nagyon szeretek. Mindig azokat az előadókat, embereket keresem, akiknek a tekintetében visszatükröződik az égbolt. Ez talán a zsenialitásuk egyik jele Szóval, azt szeretem, ha a zenében ez valahol megcsillan. Ritkán találni ilyet.
Beszéltünk róla, hogy mit keresel színházban, zenében Viszonylag sokat szinkronizálsz; ebben a műfajban lehet bármilyen értéket találni?A filmek hetven százaléka ócska; a kereskedelmi adókon, sajnos, főleg ezekre van kereslet. Úgyhogy leginkább az emberekhez fűződő érzelmeim befolyásolnak, az számít, hogy szívesen dolgozom-e velük. Egyre kevesebbet szinkronizálok különben, de egy-két stúdióba még rendszeresen eljárok, mert jó a társaság. Néha azért előfordul, hogy igazán jó színésznek kölcsönözhetem a hangom, olyankor én is színésznek érzem magam, nem pedig favágónak. Nagyon szeretnék rajzfilmeket szinkronizálni ez gyakran eszembe jut, főleg, amióta gyerekeim vannak. Hangulatos és iszonyú nehéz munka: az embernek széles skálán kell rezegtetnie a hangját összevissza Szóval, valódi feladat.
Színházon belül milyen feladatok várnak rád?A Sárga liliom lesz a következő bemutatóm, itt, a Nemzeti Színházban. Még nem tudok róla sokat, de annyit sejtek, hogy hosszú próbaidőszaknak nézünk elébe. Ez lelkileg mindig nagyon megterhelő, de a Bűn és bűnhődésnél például meghozta gyümölcsét. Remélem, ezúttal is így lesz. Egyelőre nincs más. Sopsits Árpád ugyan hívott a Woyzeck-be, de nem tudtunk egyeztetni.
Mik a terveid a jövőre nézve?Nagyon hosszútávra nem tudok előre tervezni A következő évadban még biztosan társulati tag leszek. Nem akarom elkövetni, türelmetlenségből, ugyanazt a hibát, amelyet annak idején az Új Színházzal szemben elkövettek: nem adtak neki elég időt. Egy alakuló, formálódó színháznak mindig időt kell adni. Aztán egy-két évad után, ha véget ért a kísérleti időszak, az ember levonja magában a tanulságokat, és eldönti, hogy megy vagy marad. Most még nincs értelme váltani, nem is gondolkoztam rajta. Egyébként sincs olyan budapesti színház, ahová szívesen szerződnék.
Tehát váltani csak úgy tudnál, ha megint szabadúszó lennél?Igen, de ezt most nem akarom. A szabadúszás csak akkor jó, ha van legalább egy rendező, aki folyamatosan dolgozik velem, mint annak idején Alföldi Robi, a Budapesti Kamaraszínházban, ahol évente rendezett egy-egy előadást. Robitól egyébként nem szeretnék teljesen elszakadni, ahogyan Zsótér Sándorral, Vidnyánszky Attilával is szívesen dolgoznék még. Vagy összejön, vagy nem bízom benne, hogy igen, de már nem kapkodok rendezők és lehetőségek után. Valószínűleg megbölcsültem ebből a szempontból. Tudom, hogy a megfelelő szerepek időben elérnek. Ha meg nem, nyilván annak is megvan az oka. Régebben gondoltam rá, hogy ezeket az embereket össze kéne hozni egy csapatba, hogy folyamatosan együtt dolgozhassunk De tudom magamról, ehhez nem vagyok elég karizmatikus figura, orientáló személyiség. Másrészt, tartok tőle, hogy egy év után kiderülne: működésképtelen az egész. Ezek a színházi kapcsolataim talán éppen az ún. szabadúszás miatt váltak igazán értékessé attól, hogy alkalmiak, esetlegesek voltak. Hiszen az embert nem kíséri folyamatosan szerencsecsillag, csak egy-egy rövid időszak ragyog föl az életében. (gabo)
(2004. január 28.)
