Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Grace és Gloria

Élet-halál kérdések A könnyed, ám méltóságteljes kiállítás-megnyitók, a Siklósi Zeneiskola hegedű együttesének nagyszerű koncertje – talán mind-mind előkészítés volt ahhoz, hogy aztán sorsunkkal nézhessünk szembe a Stúdióban, ahol a Pécsi Nemzeti Színház két művésznője adta elő Tom Ziegler darabját, a Grace és Gloriát. A történet alapjában véve egyszerű: Grace Stilles, az idős parasztasszony otthonában várja a halált; hogy ne egyedült töltse utolsó óráit, a korháza küld hozzá egy önkéntes szociális munkást. Azonban csakhamar kiderül, nem az a kérdés, miként kell „méltósággal meghalni”, inkább az: hogyan kell(ene) értelmesen élni. Minden más ebből következik. A becsvágyó, karrierista Gloria élete összeomlik fia elvesztésével, Grace azonban szoros közelségben a természettel éli életét, így nap, mint nap találkozik az elmúlással és képes elfogadni azt. Mindeközben a rejtélyes harmadik szereplő állandóan ott leskelődik az ablaknál. Hagyja, hogy keserédes tréfákkal gúnyt űzzenek belőle, de nem tűri a(z) (élet)hazugságot. Így aztán a két asszony – levetve minden maszkot, amelyet az évek múlása és a társadalom kényszeríttet rá – képes lesz rá, hogy valódi bölcsességet osszon meg egymással. Ha a szemükbe néztünk, saját sorsunkat láttuk visszatükröződni; nem csoda hát, hogy hatalmas tapsviharral jutalmaztuk a két művésznőt. A könnyekig meghatódott Sólyom Katalinnak és Füsti Molnár Évának egy-egy virágcsokrot nyújtott át Jordán Tamás.
(gabo)
Tom Ziegler: Grace és Gloria színmű két részben Fordította: Zimmermann Claudia Szereplők: Grace: Sólyom Katalin Jászai-díjas Gloria: Füsti Molnár Éva Jászai-díjas Díszlet- és jelmeztervező: Tresz Zsuzsa A rendező munkatársa: Markó Rita Rendező: Füsti Molnár Éva
Grace-t az idős parasztasszonyt nemrég engedték ki a kórházból, most az otthonában várja a halált. Gondozója a nagy karriert befutott New Yorkban élő önkéntes szociális munkás, Gloria, mellette akar állni utolsó óráiban… Hogyan adunk számot életünkről? Ki fogja a kezünket magányunk végső órájában? Mi lesz velünk halálunk után? Nincs ember, akit ne foglalkoztatna ez a kérdés, hiszen életünk minden percében ott ólálkodik körülöttünk az elmúlás. Tom Ziegler, amerikai író ezekre a kérdésekre próbál válaszolni darabjában.

(2003. november 14.)