Jan Fabre

A színházcsináló Fabre a hetvenes évek végén, még egészen fiatalon nagy port kavart performer művészként. Pénz című performanszában a közönségtől összeszedett pénzkötegeket gyújtott meg, és a hamuval rajzokat készített. 1982-ben az Ilyen a színház című művével, mint az várható és előrelátható volt, virtuális bombát helyezett az akkori színházi vezetés széke alá. Ezt két évvel később, A színházi őrület hatalma című, a Velencei Biennálé felkérésére alkotott művel is megismételte. Jan Fabre azóta a nemzetközi színházi élet egyik legsokoldalúbb művészévé nőtte ki magát. A "valós idejű előadás" - avagy "élő installáció" - bevezetésével szakít a kortárs színházi konvenciókkal, koreográfiai radikális módszertanát alkalmazza a klasszikus táncművészet újjáélesztésére. Saját darabokat már 1975 óta ír, ám ezek előadására 1989-ig kellett várni. Fabre szövegei különleges miniatúra-csokrok, írásmódja rendkívül nyitott, színházfelfogását gazdag formanyelv jellemzi,  dialógusait egyéb elemek – tánc, zene, opera, performansz, improvizáció –- egészítik ki. Káosz és fegyelem, ismétlődés és őrület, metamorfózis és anonimitás mind-mind nélkülözhetetlen összetevői Fabre színházának. A nyelvhasználatára jellemző tűpontosság és visszafogottság újszerű megoldásokra ösztönöz, melyek a szövegeivel dolgozó más rendezőknél is megjelennek. Az ősi rítusok és filozófiai kérdések mellett Fabre olyan témákkal is foglalkozik, mint az erőszak, a vágy, a szépség és az erotika. A test minden formában tárgya vizsgálódásainak már az 1980-as évek eleje óta. Jan Fabre (Antwerpen, 1958) az Iparművészeti Intézetben és a Királyi Képzőművészeti Akadémián végezte tanulmányait. Otthon és külföldön egyaránt nemzedékének egyik legújítóbb, legsokoldalúbb művészeként ismerik. Az elmúlt 30 évben színházi alkotóként, íróként és képzőművészként is tevékenykedett. Jan Fabre arról híres, hogy tágítja a horizontot minden műfajban, amelyben művészi látásmódját érvényre juttatja. 

A szerző Fabre színházi előadásra szánt darabokat alkot. A hetvenes évek elején azért kezdett írni, hogy formába öntse a már akkor is erőteljes képzeletvilágát. Darabjai sok év elteltével kerültek a nagyközönség elé, mikor a szerző maga állította színpadra őket. Más darabjai a próbák során, a színészekkel improvizálva születtek. Egyes esetekben pedig a szerző írásaiból és rögtönzött szövegkönyveiből álltak össze. Fabre számos darabja kedvenc színésznője, Els Deceukelier számára írt monológ. Ám többszereplős művei is feltűnően monológszerűek. Fabre színházi munkásságában alig találunk valósághű párbeszédet vagy életből vett motívumot. Inkább költői koncepciókat, a szerzőt lenyűgöző ősi rítusokat és témákat, az őt szüntelenül foglalkoztató filozófiai kérdéseket jelenítik meg. De éppúgy megtalálható bennük a teljességgel megélt élet erőszakossága és gyönyöre, a szépség, az erotika, a mulatozás tobzódó, olykor sötét élményvilága – utóbbiban Fabre hol megmerítkezik, hol meg eltávolodik tőle. Jan Fabre irodalmi munkássága egyúttal a színházról való gondolkodását is tükrözi: a színház átfogó műalkotás, amelyben a beszédnek átgondolt funkciója van a tánc, a zene, az opera, a performansz-elemek és az improvizáció mellett. Az általa alkalmazott nyelvi szigor újító színházcsinálásra készteti. Amikor más rendezők dolgoznak a darabjaival, ők sem tudnak belőlük hagyományos színházi előadást létrehozni. És az utóbbi években Jan Fabre darabjait valóban rendszeresen játsszák más társulatok. 

A képzőművész Jan Fabre munkásságát az Angelos magáncég fogja össze: a múzeumok és galériál kiállításaitól kezdve az állami és magánmegrendeléseken át a katalógusok, különkiadások megjelentetéséig ez a cég szervez és intéz minden projektet. Az Angelos egyben Fabre filmjeinek producere, előadásainak koordinátora Kapcsolattartó tevékenységet folytat a múzeumok, galériák, szabadúszó kurátorok, kiadók, gyűjtők, újságírók számára egyaránt.