Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. május 24. - Eszter, Eliza Napja

Vélemény

11.MITEM - Képes krónika V.

Show must go on – A lovakat lelövik, ugye? Tbiliszi Színházi Központ & Liberty Színház, Tbiliszi, Georgia

Új oldaláról ismerhette meg a budapesti közönség Avtandil Varszimasvili társulatát, amely ezúttal nem egy klasszikus-adaptációt, hanem kortárs feldolgozást hozott a MITEM-re. A lovakat lelövik, ugye? leginkább az azonos című, Sydney Pollack rendezte amerikai filmklasszikusból ismerhető, ám a grúz rendezőnek sikerült tökéletesen a saját közegéhez és napjainkhoz idomítania a jól ismert történetet.

 

 

Azt gondolná az ember, hogy Horace McCoy regénye, s az abban látható szituáció már a múlté, hiszen a téma alapjául a nagy gazdasági világválság idején játszódó kegyetlen táncversenyek szolgálnak, első nekifutásra nem érezzük magunkénak az alaphelyzetet. De látván a tbiliszi előadást, rádöbbenhetünk, hogy ez nem így van. A média, különösen a tévéshow-k világa ugyanazt tudja: áruba bocsátani az emberi szenvedést, szórakoztatássá tenni mások nyomorát. Avtandil Varszimasvili (hazájában több díjat nyert) rendezése erre épít, a regényben szereplő táncmaraton nála tévéműsorrá alakul át, a szereplői pedig a mai grúz társadalom figurává válnak. Az átirat remekül sikerül, olyannyira, hogy több ponton elhomályosítja a már említett filmklasszikust.

Ugyanazok a figurák jelennek meg itt is, mint az alaptörténetben, az állástalan és kiábrándult színésznő, aki „nem tud kurválkodni”, a kiégett, neurotikus prostituált és az örök áldozat: a születendő gyermekéért a kegyetlen futamot is fölvállalni képes anya. Férfifronton is ismerős „arcokkal” találkozunk, a jószándékú, ám munkanélküli ábrándos, a kissé érzéketlen férj és a „hősszerelmes” megmentő. A legérdekesebb páros a veterán és pártfogoltja kettőse, akik arra hajtanak, hogy a kislány Abháziában elesett apjának holttestét hazahozzák a méltó temetés reményében. Mindegyik szereplő története tökéletesen ráigazítva napjaink grúz társadalmára: az ábrándos költő a fővárosban remél munkát találni, mert vidéken nem tud, a prostituált a durva azeri kuncsaftok miatt neurotikus, és így tovább. Működik. És ami mindezen a globális máz: a tévéshow lelketlen gépezete. A társulat színészei remekelnek, többeket ismerősként köszönthetünk már, hiszen a tavaly látott III. Richárdban, vagy az Othellóban is szerepeltek. Ilyen például Jaba Kiladze, aki a III. Richárd Clarence-e volt, itt pedig a tévé-showmant alakítja nagyszerűen, de Mamuka Mumladze is ilyen, akit az Othellóban Brabantio és a III. Richárdban Hastings szerepében láthattunk. Erős színészi alakítások viszik a hátukon az előadást, amelynek színpadképe is a lovas-lóversenyes hasonlatokkal operál, a díszlet versenyboxra és istállóra egyaránt emlékeztet (díszlettervező: Sota Bagalisvili).

Az előadásról beszélgetvén mondta valaki: milyen szomorú is lehet a grúz valóság. Ez azonban csak félig igaz, hiszen ezt az adaptációt el lehetne készíteni a magyar társadalomra vonatkoztatva is, magyar szereplőkkel, magyar helyzetekkel. Eljátszva a gondolattal, nyilván akkor nem Abháziából kellene hazahozni a katona holttestét, hanem valamelyik NATO-misszióból, vagy nem az azeriek kegyetlenségeitől kattanna be a prostituált, hanem…, de ez fantázia kérdése. A vidék-főváros törésvonal nálunk is megvan, s az is biztosra mondható, hogy 14 millió forint reményében (kb. ennyit tesz a fődíjként megjelölt 100 ezer lari) nálunk is sok mindenre képesek lennének egy tévéshow-ban az emberek. Változott-e tehát a világ a nagy válság ideje óta? Avtandil Varszimasvili előadása – mindamellett, hogy a főtéma marad, a főhősnő ugyanúgy meghal a végén partnere „euthanáziája” következtében – mégsem hagy minket reménysugarak nélkül: a prostituált például megtalálja az elveszett szerelmét, még ha az áldozat nagy is, illetve a házaspár esetében ugyanez mondható. Vagyis a rendező annak ellenére, hogy a történet nem derűs és nyilvánvalóan hazájában felkavaró, erős szembesítést nyújt az itt látott társadalomképpel, mégis próbálja meglátni az emberit a nyers valóság mögött.

 

A társulat az előadás utáni közönségtalálkozón.
További képek az előadásról és a közönségtalálkozóról a cikk végén a galériában. Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

A MITEM-krónikákban hamarosan arról is beszámolunk, hogy Avatandil Varszimasvili tanítványai Tata Tavdisvili és Tato Geliasvili milyen mozgásszínházat képzeltek el Az ember tragédiája alapján. A találkozó programfolyama a jövő héten is folytatódik, kíváncsian várjuk a magyar-török kulturális évad részeként érkező két produkciót: a Háború és békét Isztambulból és az Oszmán fejedelemségből állammá válás történelmi korszakát megidéző, izgalmas, mondhatni egzotikus képi és zenei világot ígérő Államanya ankarai előadását. Ezek mellett María Luisa címmel egy kortárs spanyol író és rendező produkciója is érkezik a MITEM-re a következő héten, a hazai előadások közül pedig a Bánk bán szerepel a programban.

 

Ungvári Judit

(2024. április 14.)