Premier - A Mester és Margarita
Hat napja volt a premierig, hogy Margarita alakját megformálja. Beugróként is arra törekedett, hogy saját magára szabja a szerepet. A Mester és Margarita szerelméről, a rendező nyújtotta szabadságról és az arany ugrókötélről is mesélt Szász Júlia.
A Nemzeti Színház idei évadzáró társulati ülésén adják át a fiatal színészek a maguk által alapított díjat. A tréfás-komoly elismerést minden évad végén az a társulati tag kapja, aki a legtöbb beugrást teljesítette. Szász Juliára nemcsak a legtöbb jutott, hanem a legnagyobb is: A Mester és Margarita egyik főszerepét kellett átvennie.
– Ez egy kedves gesztus, Arany ugrókötél díj a neve. Hat próbanapom volt erre a főszerepre, az úgynevezett főpróbahét. Annyiban könnyebb dolgom volt most, hogy előkészülhettem, hiszen már tavasszal tudtam a feladatról. A pandémia miatt ugyanis többször is el kellett halasztani a premiert, emiatt az eredeti Margarita, Katona Kinga a szeptemberi bemutatót a megszületendő babájuk miatt már nem tudta vállalni. Tavasszal voltam pár próbán, láttam az előbemutatót Kingával, nyáron volt időm a szöveget olvasgatni és tanulni.
Emlékszik, mi volt ez első beugrása?
– Mélyvíz. Harmadévesen kaptam Mari szerepét a Körhintában. Volt rá pár próbám. Akkor még nagyon kevés tapasztalatom volt, főszerepet előtte nem játszottam, itt pedig egy egész szerepívet kellett végigvinni, ráadásul úgy, hogy az egész előadás alatt a színpadon vagyok, csak a gyorsöltözésekre szaladok ki. A legnehezebb az Egri csillagok volt – egy fél nap alatt kellett megtanulom a szöveget, de az igazi kihívást a színpadi „térkép” rögzítése jelentette, hiszen egy elég összetett és bonyolult logisztikájú előadásról van szó. Sok múlik ilyenkor a kollégák segítségén is, nagyon sokat köszönhetek nekik.
Ilyenkor egy-egy szerep önálló, saját színeinek a megvillantására nem sok lehetőség adódik.
– Amikor hirtelen történik a dolog, a lényeg, hogy meg kell oldani a feladatot, hogy az előadás ne maradjon el, és mindezt lehetőleg úgy, hogy a néző akkor se vegye észre a változást, ha egyébként tudja: most nem az „igazi” színészt látja. Margarita szerepénél szerencsére ez másként volt. Alekszandar Popovszki rendező eleve megmondta: nem akarja, hogy másolat legyek, hogy csak szolgaian végigmenjek a már megszületett „kottán”. Arra törekedtünk a premier előtti szűk hét folyamán, hogy az én alkatomra, személyiségemre szabjuk a szerepet.
Ezt hogyan képzeljük el?
– Alekszandar nem ragaszkodott az eredeti „forgatókönyvhöz”. Bizonyos jeleneteket átrendezett, áthangolt, ahhoz igazítva, hogy én Szász Júliaként milyen energiával, indulattal tudok egy-egy helyzetet, pillanatot kitölteni. Amikor például a Wolandot alakító Bordás Rolanddal próbáltunk, arra kért minket, hogy bátran improvizáljunk, csak a témát adta meg, és végül ez az improvizáció benne is maradt az előadásban. Azt hallottam korábban a kollégáktól, akiknek hónapok álltak rendelkezésükre a próbafolyamat idején, illetve magam is láttam, amikor beültem nézni a munkát, hogy Alekszandar soha nem erőltetett rájuk semmit, hanem a maga elképzelését a színész által hozott megoldásokkal, ötletekkel gazdagította. Van olyan rendező is, aki elkészíti a kottát, és a színésznek pontosan azt kell eljátszania. Ez esetben azonban nagy szabadságot kaptunk. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ezen a módszerén a számomra adatott rövid hét alatt sem változtatott. Inkább az előadáson módosított annak érdekében, hogy megtaláljam a helyem a nagy egészben.
Milyen Margaritát alkottak meg a rendezővel?
– Egyszerre laza és erős személyiség, akinek van humora, eltökélt és bátor. Ő az, aki magának választotta a Mestert, és ő az, aki vállal is érte minden megpróbáltatást, veszélyt, kalandot. Mindennél fontosabbnak, előbbre valónak tartja azt, ami az életben talán a legfontosabb: a hűséget szerelme, a Mester iránt.
A szerelem és a hűség másik nagy világirodalmi alakját is játssza mostanában: Shakespeare Júliáját.
– Rómeó és Júlia szerelme érintetlen. Ők minden előtt állnak még, úgy vetik bele magukat az első, őszinte és tiszta szerelembe, hogy három nap leforgása alatt bejárják a mennyet és a poklot egészen a halálig. Margarita és a Mester viszont már túl vannak az élet számos megpróbáltatásán. A nőnek van férje, de a házassága boldogtalan, a Mester jelenti neki a megváltást. A Mester pedig, amikor a darabban megismerjük, már a bolondokházában van. Maga rejtőzött el ide Margarita elől is, mert fél, hogy titokzatos műve, a Pilátusról szóló regény a szerelmére veszedelmet hoz. Margarita mindenhol keresi a Mestert, akit mindenek felett szeret, és akiről tudja: regénye zseniális. Mindkettőt meg akarja menteni: a művet és szerelmüket. És Margarita bizony szó szerint az ördögtől se fél, hiszen elfogadja Wolandnak a meghívását a titokzatos boszorkánybálra, és kiállja a szörnyű a próbát Mesterért…
Kornya István
(2021. október 12.)
