Bemutató: Sára asszony
Nőként drámát írni egy asszonyról, aki hét gyermekét is elvesztette már, s így kerül áldott állapotba, megterhelő lelki feladat. Miért vágott bele mégis Sára asszony történetének megalkotásába?
– Megterhelő, mert a munka során az ember óhatatlanul a saját veszteségeit, sebzettségeit is beledolgozza a szövegbe. Szerettem volna egy olyan darabot írni, ami vigasztaló. Elmesélni egy történetet, melyben az életünk fájdalmas mélységeit nem hazudjuk el, sőt, éppenséggel szembenézünk vele, de mindeközben fel is emel minket. Bátorít, de nem sovány vigaszt nyújt, vagyis nem csupán meseszerű véggel kecsegtet. Fontos számomra, hogy az előadás nézői lelki munícióval távozzanak.
Döbrentei Sarolta
„Régóta foglalkozom írással, elsősorban tévé- és játékfilmek forgatókönyvének dramaturgiájával – mondja Döbrentei Sarolta. – A férjem és alkotótársam, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró – ő jegyzi a Parkoló, a Liza, a rókatündér és a Kincsem című filmeket is. Sokáig a zárkózottságom miatt nem ambicionáltam, hogy saját nevemen, önállóan publikáljak, mert nem akartam sebezhetővé válni. Csupán két éve dolgozom önálló alkotóként. Good morning című kisjátékfilmemet Miklauzic Bence rendezte. Az Egyszer volt lányok című drámámat a Látó szépirodalmi folyóirat publikálta. Hamarosan Marosvásárhelyen mutatják be Sebestyén Aba rendezésében. Nemrégiben fejeztem be Semmelweisre várva című színdarabomat, amellyel az »anyák megmentője« előtt tisztelgek születésének 200. évfordulója alkalmából.”
Mit ért sovány vigaszon?
– Az olyan – akár jó szándékú– mondatokat, mint: „Engedd el!”; „Légy pozitív!”; „Az élet már csak ilyen”… Bár ezek a mondatok önmagukban akár igazak is lehetnek, tele a padlás jó tanácsokkal. Valahogy mégsem tudunk változni, jól csinálni a dolgainkat. Intellektuálisan többet tudunk, mint érzelmileg. A katarzis éppen arról szól, hogy a szívünkkel értünk meg valamit, és elevenné válik az elméleti tudás. Csak első pillantásra tűnhet könnyűnek az olcsó vigasz mellőzése, valóban cseppet sem az. Még amikor jószándékkal szeretnénk megerősíteni valakit vigasztalan helyzetében, akkor is gyakran tapasztalhatjuk, hogy hiába.
Ha egy jó barát őszinte bátorítása sem vigasztaló, akkor mi lehet az?
– Nincs rövid válasz, ezt a témát próbáltam körbejárni a Sára asszony című színdarabban. Mindenesetre úgy látom, mindnyájan küzdünk valamivel. Van egy olyan téma, életterület, ami igencsak megpróbál bennünket. Meg vagyunk rekedve. Mintha mindig ugyanabba a folyóba lépnénk, amolyan kelepce ez, amiből még a megoldás felé tett lépések is csak mélyítik a válságot. A hétköznapi életben ez frusztrál bennünket, krízishelyzetben átéljük az esendőségünket... És jönnek a kérdőjelek. Volt értelme az eddigi életemnek? Mi végre vagyok a világon? Hogyan engedheti meg ezt Isten? Hasonló kérdéseket tesz fel Sára asszony is.
És miért 19. századi történettel dolgozza fel ezt az állapotot?
– Van, amikor csak sok-sok idő elteltével derül ki, hogy valaminek volt-e értelme. Íróként a néző többlettudására építek: ha át is éli a szereplők tehetetlenségét és reményvesztettségét, éppen a távlat miatt lesz rálátása arra, hogy igenis volt értelme a darabbeli emberek szenvedésének. Szívünk szerint innen bíztatnánk Sára asszonyt, „ne add fel, csak fel ne add”! Hála Istennek ő nélkülünk is erőt kapott arra, hogy kitartóan küzdjön, s megfussa földi pályafutását. Visszatérve a kérdésére, nekem személyes bátorítást adott Arany János édesanyjának a sorsa egy sötét élethelyzetben. Szerettem volna továbbadni, amit kaptam, a vigasztalást.
Az izgatta, hogyan juthatunk el a vigasztalanságból a vigasz állapotába?
– Ez a darab az Istenhez fűződő viszonyunk különböző állapotait járja körül. Egy-egy szereplő megszemélyesíti ezeket az állomásokat. Sára asszony – mint főhős – találkozik velük és végigjárja ezeket a stációkat, a hitélet folyamatának stációit. Olyan embereket látunk, akik küzdenek a saját démonaikkal, kísértéseikkel. Ezt a harcot nemcsak önmagukkal, hanem Istennel vívják. Még azok is, akik távol tartják maguktól a hit kérdését. Ők rendszerint a közismert mondással hárítanak: „kutyából nem lesz szalonna”. Egy számomra nagyon kedves teológus – Végh Tamás református lelkész – válaszolta erre azt, hogy „a mennyországban minden kutya szalonnából van”.
(2019. január 9.)
