Egy 19. századi kamaradráma a megemészthetetlen gyászról – valóban erről szól a Sára asszony?
– Inkább egy családról és az őket körülvevő kis közösségről. Ennek a családnak az életét valóban beárnyékolja a gyász, egymás után vesztik el gyermekeiket. A miértet keresik, azt, hogyan lehetne ezt a csapássorozatot túlélni, elfogadni az elfogadhatatlant, feldolgozni a feldolgozhatatlant. Miközben újabb és újabb gyermekáldásban van részük, ez egyúttal mindig állandó szembesülés a tragédiával. A veszteség folyamatos rettegést szül, hogy az újonnan fogant magzat megmarad-e. Kettős várakozás alakul ki bennük, amely az öröm lehetőségét, de a megelőlegezett gyászt is magában rejti. A vajúdás sem csupán testi, és még csak nem is egyéni lelki, hiszen Sára asszony mellett az egész közösségre kihat a tragikus események láncolata. Ez alól senki sem tudja kivonni magát. A család, a közösség is együtt vajúdik az asszonnyal. Ebben az állapotban Sára asszony – a férjével együtt – megpróbál magyarázatot találni sorsuk kérdésére. Isteni jelként értelmezik a történteket, előbb olvasni próbálnak ezekből a jelekből, majd eljutnak a tagadásba. Hosszú utat járnak be a végkifejletig.
Ha így van, miért szűrődik ki olykor a derű levegője a próbateremből?
– Mert a rettentő gyásszal együtt sem ennyire komor az egész dráma, hiszen mindeközben a közösség élete azért zajlik. Tulajdonképpen a főszereplők történetének hátterében egy szakrális évet élünk meg.
Látjuk, hogyan bonyolítják hétköznapjaikat és miként ülik meg ünnepeiket: megtartják a halottak napját, felvillannak a karácsonyi várakozás pillanatai, a télbúcsúztató, a pünkösdhöz köthető rítusok. Zajlik tehát az élet, megismerünk egy eltitkolt szerelmi háromszöget és egy másik családot, ahol viszont nincsen gyerek. Két táncossal fogjuk ezt a forgó-pörgő évet, az életigenlést érzékeltetni. Ők az előadásban megismert kis közösség, ha úgy tetszik, a magyar nép lelkének metaforái. Oldják a feszültséget, és átvezetnek bennünket egyik jelenetből a másikba. Nekik köszönhetően a dolgok látszólag mennek a maguk módján – de a gyász árnyéka rávetül erre az életre: ez a szinte példa nélküli drámasorozat, a gyermekek elvesztése.
Ha egy este alatt élünk meg egy teljes évet, ezt nyilván kihagyásos dramaturgiával érzékelteti a rendezés. Balladisztikus előadásra számítsunk?
– Foszlányszerűen építkezünk, s abban reménykedünk, hogy a néző a részekből teszi össze az egészet. Ahogy Mihail Csehov mondta, az emberi szellem csúcstermékei, a drámatörténet kiemelkedő szerepei – Hamlet, Ványa bácsi, Elektra – mind itt vannak közöttünk, örökkévalóan léteznek, és a színésznagyságok csak mintegy „előhívják” őket egy-egy alakításkor. S ha a művészek mindezt megfelelő alázattal teszik, megtalálhatják koruk Hamletjét. Ebbe gondoltam bele, s ez bátorított a következtetésre, hogy az Arany János-i költészet csodafigurái is léteztek már a költő megszületése előtt, és alig várták, hogy valaki megköltse őket. Ágnes asszony, az öreg és a fiatal walesi bárd is volt már, ahogy Szondi két apródja és Dalos Eszti is – és mind arra várnak, hogy megszülessen az, aki papírra veti őket.
A tragikus események közepette a szakrális év, maguk a rítusok tartják meg a főszereplőt a hitében?
– Sára asszony megrendül a hitében, igaz, ehhez a dráma szerint kell egy külső hatás is. Egy fiatalember sugallatára eltávolodik Istentől, mert ez a ficsúr felerősíti Sára asszonyban azt a hangot, amit olyan régóta hall. Szembesül a saját kudarcával, azzal, hogy nem tudja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. A fásultság, a beletörődés, a kétségbeesés – és apró sikolyok tömkelege. Mindez együtt okozza azt a megrendülést, amelyet Sára asszony megél.
Sára asszony csak bizonyos vonásaiban Döbrentei Sarolta író képzeletének gyümölcse. Hiszen Megyeri Sára Arany János édesanyja volt, akinek az élete ezt a drámát is inspirálta. Mit tesz hozzá az előadáshoz ez az irodalomtörténeti adalék?
– A Sára asszony című drámát és remélhetőleg az előadásunkat is áthatja majd a várakozás hangulata. Illyés Gyula mondja Petőfiről, hogy egy egész nemzet szüli meg nagyjait, vagyis egy-egy kiemelkedő személyiség mintegy kora szellemi életének betetőzője. Várunk rájuk, vagy inkább megérik az idő arra, hogy ide jöjjenek közénk. A közönség már tudja, hogy Arany János jött és itt volt közöttünk. Hatalmas katarzis lehetősége van ebben az utólagos tudásunknak.
Az előadást a Kaszás Attila Teremben mutatják be. Ezzel a kamarajellegű környezettel hangsúlyozza a történet intimitását?
– Ez mindenképpen befolyásolta a döntésünket: a főszereplő és az egész családja nagyító alatt van, ezért jót fog tenni a közelség az előadásnak. Hozzásegíti a nézőt ahhoz, hogy a szereplőkkel együtt meg tudja élni a borzalmakat – és aztán reményeink szerint a csodát. Másrészt van egy gyakorlati vonatkozása is annak, hogy kis térben rendezem meg ezt az előadást. Mindenképpen szeretnénk mozgatni és utaztatni ezt a produkciót, és sikerült is egy olyan játékteret kialakítani, ami tágítható, alakítható a helyszíntől függően. Ezt az előadást a Marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közösen állítjuk színre, náluk például a Kaszás Attila Teremnél is kisebb térben fogjuk játszani a Sára asszonyt. Ugyanakkor ha egy nagyszínpadi lehetőség nyílik az előadás számára, azt is meg tudjuk majd oldani. A Török Viola által vezetett Spectrum Színházzal különben is remek kapcsolatot ápolunk, fontos számomra, hogy a színház hídszerepet is betölthet. Márpedig a Sára asszony alkalmas a hídszerepre: Arany János nyelvének megszületése igazi kulturális közkincs.
Lukácsy György
| fotó: Eöri Szabó Zsolt
(2019. január 09.)